Elköltöztünk: filmdroid.hu
Az év mérkőzése: Bay vs. Boll
2008.04.26. 11:10 6 komment
Uwe Boll mostanában sokat hallatja a hangját. Először még csak a Postal filmjével kapcsolatban állította azt, hogy az Indiana Jones negyedik mozis kalandját fogja lenyomni, majd később az ellene indított petíciótól (eddig 225 ezer szavazat, ennek lőttek) volt hangos minden. Majd még rátett egy lapáttal és magát úgymond géniusznak, zseninek nevezte, olyan emberekkel szemben, mint George Clooney, Michael Bay és Eli Roth.
Bay blogjában válaszolt erre, szerinte Boll szánalmas, az ilyen emberek csak azért hangoskodnak, hogy egyáltalán valaki figyeljen rájuk. Boll ég a bizonyítási vágytól, csak kár, hogy nem a filmjeiben teszi ezt. Elmondása szerint Michael Bay-t nem érdekli ő, de őt érdekli Michael Bay, ezért ideje, hogy találkozzanak, méghozzá a ringben. Kihívta Michael Bayt egy 12 menetes box mérkőzésre. A meccset szeptemberre vagy októberre tervezné, Boll ezzel nem csak azt bizonyítaná, hogy ki a jobb rendező, hanem azt, hogy ki képes megküzdeni azért, amit valójában akar.
Nem tudom erre Bay mit lép, szerintem Baynek se túl kicsi az egója. Bár én a helyében lehűteném Bollt a következő mondattal: Minek bizonyítsak? Bármelyik filmem bevétele jóval meghaladta Boll összes filmjének összbevételét.
Egyébként ha lesz meccs és közvetíti a tévé tuti megnézem, bár nem tudom kire fogadnék. Michael Bay reggel biztosan így reagált a hírre:
Ja és a kihívás:

Címkék: uwe boll
A bejegyzés trackback címe:
https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr84442836
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2008.04.26. 13:33:13
ááh, ez az ember ... már nem is ember
Real013 2008.04.26. 14:09:40
Csak az Uwe Boll áléééé,áléálé! xD
kompi · http://filmtrailer.hu 2008.04.26. 18:38:37
Ez már kezd egy erős öngólhoz hasonlítani. Elég feltűnő hogy senkit sem akar valami szellemei vagy kreatívitásbeli versenyre kihívni...
Nsane 2008.04.26. 19:49:22
Imadom a csavot :D
tresh 2008.04.26. 22:51:09
Ezt a palit én nem tudom komolyan venni. De a kiadott videóin jókat röhögög. :D Olyan jól tudja hangsúlyozni, hogy bullshit. :]
jamesb · http://filmhirek.wordpress.com/ 2008.04.28. 00:17:05
Azért ha Bay kiütné, gondolom jól meglepődne..