Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Evan, a Minden6ó (Evan Almighty)

2007.11.08. 17:18 koimbra Szólj hozzá!




Négy évvel ezelőtt Bruce-t(Jim Carrey) ruházta fel maga az Isten csodás hatalommal, aki frankón használta is az adottságot. A film nagy siker lett, ezért nem haboztak, ehhez folytatás kell. Azonban jól láthatóan halvány lila ötletük sem volt, hogyan tovább, ezért mielőtt még elfelejtük az előző részt izibe összedobtak egy másodikat. Klisék halmaza erőltetettséggel keverve.

 

Jim Carrey kihátrált ebből már, így a főszereplő az első részben megismert Evan (Steve Carrel)lett.

 

Evan politikusi pályára lépett, bele is csöppen egyből egy törvénytervezetbe. De Isten (Morgan Freeman) megjelenék neki és mondá, hogy építsen bárkát. Lassan ő maga is ilyen Noé utánérzéssé alakul át a Mindenható „jóvoltából”. Persze rajta mindenki jókat derül ám a végén minden kiderül.

 

Vannak filmek amik után felidézget az ember néhány jelenetet, poént, mondatot...de itt nem megy, mert a nagy felidézést megzavarja valami. Méghozzá a marhaság. Sok hülyeség felett szemet hunyok, logikátlanságok se zavarnak sokszor, mert ha jó a film, akkor az a pár dolog nem baj. De hát itt aztán...Evan a kis ezermester cuccal olyan bárkát épít , ráadásul pont határidőre, ami után minden hajógyár tulajdonos megnyalná mind a 10 ujját. Az állatok is jönnek kettesével szépen, de miért? Jól mutat , meg a nagy számítógép mágusok is megtudják mutatni, hogy mekkora zsenik is ők. De , hogy Isten azért változtatja félősemberré Evan-t, azért cseszteti, hogy a nagy bárkával elhajózzon pár száz métert, hogy aztán megmondja a tutit? Na ne má'...Ezért jelent meg újra az Isten? Hogy oda ne zarándokoljak.

 

A film költségvetése is megérdemel néhány szót: 175 millió dollár. Aki megszavazta ezt ennek a filmnek remélem már Hollywood kénköves poklán szenved 3 ismeretlenes egyenletekkel. Mert a film ugye hatalmas bukta.

 

Steve Carrell megszívta, karrierje szépen ívelt eddig fel, most erősen megbicsaklott. Steve Oedekerk -nek is vagy elfogytak az ötletei vagy valami okos diktálta neki, hogy mit szeretne látni. A rendező Tom Shadyac nem dobta be a törülközőt , mint Jim Carrey, ő bizony maradt és koppant a filmmel nagyot. Ráadásul a rendezés is tök átlagos. Ha már van ezer állat a vásznon, akkor jogosan várhat a néző olyat, ami után körbevigyorogja a fejét, de legalább minimum, hogy leesne az álla.

 

Fel nem foghatom, hogy ebbe a bárkásözönvizes ötletbe ki láthatott dollárokkal teli kasszákat, viszont a sok hülyeség amit kitalált megfekszi az ember gyomrát.

 

Mondanivaló? Az van. Isten , család, haza? De lehet inkább az, hogy a rossz úton járó „miniszterek” úgyis megszívják a végén? Én ezt nem kajálom be ecsém!

 


Büdzsé: 175 millió dollár

Amerikai bevétel: 100 millió dollár

Rendezte: Tom Shadyac
Főszereplők: Lauren Graham  Morgan Freeman   Steve Carell

Címkék: iromány vígjáték sequel 20 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr64222590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása