Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nsane fikáz rovat: Uri Gellert kap

2008.03.30. 19:36 koimbra 1 komment

Tegnap néztem, ahogy Uri Geller most épp Magyarországon keresi az utódját a TVben, vagyis ezt mondják, de igazából tudjuk, hogy erről szó sincs.

 

Itt és most következzen a leleplezés:

 

Rossz óra újra járni kezd:

A rossz órát ugye fel kellett húzni, mielőtt jön a varázslat. És ez sok esetben elég is, ugyanis a default magyar paraszt erre vagy nem is gondolna alapból – hogy fel kell néha húzni az órát - , vagy pedig idő közben amíg a fiókban hánykódott az óra, a helyére rázódott a kilazult fogaskerék, illetve az újbóli felhúzás is helyrerázhatja a kisebb problémákat az órában. Persze amelyik órának valóban baja van, azon egy felhúzás nem segít, de hát Uri is mondta: Nem mindenkinél sikerül.

 

Kanál leugrik a TVről:

Ezek szerint én vagyok Uri Geller utódja, ugyanis – mint kipróbáltam – én akár egy merőkanalat is ki tudok ugrasztani az alattunk lakó szomszéd mosogatójának csepegtetőjéből. Ehhez nem kell mást tennem mit erősen koncentrálnom, kizárnom magamból minden zavaró tényezőt – pl. azt, hogy a szomszéd a partvis nyéllel veri a plafont – miközben nekem a házimoziból maximális hangerőn dübörög a Kardhal film elején a „csapágygolyós bombás” jelenet. De a Starwars első epizód, „aszteroidamezőben üldözős, Obiant bombával kinyírni próbálós” jelenet is ugyanilyen mentális hatással bír, ha nagyon koncentrálok, illetve ha a mélynyomó is maxon van.

 

Kanál elgörbül:

Kérdezzétek meg az ált. isk. napközis tanítónénimet. Még ennyi év után is sírógörcs fogja el szerintem…

 

A műsorban szereplő kígyó minden volt, csak veszélyes nem hacsak nem félünk attól hogy halálra nyal. Hozzáteszem, hogy nem a kígyó a világ legveszélyesebb állata, hanem a nyúl. Aki nem hiszi, az nézze meg ezt:


 

de ha ez sem lenne elég bizonyíték, akkor:


 

És végül ha kiváncsi vagy, milyen az igazi mentalista: Elhiteti a zsűrivel, és a nézőkkel is, hogy ö a kiválasztott! A neve pedig: Hypno Toad egyenesen a Futuramaból.

Címkék: nsane fikáz

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr21403541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SpockCooper · http://spockcooper.blog.hu 2008.03.30. 22:04:09

Engem csak a trükkök megoldása érdekelne, hozzáteszem, csak egyet néztem meg. Az meg a mexikóma béka.
süti beállítások módosítása