Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Fringe -sorozat

2008.06.23. 14:36 koimbra 4 komment

Van akiről évekig semmit nem lehet hallani, mások egyszerre több vasat tartanak a tűzben. J.J. Abrams sem unatkozik, épp véget ért a Lost sorozat negyedik évada, aminek producere és írója volt, forgatja a következő Star Trek mozit és a TV-ben is hamarosan bemutatásra kerül egy drámája, sőt a Cloverfield folytatását is el akarja készíteni. Ebben a zsúfoltságban volt ideje egy új sorozatra, ahol szintén író és producer.

A Fringe szépen beállhat a misztikus-nyomozgatós-hű de nagy titkok van a háttérben sorozatok közé. Lehet akár az X-Aktákhoz, esetleg a Supernaturalhoz hasonlítani, nyílván majd a következő részek megtekintése után jobban rá lehet sütni ilyen, meg olyan bélyeget, hogy ez az elem ebből a sorozatból való, ez a dolog meg abból a sorozatból köszön vissza.

 

 

Az első rész 82 perces, tehát gyakorlatilag duplája a megszokott 40-45 perceseknek. Egy utasszállító nagyobb viharban tör előre az estében. Az egyik utas láthatóan rosszul van, kis idő múlva az arca elkezd átalakulni, olyan zombiféle kinézete lesz. Hamarosan az egész gépen hasonló jelenség tapasztalható. A gép a robotpilóta irányításával landol, a helyszínen mindenféle kormányügynökségtől jött nyomozók sertepertélnek...aztán megkezdődik a nyomozás, mi pedig az FBI-os főhősnő ügyködéseit követhetjük figyelemmel.

 

A főszereplő nő kivételesen nem egy cicababa, olyan „jól is néz ki, meg nem is, de megbékélek vele” típus. Anna Torv eddig csak főleg a tévében tűnt fel, ha a Fringe nagyot durran, talán kopogtat az ajtaján néhány producer némi mozifilm ajánlattal. Az őrült prof. szerepére viszont jó fickót választottak, John Noble mögött már egy rakat sorozat van, a folytatásokban majd neki köszönhetjük leginkább érzésem szerint a tudományos-fantasztikus magyarázatokat, szerkentyűket, terápiákat, stb. Joshua Jackson szintén nem ismeretlen arc, főszereplő volt a Koponyákban és a Rémségek könyvében

 

Már az elején elhintenek néhány tudományos-fejlett technikás dolgot, ami főleg az író(k) fejében létezik, bár nem lennék meglepve, ha esetleg a filmben feltűnő dolgokról már lehetett volna olvasni néhány újságban. Az összeesküvés-elmélet kedvelői is komálni fogják a sorozatot, mert elhangzik néhány szintén érdekes mondat, ami sejthetően még csak a felszínt karcolgatja, később lesz majd a nagy durr.

 

 

A Fringe felvezető epizódja 10 millióból készült, ami elég summa a TV-ben. Látszik is az igyekezet, ha valaki ismeretlenül nézi meg még azt is hiheti, hogy ez egy rendes film és nem egy sorozat.

Rá is sütném magam is, hogy elment volna akár egy mozifilmnek is, viszont mint első rész...nem volt pörgős, néhol unalmas volt, bár összességében nem volt rossz. A végén lehetett volna mit finomítani, nagy(obb) csattanóval zárni, ami után repesve várnám a folytatást. Abrams az Aliasnál képes volt erre, itt sajnos nem.

 

Értékelés: 60 %

 

Címkék: sorozat

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr89535250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smithss 2008.06.23. 22:10:55

Érdekes, hogy jóval a bemutató előtt még kikerült a netre. Szerintem azért illett volna csúcsra járatni az első részt, így viszont sok üresjárat volt benne.

Bru 2008.06.23. 23:49:42

Sorozathoz képest azért sztem nem volt rossz. Bár engem marhára zavartak az összeollózott aláfestő zenék... (Jelek,Pánikszoba,Aliens,Napfény...) bár így leglább nem valami béna komponált sorozat-motívumok voltak.

nyuszisz 2008.06.27. 20:25:56

A zenéken még változtatni fognak.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.09.11. 10:27:01

a sorozatjunkie adatai szerint 9 millióan nézték az első részt
szerintem ez kevés
süti beállítások módosítása