Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A nők hálójában (In the Land of the Women)

2008.04.20. 19:12 koimbra 1 komment


Körülbelül egy éve mutatták be Amerikában ezt a produkciót, hozzánk jó egy év késéssel jött el, egyből a tékákban landolt. A bevételét nem rakják ki az ablakba az egyszer tuti, talán ezért nem is erőlködtek a terjesztéssel. Pedig ha még tavaly látom biztos bekerül az év legjobbjai közé, mondjuk így is bekerül, csak utólag.


Carter Webb szoftpornó író és a színésznő barátnője épp most szakított vele. Ezt nehezen tudja feldolgozni, ráadásul nem írói válságba is kerül. Mindentől távol lakik a nagymamája, akihez leutazik ápolni őt, közben azt reméli feldolgozza a szakítást és talán még az ihlet is megérkezik. Az ottléte nem telik eseménytelenül, megismerkedik a szemközt lakó Hardwicke családdal.


Meg Ryant már régen láthattuk, egykoron az élvonalba tartozott, de sikeresen kikerül a körből. Az utóbbi filmjei se nem voltak sikeresek, se élvezhetőek. Ezt a folyamat most megszakadt, az élvezhetőség tekintetében. Kristen Stewart nem az a beskatulyázható fajta, különbözű műfajú filmekben próbálja ki magát. Ha nem cseszi el felkapaszkodhat a nagyok közé. Adam Brody főleg sorozatokban lelhető fel, személy szerint eddig nem jegyeztem meg a nevét, mivel nem láttam még vagy nem emlékszem rá, itt az ideje, hogy elraktározzam a nevét.


A nők hálójábant Jon Kasdan rendezte, aki főleg színészként ismert meg íróként jegyez néhány epizódot a Dawson és a haverokból és a Freaks and Geeksből. Most rendezőként is kipróbálhatta magát, segített benne az apja, Lawrence Kasdan, aki maga is producer, rendező (Álomcsapda, Wyatt Earp). Rajtuk kívül én is sajnálom, hogy nem sikerült sikeres produkciót letenni az asztalra, mivel valószínű Jake egy ideig nem áll kamera mögé megint.


Vígjáték, dráma és romantika keveréke a film. A plakát láttán egy könnyedebb romantikus filmre számíthat mindenki, ezért érhet döbbenet pár embert, mikor nem azt kapja. Érzékenyebbek egy-két (több) könnycseppet kenhetnek szét a film közben vagy után a szemük alatt.


Értékelés: 90 %


Amerikai bevétel: 11 millió $


 

imdb: 6,7

rottentomatoes: 43 %

Címkék: vígjáték dráma romantikus onlydvd

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr61434336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Crosby 2008.04.20. 21:11:13

Meg Ryan még él?
süti beállítások módosítása