Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Elsőnek.. S talán nem utolsónak. Bemutatkozom.

2008.02.01. 23:07 vadoc/csillagmoha 9 komment

Hello. Marianna vagyok. Rövidebben Vadóc. Az jobb. Jelenleg.

Koi - mivel ő olyan rendesféle ember - meghívott, hogy blogolgassak Nektek filmekről, nah meg ugye ami ide illik, és nem utolsósorban a FILMEKről. Mivel tapasztalatából tudja, hogy elég kritikus vagyok, és tudja hogyha moziba megyek vele, akkor végig alászinkronizálom a filmet - ebből gondolom, hogy talán ezért; s el is fogadom.

KÖSZÖNÖM KOIMBRA! :DD

Bemutatkozó ennyi rólam. 17 éves vagyok. Szeretek zenét hallgatni. [blablabla] Éééééééés. Nem hiszitek el, de szeretek filmet nézni. Az a baj, hogy mostanság nincs időm. Vagyis van, de olyankor meg pótolni kell az energiakimaradást. Szóval, most kis csemegének, amit utoljára láttam filmet: arról fogok írni amolyan véleményt.

***

Általánosan úgy tartják, hogy az a jó film, ami nyomot hagy az emberben, és napokig úgy érzi magát tőle az ember, mintha hasbarúgták volna. Ez kéremszépen TÉNY. Tényleg így van. Függ embertípustól is. Na már most, legutóbb úgy jártam, hogy egy izomgyenge inkább vígjáték - mint horror - film, maradt meg itt agyban. Ez nem más mint... dobpergés ... A JÖVŐ ŐSEMBERE. [ésittmindenkiamélylevegőutánösszeesikésaztmondja,eznagyonhülye - és igazatok van]

Egy kósza hétvége, egy kósza hajnalán kapott meg egy kereskedelmi adó kósza műsorán. Azt, hogy hogyan akadtam rá, azt ne akarjátok megtudni. Az élet apró antiörömei. Ez meg ugye kertelés. Nah, belekezdek.

Az elejét - sajnos - nem volt szerencsém látni. Attól független levontam a következtetést. A film arról szól nagyvonalakban, hogy van a világunk ami elfajzott, erőszak, agresszívitás, drog, és minden negatív dolog uralkodik. De van egy csoport, akik az ősemberekhez hasonlóan élnek, annyi különbséggel, hogy intelligensek. (Azt hiszem, az ősember lehet ide már mégse illik. Bár mai világban is láttam már intelligens homo sapienst. Meg embernek nevezett unintelligenst.) Egy ifjú, társaságával lázadt az ottani törvények ellen, és ezért őket elüldözték. Ezek az ifjú lázadók az "új" világban odacsapodtak egy pár ?? "kinti" kamaszhoz. Ezek a "kinti" (nevezzük így, jelenleg nem jut szebb jelző rájuk) srácok kifejlesztették a halhatatlanság, az erő szerét, amivel fokozhatják ellenállásukat a halállal szemben (is). Egy baj van. Csak az xy-soknak (lsd. férfiaknál) vált be. A lányok, nők szervezete nem bírta, túltelítödőtt, és felrobbant. Jah, és a spontán vicc az, hogy csak közösüléssel lehetett tovább adni. Végülis. Miért is ne. Aztán közben voltak különféle akciók. A lázadó tinik közül, ketten rájöttek hogy ez nekik nem jó. Nem kell. Menekülni akarnak, dehát persze. A vége végülis az, hogy ebből a két fiatal közül a srácot megfertőzték. (Nah, találós kérdés: vajon hogy? A nyertes képzeljen el egy vállveregetést.) A poén itt is az, ahogy megoldották, hogy elkapja. Sikerül legyőzni a főgonoszt, mert ilyen is van. A kinti fiatalok közül az általam megkérdőjelezett hetero. (Nem tudom miért, de a bőrgatya, az érdekes mozdulatok, a szöveg néha..) Tehát a főgonosz meghal, happy end. Csak ó ó ó. A srácban már lappang. De a párja (elnézést, 18-as karika) meg le akar feküdni vele. Egyszer az életben, utolsónak. Mindenáron. Ha elkapja akkor is. Van egy hatásszünet. Aztán a legvége... Sejtető, hogy a csajszi nem élte túl. A lázadó srác meg visszament az ősökhöz, és nah azt már nem lővöm le.

 

Azt szoktam mondani, hogy egy filmet egyszer mindenféleképpen meg lehet nézni, mégis ez a film összeségében: nézhetetlen higgadtan, nappal, normális gondolkodással. Kell egy szint hozzá, egy fáradtsági szint, mikor az agy tényleg mindent befogad. Nekem akkor talált. Másnap is mosolyogtam rajta. Nem vicces, inkább a megoldások benne, a telített hülyeség. Ahogy pl., megoldják egymás halálát. Vagy, fentébb említettem, hogy a srác hogyan kapja el. Abszolút képtelenség. Hozzáolvasgattam más észrevételek, véleményeket; enyémtől függetlenül. Máshol is lepontozták, de ilyenkor jön a feltevés, a rossz filmekhez miért készítenek - amúgy jó - szinkoronokat? Vállalkozó szelleműeknek, bátraknak, és akik rajonganak a maszkos (értem ez alatt, az elmaszkírozott szereplős filmeket) filmekért. Kérdésemre a válaszom talán az, hogy megismerjük milyen gyenge filmeket is szoktak készíteni odakint a naaaagy világban.

 

Az esetleges tévedéseimért elnézést. Nem véletlen. Csak nem figyelhettem.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr90321617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.02.02. 10:21:09

Szia Vadóc! Üdv a fedélzeten. Tetszik az írásod, de egy dologban nem tudok veled egyetérteni:
"egy filmet egyszer mindenféleképpen meg lehet nézni".
:)

Miecs · http://filmdroid.blog.hu 2008.02.02. 11:11:03

Üdv itt minálunk Vadóc! :DDDD

VVega · https://debugme.eu/ 2008.02.02. 11:19:58

Sok sikert Vadóc! Kompi ez meg nagyon igaz. Én legutóbb a mindenki által agyonéltetett Children of Men-nel voltam így. Lehet persze, h pont roszkor néztem.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.02.02. 11:25:19

A Children of men nálam az év filmje volt. Rohadt jó volt. Jó alakítások, jó film. Az meg a legjobb jelenet mikor Clive Owen jön le az ostromlott házból nem mondom meg mivel:) és mindenki ott ámul bámul, Hold your fire....
Én ajánlom mindenképpen. Azt hiszem írtam is róla, csak nem került ki, mert nem is tudom miért.

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.02.02. 12:02:59

A legutóbbi "tekerős" élményem az arany iránytű volt. Remek a CGI, a sztori is, de maga a film hulla gyenge lett.
Vega: te is pécsi?:)

VVega · https://debugme.eu/ 2008.02.02. 14:53:44

arany iránytű nálam is megkapta, nem csak ott tanulok:)

VVega · https://debugme.eu/ 2008.02.02. 14:54:34

akkor Children-t meg bepróbálom még1x

vadoc/csillagmoha 2008.02.02. 18:26:35

Sziasztok! :)

Igazatok lehet, ez végülis jellemtől függ. Személyem minden filmet megnéz, csak vagy emlékszik rá másnap... vagy nem. :D

Vagy a lehet szó volt nem megfelelő? Kell. :D Nem tudom, most olyan korszakom van mint kiskorában az embernek, egyszerűen mindent befogad. Mármint filmek terén.

Az arany iránytű.. Nahát, nahát, nahát. Az alaptörténet könyvben nagyon élvezhető. Reméltem, h filmben is visszatudják adni, a trailerek alapján csalódtam, viszont megnézem majd egészben és meglátjuk. Az animálás nagyon el lett szúrva. Olyan kezdetlegesnek tűnik.
süti beállítások módosítása