Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Oldboy

2008.02.14. 19:29 koimbra 3 komment

A következő kritikát/véleményt Zozz juttatta el hozzám. Köszi!

Sokkot kaptam komolyan. Kétszer is rövid időn belül. Azért ez nem hiányzott egy amúgy is hosszú nap vége felé, hazaértem, kikapcsolódásképpen nézzünk meg valami filmet. A Csontevő került a kezembe, mint látószerveim által érintetlen darab. Az első jelenetek után kaptam az első sokkot. Hogy hát ez nagyon szar. De annyira, hogy nem bírtam tovább nézni (én anno dettó-Koimbra), ami nem nagyon jellemző mert sok mindent bevesz a gyomrom, de... Akit érdekel az nézze meg a film első pár percét. Itt gondoltam kávészünetet tartok inkább, nézzünk rá a filmdroidra van-e valami nyalánkság. Verekedős videókat néztem meg. Csudajopofák voltak. Főleg a távol keleti darabok. Azannyiragagyihogymárjó fajtából valók! Na ilyen előzményekkel kezdtem bele az Oldboy-ba.

 

 

Alapjáraton erős fenntartásaim vannak az ázsiai, jelen esetben dél-koreai filmekkel szemben, amit igazolni látszott az első pár perc: gesztikuláló, fetrengő ferdeszemű fickó az őrsön még idiótább cimborával. Hirtelen nem is reménykedtem egy Repülő Tőrök Klánja vagy egy Zaitochi élményben, de megembereltem magam, mondom tovább nézzük meglátjuk mi sül ki belőle. Bizony nem bántam meg, nem is emlékszem mikor tetszett utoljára egy olyan film ami nem (csak) látványorgiával nyűgözött le. Ja a második sokkot azt úgy elnyújtva kaptam a film végkifejletében. Előzetesben semmiféle kritikát meg leírást nem olvastam, csak piciny előítéletem bizonytalanított el. Annyi előnye megvan ezeknek a filmeknek egyébként, hogy a (egyelőre) teljesen ismeretlen szereplőgárdával szemben semmiféle elvárása nincs az embernek így rá lehet koncentrálni az eseményekre, karakterekre.

 

Hogy spoiler ne legyen benne, ezért nagy vonalakban csak annyit, hogy a szóban forgó fickó, a sittről kikerülvén gyorsan emberrablás áldozata lesz és 15 évre elszállásolják egy ablaktalan szobában, természetesen feleség család gyerek stb kilőve örökre. Aztán 15 év után után hősünk hirtelen szabadul a titokzatos fogvatartótól és megindul a nyomozás a miértek után. Azt sejteni lehet hogy beteg elme szüleménye lehet valakit 15 éven át fogva tartani utána szabadon engedni és még játszani egyet vele. A bezártság alatt megkeményedett/megőrült figurát természetes bosszúvágy hajtja, de érezhető hogy ez nem egy "megöltétek a bácsikámat nagy hiba volt" hajsza lesz.

 

A történet szépen kibontakozik, kiderülnek szépen lassan a dolgok ahogy ez lenni szokott, de mégsem klisészerűen. Egyben volt az egész, ütős a sztori, a kamerabeállítások szépek változatosak már-már művésziek, végre egy szinkronos film amit nem bántam meg hogy nem feliratosan néztem, és meglepően jó volt a zene, annyira hogy a film végi betétet többször is végighallgattam.

 

Ritka azért ez is. Hogy ne adjunk ugye sose 10 pontot, csak 9 és egy felet, azt tudjuk be annak a jelenetnek amint hősünk egy folyosón keresztül késsel a hátában megagyal kb 10 embert és Ramboként kilépve a liftből átsétál a maradék 5 agyonvert rosszfiún. De leszögezem távolról sem akciófilm ez a remekmű, inkább erőteljesen, de nem öncélúan sokkoló thriller, lelki adalékkal.

 

Bátran ajánlom mindenkinek. Koimbra közben felnyitotta szememet és fény derült az igazságra, miszerint egy trilógia középső darabja az Oldboy. Azt hiszem megnézésre kerül az előzmény és a folytatás is. Addig is halleluja, végre egy film amitől sokkot kaptam!

 

 

Összbevétel: 15 millió dollár

 

 

Címkék: iromány dráma távolkeleti filmek

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr90338833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SpockCooper · http://spockcooper.blog.hu 2008.02.14. 21:02:31

Én is sokmindent bírok, de ennyire nem erős a gyomrom. Talán a brutálisan erőszakos jelenetek nélkül nézve tetszene.

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.02.14. 21:19:55

Hoh. Én sem tudtam hogy trilógia. A film amúgy kötelező darab. köszi

sjbee 2008.02.14. 22:34:59

Sztem meg ez a "kés a hátamban" jelenet az egyik legemlékezetesebb, na persze tele van jó jelenetekkel, de nálam az említett jelenet inkább felhúzza a filmet.
Különben meg hatalmas film.
süti beállítások módosítása