Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Titánok harca remake

2007.12.14. 12:36 koimbra 2 komment

1981-ben mutatták be a Titánok harcát, ami a 80-as évek egyik legkedveltebb filmje volt videon, másolták is rendesen. Szégyen, nem szégyen én bizony nem láttam.
Természetesen ezt is újra meg fogják filmesíteni. A rendező Steve Norrington lesz, kinek köszönhetjük a Penge első részét és a szerintem elég jól sikerült Sean Connery-s Szövetség-et. A forgatókönyvet Lawrence Kasdan (Az elveszett frigyláda fosztogatói) írja(majd ,ha véget ér a sztrájk). A feldolgozást 2010-ben láthatjuk a mozikban.
Az eredeti történet: Perszeuszt, az ifjú harcost aki egyben a hatalmas Zeusz isten halandó fia anyjával együtt bezárják egy koporsóba és a tengerbe vetik. Zeusz tudja, hogy az asszony magára haragította az isteneket, de ő megkegyelmez neki és gondoskodik róla, hogy a koporsót egy szigeten vesse partra a víz. A gyönyörűséges vidéken férfivá serdült Perszeusz útnak indul, hogy megküzdjön a szépséges Androméda szerelméért. Kalandos útja során meg kell vívnia a halált okádó szörnyetegek sorával, de a halhatatlan isteneket is térdre kell kényszerítenie, hogy megmenthesse szerelmét.(port.hu)


Címkék: remake titánok harca

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr29263766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LXIR 2007.12.14. 13:23:29

^^ woot, Jobb ha pótolod a hiányosságot és megnézed.
Lehet szakadni rajta rendesen :P

kompi · http://filmtrailer.hu 2007.12.14. 20:31:44

Kölyökkorom kedvence volt. Remélem felnőtkoromé is lesz..
süti beállítások módosítása