Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

9 és 1/2 randi

2008.06.20. 11:29 Miecs 9 komment

Nem valami friss, nem valami nagyszám, de a miénk... Nem új film, de csak most volt szerencsém(?) megnézni.

A történet röviden: van egy fiatal tehetséges író, Debreceni Dávid, aki írt az elmúlt években egy könyvet, és még mindig annak a sikeréből él. Nem csakhogy sikeres de eléggé lehengerlő is a stílusa, bármelyik nőre ránéz, azt a nőt fél percen belül meg is kapja. Éppen ezért nem egy hűséges típus, amit a jelenlegi állandó barátnő (aki nem kevés anyagi javak tulajdonában áll) nem is bír ki, szakít vele. Dávid költözik a haverjához, aki az anyjával lakik még, és még a kiadója is szekálja: kap 10 napot, egy 10 napos ötletet, és egy kis odapörkölést, hogy írja meg 10 nap alatt a könyvet. 10 nap, 10 randi, 10 nő... de előkerül a régi munkatárs Nóra, akivel az első könyv alkalmával gyengédebb viszonyba kerültek, majd Dávid habitusát figyelembe véve nem működött a kapcsolatuk... a vége természetesen happy end.

A filmet az a Sas Tamás rendezte, aki a szórakoztató filmek között, már bocsánat ezért, de szerintem ennél a filmnél alkotott már jobbat is, még ha csak az elmúlt éveit nézzük is, nem visszatekintve a 90es évek idusára, pl Apám beájulna, S.O.S szerelem.

Jó ötlet volt szerintem, hogy Fenyő Iván mellé Kovács Patríciát tették ismét, az S.O.S. szerelemben ez nagyon bevált. 

Igazából nekem az egész film elment, nem hatott meg túlzottan, de egy kis tipikus magyar szórakoztató filmnek betudtam volna. Ám egy valami nagyon böki a csőröm és ha visszagondolok a filmre egyszerűen ez nem hagy nyugodni. A végén mikor a Nóri és a Dávid hatalmas szerelmi jelente van és milyen romantikus is lenne az egész szituáció és szinte már (jó értelemben) mosolyog az ember annyira aranyos.. és akkor az illúziórombolás.. Nóri elkezd filozofálni, és megértem én hogy ilyen kis könyvmoly, meg ennyire inteligens, meg mindig olvas, és hogy írói vénái vannak, de nekem ez nagyon illúzió romboló. Amikor tiszta romantkiusnak kéne lennie a helyzetnek, és erre előadja a monológját.. lehet hogy csak az én fülemet szúrta, de nekem ez nagyon nem tetszett benne..

Egy az egyben a film tipikus magyar, van, csináltuk, hogy miért ilyen? mert ehhez értünk. Igazából csak annyit tudok rá mondani, hogy egy kaptafára készült ez isa többivel együtt. Nekem nem tetszett..

10/4 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr82530445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

plotyi 2008.06.20. 13:25:51

Szerintem jó volt egynek, már az is jó, hogy azt mondom, hogy jó egy magyar film:)

sjbee 2008.06.20. 19:13:05

Meg akartam számolni a beépített reklámokat a filmben, de inkább letettem róla. A Lényeg, h baromira udegesítő, na. Tudom, h ez is már alap a magyar vígjátékokban, de 1xűen nem lehet megszokni.
A film meg éppenhogy elmegy kategória.

wwww 2008.06.21. 02:28:47

Az egyik legrosszabb magyar film volt, amit mostanság bemutattak. Egy kaptafára készült, ahogy mondták is a cikkben

frank 2008.06.21. 10:18:44

egy film az alkotóinak munkája. lehet, h te magad odaérted, de mindenkire általánosítani kicsit "tipikusan magyar"(?) :/

Miecs · http://filmdroid.blog.hu 2008.06.21. 12:12:24

kicsit fáradt az agyam de frank hozzászólását nem biztos h igazán értem... tehát szóval az a baj h azt írtam h "tipikusan magyar"?.. oké lehet h valaki szerint nem az szerintem az.. szerintem, mégegyszer hangsúlyoznám, hogy szerintem... nem más szerintem, nem a magyar szokás szerint, h mindent kategoriákra/be osztunk, hanem szerintem.. mert ez egy olyan film volt, hogyha beletesznek már szereplőket is felismerem h magyarok csinálták.. szerintem..

frank 2008.06.21. 16:48:32

nem. ha valamit kritizálsz akkor azt lehet konstruktívabban is. nem azért rossz (vagy jó) egy film, mert magyar (szerinted)... van rendező, forgkönyvíró, színészek stb tudod

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.06.21. 17:04:04

Engem rengeteg dolog bosszantott a filmben, az egyik az, hogy KI A FODRÁSZ és a STYLIST?
Miért áll úgy a főfőszerkesztőcsaj haja mint egy szalmaboglya, telefújva lakkal a természetesség legkisebb jele nélkül???

Felkérték az ötvenéves fodrászhölgyet a "hatkerből", aki csak lakkal beállított kócfrizurát tud készíteni???

És az a sok kék jajj az a nagyon beállított iroda... hát tényleg életszerű volt annak aki beveszi...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.06.21. 18:14:43

Szerintem jó film volt, pedig ha azt hallom, hogy magyar film, akkor egyből az jut eszembe, hogy max dvd-n/videón fogom megnézni, aztán mégis valahogy eljutok rá. A Kalandorokra mentem el múltkor, személy szerint én azon szétuntam magam, ezt meg tetszett. Mondjuk sokat segít ha látod hogy az hogy viszonyul hozzá, akivel mész vagy az, hogy körülötted ülök arcán mit látsz, mikor vége a filmnek. A 9 és fél randinál akivel mentem, azon végig látszott, hogy élvezte, és ez rám is átragadt, de még így is aludnom kellett rá egyet, hogy ki merjem jelenteni, hogy na faja volt.

Egyébként meg nem vágyom egy filmnél életszerűségre, nem ezért nézek valamit, igaz volt egy két dolog , ami így is nagyon kilógott, pár párbeszéd

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.06.21. 18:55:15

Koimbra hát nem tudom, az a fajta életszerűség amit hiányolok szerintem pont csak javítana ezen a filmen. Nem a nyolcvanasévekbeli lepattant bútorokat hiányoltam ám meg nem valami szociológiai művészfilmstílusra gondoltam :)

A buddhista salátabár a japánéttermes minimálberendezésével - amiből annyira kilógott a tantrista csaj, hogy olyan érzésem volt, mintha késsel csikorogtak volna az üvegen, a fent említett tök kék és fehér iroda amiben szinte semmi emberi nem volt, az idétlen beerőszakolt karakterek - a milleniumfalkonos hülyesapkás kockacsávó meg a többi... szerintem ezek mind olyan pontok amiből sokkal jobbat és többet lehetett volna kihozni kis változtatással...

És hát ugye említettem a frizurákat ... ááá...
:)
süti beállítások módosítása