Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Sztár voltam: Demi Moore

2008.05.11. 19:21 koimbra 1 komment

Demi Moore 1962 november 21.-én született. A középiskolából kimaradt és modellkedni kezdett. 18 évesen hozzáment Freddy Moore rockzenészhez. Nasstasja Kinski szomszédságában laktak, az ő ösztönzésére fordult Moore a színészet felé. Pár mellékszerep után a General Hospital sorozatban játszott

 
1984-ben a szappanopera után a Blame it on Rio-ban játszotta Michael Caine lányát. 1985-ben pedig Joel Schumacher filmjében, a St. Elmo tüzében (St. Elmo's Fire) kapott főszerepet Emilio Estevez, Rob Lowe, Andy McCharty mellett (bevétel: 37 millió dollár). Estevez el is jegyezte Moore-t, de hát Bruce Willis lett a befutó a végén. Freddy Mooretól 1985-ben vált el.


1986-ban Edward Zwick rendezésében mutatták be a Mi történt az éjjel? romantikus vígjátékot, amiben az egykor szebb napokat is megélt James Belushival játszhatott. Még ebben az évben egy hasonló filmben is szerepelt, az Egy őrült nyárban (One Crazy Summer-am. bevétel: 13 M $), John Cusack volt a partenere, a film nem sok vizet zavart. Szintén ebben az évben jelentkezett még a Bölcsesség (Wisdom) krimivel., amiben Emilio Estevezzel játszott együtt, ekkor még jegyesek voltak. A filmben feltűnt még Charlie Sheen is, Estevez testvére.

A hetedik jel és a Nem vagyunk mi angyalok után futott be a Ghost-tal. A produkció hatalmas siker lett, 505 millió dollárt termelt világszerte és csak 22-ből készült. A filmben Patrick Swayze volt a partnere. Moore a Golden Globe-on elvitte a legjobb színésznő díját a legjobb zenés film és vígjáték kategóriában.

Az Öldöklő vágyak (Mortal Thougths) thriller után belekerült az Eszelős szivatás (Nothing But Trouble) filmbe is, ahol az akkori mókamesterekkel Chevey Chase, John Candy és Dan Aykroyd szerepelhetett együtt.

1992-ben ismét kasszát robbantott az Egy becsületbeli üggyel (A Few Good Men). Rob Reiner rendezésében egy rakat ismert arc tűnt fel. A főszereplő Tom Cruise volt, de Jack Nicholson már akkor is mindenkit lejátszott a színről. Szerepelt még benne Kevin Bacon, Kiefer Sutherland és Cuba Gooding Jr..A produkció 243 millió dollárt hozott világszerte (amerikai:141 m $) és csak 40-ből készült. A film nyert az Oscaron és a Golden Globe-on is.

1993-ban aztán megint érkezett egy kasszasiker, a Tisztességtelen ajánlat (Indecent Proposal) világszerte 266 millió dollárt hozott. A filmben partnere Woody Harrelson partnere, 1 millió dollárt ajánl fel nekik a Robert Redford által játszott milliomos, ha eltölthet a lánnyal egy éjszakát.

A siker folytatódik a Zaklatással (Disclosure). A forgatókönyvet Michael Crichton írta, a filmet pedig Barry Levinson rendezte. A másik főszereplő Michael Douglas volt (aki ekkoriban szexfüggő volt). Aztán a Skarlát betűvel (The Scarlett Letter) koppant egy nagyot, a kritika lehúzta és a közönség se szerette túlzottan ezt a filmet, Gary Oldman ide, Robert Duvall oda. Az alkotás 46 millióba került és csak 10 milliót hozott, no meg egy Arany Málna díjat is. A művet Nathaniel Hawthorne novellája alapján készítették. Az Akkor és most valamennyire korrigálta ezt a buktát, a film mérsékelt sikert hozott (büdzsé: 12 m $, összbevétel: 37, 5 m $). A Tegnap és ma filmben (Now and Then) Melanie Griffith volt a másik főszereplő, aki ekkor még szintén nagy névnek számított, mára teljesen eltűnt, a rendező Lesli Linka Glatter a film előtt főleg csak sorozatokban vett részt, ezután is főleg a televízióban tevékenykedett..


Az 1996-os év elég mozgalmas volt számára. Az esküdtben (The Juror-am. Bevétel: 22 m $) Alec Baldwinnal játszott együtt. Majd következett a Notre Dame-i törönyőr Disney mese, ahol ő adta a hangját Eszmeraldának. A mese 100 millióba került és 325 milliót eredményezett világszerte. A Sztriptízért (Stiptease) 12,5 millió dolláros gázsit kapott, ez volt az akkori legnagyobb összeg, amit színésznőnek kifizettek egy szerepért. A Sztriptízben másik érdekessége, hogy Burt Reynolds a bajusza nélkül játszik. A produkció 50 millióból készült, Amerikában megbukott, csak 33 millió dollár lett a végeredmény a kasszáknál, de összesen világviszonylatban ez az összeg 113 millió volt. A Sztriptíz az Arany Málnán több kategóriában is nyert: a legrosszabb film, a legrosszabb rendező (Andrew Bergman), a legrosszabb páros (Reynolds és Moore) és Moore az Esküdtért és a Sztiptízért vehette (volna) át a díjat a legrosszabb színésznő kategóriában.


Ezután a tévé felé vetet az irányt, bevállalt egy tévéfilmet és az Ellen sorozatban két részben is feltűnt. 1996-ban pedig a Beavis is Butthead lenyomja Amerikát Mike (Beavis and Butt-Head Do America, büdzsé: 12 m $, am. bevétel: 64 m $) Judge kult rajzfilmjének mozis verziójához adta a hangját.


1997-ben egy videófilmmel kezdett, majd a a G.I. Jane-nel tért vissza a figyelem középpontjába. Az akciófilmet Ridley Scott rendezte, Moore pedig tar kopasz tengerészgyalogosként tűnt fel a vásznakon. A G.I. Jane-t a kritika lehúzta és a nézők sem lelkesedtek túlzottan érte, páran Moore karrierjét temették. Az Arany Málnán ismét győzött, megint a legrosszabb szinésznő lett a G.I. Jane miatt. Még ebben az évben szerepelt Woody Allan filmjében az Agyament Harry-ben is, ahol elég sok híresség tűnt fel, többek köztöt Billy Crystal, Robin Williams, Stanley Tucci, de a film nem sokakat érdekelt (20 m $ büdzsé, 10 m $ bevétel).


A Disney-nek szokása, hogy néhány meséjét dvd-n folytassa, a Notre Dame-i torönyőr is erre a sorsra jutott, Demi Moore ismét Eszmeralda hangja volt.


Ezután 3 évig nem forgatott, majd 2000-ben az Ébren álmodóval (Passion of Mind) rukkolt elő, limitáltan mutatták be, gyenge eredményt hozott így is, a bevétel pedig 769.000 dollár lett.


2003-ban a Charlie angyalai folytatásában a főgonoszt alakította, azonban nem hozta a várt eredményeket a mozi, így talán ennek köszönhető, hogy azóta nem jött a folytatás (büdzsé: 120 millió dollár, amerikai bevétel: 100 m $).


2006-ban a Félhomány (Half Light) már nem is került a mozikba, egyből dvd-n jelent meg. Ebben az évben Emilio Estevez rendezésében a Bobby-ban szerepelt, a pénztáraknál nem tolongtak a népek, de a kritikusoknak tetszett.


Utoljára a Mr Brooks-ban volt látható, amint nyomozóként próbálja felderíteni a gyilkosságokat. Sok kritikus szerint a film gyenge pontja Demi Moore volt. A Mr Brooks-ból Costner trilógiát szeretne.


Moore karrierje tehát jó egy évtizede leáldozott, a Charlie angyalai sem lett siker. Két film várható tőle, mind a kettő 2009-ben. A Bunruku egy akció-dráma lesz Ron Perlman és Josh Hartnett főszereplésével, a másik pedig a Happy Tears dráma Parer Posey-val.


Demi Moore jelenleg a 16 évvel fiatalabb Ashton Kutcher felesége és a Planet Hollywood étteremlánc egyik tulajdonosa.


 



Címkék: hírességek

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr69464080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sjbee 2008.05.12. 01:46:38

KÖSZI, ISMÉT JÓL SIKERÜLT AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS

PS.: BOCS A CAPSLOCKÉRT, LUSTA VAGYOK ÁTÍRNI :)
süti beállítások módosítása