Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Animációs uralom

2012.06.24. 19:00 koimbra 3 komment

Észak-Amerikai box office:
Új bemutatók:

A Pixar 1995-ben tette le névjegyét az asztalra és ha esetleg akkor a Toy Story után volt olyan ember, aki nem jegyezte meg az animációs cég nevét, az azóta bizonyára az eszébe véste. Hiszen a Pixar sokszor bizonyította, hogy lehengerlően képes mesélni, nem csak a külalakra, hanem a történetre is ügyelnek. Egyre magasabbra és magasabbra tette a lécet, úgy tűnt, hogy biztos kézzel nyúlnak hozzá mindenhez, jöhet főzni tudó patkány vagy felhők felett repülő ház, a siker nem marad el. De ahogy lenni szokott általában minden színész, producer, rendező vagy cég életében eljön az a pillanat, amire később már nem tekintenek vissza büszkén. A Pixarnál ez a Verdák 2 volt, ami végső soron csak arra volt jó, hogy a raktárban maradt McQueen játékokat el tudják adni.

A Merida, a bátor leginkább azért számít bátor vállalkozásnak, mivel egy tűzrőlpattant lány áll a középpontban és a közönség egy-két kivételtől eltekintve nem túlzottan érdekel olyan kalandfilm, ahol egy nőnemű játssza a főszerepet. Ám Merida kiállt a próbát, 66 millió dollárt sikerült összegyűjteni három nap alatt, amivel a box office lista élére ugorhatott, ami egyben azt is jelenti, hogy a Pixar eddigi 13 animációja az első helyen tudott indítani. Végösszeg? A produkció 185 millióba került, tehát erősen kell tepernie a profitért.. A 200 millió átlépése szinte biztos, hisz az elmúlt időszakban a Verdák folytatásán kívül mindegyik pixaros animációs áthaladt azon a vonalon, de egyelőre úgy tűnik, hogy a 3D kedvelő nemzetközi közönség fogja sikeressé tenni Meridát.

Tim Burton és Timur Bekmambetov saját pénzén vette meg az Abraham Lincoln: A vámpírvadász megfilmesítési jogait. Burton kellőképpen összebarátkozott a szerzővel, Seth Grahame-Smith-szel, aki megírhatta az Éjsötét árnyék forgatókönyvét. Nem tudom, hogy ez a munkakapcsolat meddig fog tartani, de két kvázi sikertelen projekt után nem biztos, hogy a Beetlejuice 2-t közösen fogják összehozni. Ha az amerikai közönséget nem érdekelte, hogy Lincoln megtizedeli a vérszívók sorait, akkor nyugodtan elmondható, hogy az ország határain sem fog túl sok vizet zavarni (vagy de?). A rendezői teendőket Bekmambetov látta el, aki a Wanteddel ismertette meg magát a jenki közönséggel, ami után több költséges tervezet is az asztalán landolt. Ám a Lincolnos história negatív eredményei láttán elképzelhető, hogy több producer is hátat fordít neki. Az imdb-n 6,3 az átlaga a filmnek, a Rotten Tomatoes-on pedig 39 %-os.

1625 helyen játszották az Amíg a világvége el nem választ alkotást, a történet szerint egy aszteroida közeleg a Föld felé, csak napok vannak hátra. Steve Carell karaktere régi gimis szerelmét szeretné megtalálni, vele tart szomszédja, Keira Knightley. A rendezői székben Lorene Scafaria, a Dalok ismerkedéshez írója üldögélt. A téma nem generált túl nagy érdeklődést, közel 4 millió dollárt kapart össze a film, pedig Carellre ennél sokkal többen szoktak kíváncsiak lenni. Viszont Knightley nem tud tömegeket megmozgatni, a Karib-tenger kalózain kívül alig akad korrekt eredményt elért filmje. Még szerencse, hogy csak 10 millió dollárba került Scafaria rendezése, Carell ugyanis látott annyi fantáziát a műben, hogy nem kért 12 milliós fizetést.

Régebben bemutatott filmek: Erős ellenszélben is jól tartja magát a Madagaszkár 3, 157 millió dollárt termelt ki eddig és az előző két részhez képest sokkal jobban teljesít. A Prometheusnak 10 millióval kell beérnie, meghódította a 100 milliós határt és 108-nál pihent le, ha még tudja magát tartani egy csöppet talán 130 millióig eljuthat, ami ugyan szép egy R kategóriás sci-fi horror esetében, de kevés egy 130 milliós büdzsé mellett. Még a 30 milliót sem érte el Adam Sandler új vígjátéka, pedig általában ezt a szintet hozták előző filmjei. A Bosszúállók csapata a 600 millió árnyékában táborozott le, ha a Titanic nem futott volna ki 3D-ben, akkor a második legsikeresebb filmmé avanzsálhatott volna, így be kell érnie a harmadik pozícióval.

5 helyen adták a Rome With Love Woody Allen filmet, amivel 379.000 dollárt kasszírozott. Összehasonlításképp: A Midnight in Paris hat helyen kezdett 599.000 dollárt szedett össze.

A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja. Az adatok a boxofficemojo-ról vannak.

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

Merida

66,73

66,73

-

185

Előzetes , videók

Madagaszkár 3

20,20

157,57

- 40,7

145

 Iromány

Abraham Lincoln, a vámpírvadász

16,50

16,50

 

69

Előzetes

Prometheus

10,00

108,54

- 51,7

130

Iromány

Mindörökké rock

8,00

28,76

- 44,6

65

Előzetes , jelenet 

Hófehér és a vadász

8,00

137,10

- 39,7

170

Iromány  

Apa ég

7,90

28,18

- 41,3

70

 Előzetes

Bosszúállók

7,04

598,30

- 29,0

220

 Iromány

MIB3

5,60

163,33

- 44,3

225

 Iromány

Amíg a világvége...

3,83

3,83

-

10

Előzetes

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr584608440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

backdraft · http://www.brickset.com/search/?OwnedBy=backdraft 2012.06.25. 10:17:05

Amíg a világvége... még érdekelne is, az előzetese nekem bejött. A Pixar anim nem az én világom, azt biztosan nem nézem meg pár évig...

Söci 2012.06.25. 10:39:57

adhatnának az avengers bevételéből

REadmin 2012.06.26. 09:19:05

@backdraft: Majd a skandinávok felturbózzák a bevételt:) Ettől függetlenül pozitív húzás a női főszereplő, aki nem túl lányosan viselkedik. Ez jó!
süti beállítások módosítása