Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Sztrájk...holtponton

2007.12.08. 11:32 koimbra Szólj hozzá!

Már több,mint egy hónapja (34 nap) sztrájkolnak az írók. Azaz nem adnak ki forgatókönyvet a mancsaik közül, így nincs miből forgatni. A showműsorok leálltak, a sorozatok többségét se tudták leforgatni, úgy ahogy tervezték, így idén sok csonka évad lesz majd, illetve párat inkább be se mutatnak (pl a 24, aminek a fele gyakorlatilag megvan, de a többi részhez nem áll rendelkezésre forgatókönyv)
Néhány napja még arról beszéltek, hogy a tárgyalások jó ütemben haladnak előre, a megegyezés már közel van.
A felek éppen egymást hazugságokkal vádolják. A stúdiók szövetsége pedig ultimátumot (szép szó) nyújtott be (Itt elolvashatod). Gyakorlatilag a saját maguk elképzelt "ötleteiet" kényszerítenék rá az írókra. És azt is belevennék a szerződésbe, hogy az írók akkor is folytassák a munkát, ha a színészek szakszervezete sztrájkba lépne (az ő kollektív szerződésük jövőre jár le).
Ezzel az egésszel véleményem szerint csak a mozik járnak jól, hisz a stúdióknak szvsz annyi bespájzolt forgatókönyve van, hogy abból jó ideig tud csemegézni.  A sorozatfüggők persze megszívják, mert a következő sorozat idény kitolódik, elképzelhető , hogy talán nem is lesz. A magyar nézők ebből sokat nem érzékelhetnek, mivel a magyar csatornák úgyis el vannak maradva egy-két évaddal.
És végül elolvasható az írók és a stúdiók közleménye
Címkék: sztrájk

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr54256748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása