December 30-án délután mi mást is tehetne az ember unatkozó fia, minthogy megnéz egy jó filmet, némi whisky-kólával feldobva a hangulatot, készülődve a másnapi agyelhajításra. Választásom a Csillagpor néven futó, kissé gyanúsan sok Hollywoodi sztárt felvonultató tündérmesére esett. Gondoltam élek a lehetőséggel és írok róla valami jó kis fikázódást, de kénytelen vagyok tájékoztatni a fikázódásra vágyókat, hogy sajnos nem kell tovább olvasniuk.

A Csillagpor ugyanis egy csodálatos egyestés szórakozás, remekül felépített mesevilág kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Kitűnően ötvöz humort, romantikát, kalandot-és mindezekből éppen annyit, hogy ne sokalljunk be egyiktől sem.

A történet dióhéjban annyi, hogy létezik egy kis angliai falu, határában egy fal, a falon egy átjáró, az átjárón túl egy mesevilág. Ebben a világban van egy vár, a várban egy király, a királynak hat fia és egy rég elveszett leánya. Megy a harc az öröklésért, a fiúk irtják egymást a régi családi hagyomány szerint. Az öreg király útjára engedi a királyi rubint, az felszáll az égbe, hullócsillagként tér vissza-amely mellesleg egy szőke bombázó-és, aki megszerzi a medált, az lesz a király. Szóval adottak a medálra vadászó királyfiak, valamint a csillagra-Claire Danes-re vadászó gonosz boszorkák. Ugyanis aki egy csillag szívét magáénak mondhatja, az örökké fiatal marad, egészen az örökkévalóságig.

A véletlen pedig úgy hozza, hogy a már említett kis angliai faluból egy ifjú titán útra kél a falon túlra, hogy megszerezze a csillag egy darabját, szíve választottjának, szerelme bizonyítékaként. Innentől tehát van egy újabb csillagvadászunk, akivel együtt már nagyon sokan pályáznak a szöszire. Természetesen a romantikus szálat Tristan-micsoda eredeti névválasztás-és nem, nem Izolda, hanem Yvaine szerelme fogja jelenteni.

Matthew Vaughn világában minden teljesen egyértelmű, elbűvölő és jól kitalált. Nincsenek szuperlények, székbe szegező vizuális effektusok, hatalmas, Armageddon-szerű csatajelentek. Ez a film nem a koponyát szaggató dolby digital hangeffektektől lesz emlékezetes, aki erre vágyik, bele se kezdjen. A Gyűrűk ura és a Narnia óta nehéz a dolga annak, aki mesevilágot akar építeni. A Csillagport a történet emeli ki a sorból, nem is beszélve a kimagasló színészi alakításokról. Michelle Pfeiffer dugnivalón gonosz és gyönyörű is egyben a főboszorka szerepében. Robert De Niro, mint a rettenetes kalózkapitány, aki titokban kissé „más” (kabinjában nőnek öltözve kánkánozik-már csak ezért a jelenetért is érdemes megnézni a filmet, én szétröhögtem magam) de a legénység előtt a kemény gyilkos szerepében tetszeleg. Claire Danes kitűnő választás, játéka tökéletesen hiteles, trükkök nélkül is beragyogja a vásznat- helyesebben a monitort . A sztárok mellett nagyon jól elférnek a szinte teljesen ismeretlen színészek. Charile Cox (Tristan) remekül megállja a helyét, még De Niro se játssza le annyira a vászonról. Mark Strong (Syriana, a Napfény Íze) is belevaló macsó Septimus, a hetedik királyfi szerepében.

Mindent összevetve remek filmet sikerült összehozni az alkotóknak, a megfelelő ütemben adagolt, néha morbid humorral, kissé néha túlcsöppenő romantikával, változatos történettel, remek karakterekkel. A vége felé még egy kis csattanó is adódik, persze csak azoknak, akik nem figyeltek rendesen az elejétől.

Ajánlom mindenkinek, akinek elege van már a zertéelklubból meg a hónajjmirigytévéből a szőnyegre csöpögő trágyaléből, aki egy kis romantikára vagy kalandra vágyik, vagy csak kikapcsolódni szeretne egy könnyed mozival. Én tízből nyócésfelesre értékelem!!