Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Madness

2008.01.27. 20:11 koimbra Szólj hozzá!

Hétvégi eredmények

Új agyament paródia nyitott az első helyen. A Csajozós film és a Bazi nagy film után a Meet the Spartans is szépen hozott. 18,7 millió dolláros bevételt ért el, 30 millióból készült.

A második helyen nyitott a Rambo következő része 18,1 millióval. Stallone filmje 50 millából készült, majd kiderül, hogy végül sikeresen támasztotta-e fel a vietnámi veteránt hamvaiból. Az imdb-n 8,8 ponton áll jelenleg.

27 Dresses a harmadik helyen áll 13,6 millával, 45 milliónál jár és 30-ból hozták tető alá. Örülhetnek az alkotók.

A Cloverfield a negyedik helyre zuhant, 68 %-ot csökkent a bevétele az előző hétvégéhez képest. 12,7 millió az eredménye most és 64,2-nél jár. A 100 milliót nem éri el. 80 millió és egy kicsi még max.

Untraceable 11,2 millióval nyitott, aki ért valamit a számítástechnikához az már jó előre lehúzta ezt az alkotást, 35 millióba kerül, maximum ezt a bevételt el is érheti.

Juno: 10,3 millió dolláros hétvégi bevétellel a hatodik helyen áll, a 100 milliót elérte már.

A How She Move a 12. helyen nyitott 4,1 millióval és az imdb-n 1,8 ponton áll, hát ez benne lesz idővel a valaha készült legrosszabb filmek között.  Bukta.
Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr61313927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása