Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Wanted (Wanted)

2008.07.12. 13:28 koimbra 5 komment

Timur Bekmambetov is eltalált Hollywoodba. Nem is csoda, az Őrség-filmekkel megmutatta, hogy Amerikában zsebpénznek számító összegből is lehet látványos filmet felmutatni. Ezekben pedig minden benne volt, amire egy producer vágyhat. Lassítások hada, trükkök zsúfolásig és persze a verdák  ellentmondtak a fizika törvényeinek. Mióta is vártam már arra, hogy olyan filmet láthassak, amiben egy verda egy ház falán furikázik úgy, hogy közbe nincs benne szuperkütyü.

A Wanted képregény alapján készült, el is olvastam az egészet régebben, ha jól emlékszem tetszett is. Dereng néhány figura is az oldalakról, de a filmben teljesen máshogy néznek ki. A filmben maradt néhány dolog ugyan a képregényből, de inkább csak okot kerestek arra, hogy durrogtassanak.

Wesley Gibson (James McAvoy) éli szürke mindennapjait. Az irodában a fejére mászik a túlsúlyos főnök, a barátnőjét pedig a legjobb barátja kamatyolja. Így is telnének el szépen az évek, de a Sors Nagy Szövőszéke mást rendeltetett. Hirtelen egy bérgyilkos szervezetben találja magát, a szövetségnek az a feladata, hogy a világ egyensúlyát fenntartsák, ezért időnként gyilkolnak, a neveket a vezető, Sloan (Morgan Freeman) olvassa ki néhány szövetből.  Wesley átesik a kiképzésen és apja (ki a legjobb volt a szakmában) gyilkosának nyomába szegődik.

 

Nem árul zsákbamacskát a Wanted, az előzetesekből leszűrhető volt, hogy mire lehet számítani. Akciók és a fizika törvényeit meghazudtoló dolgok, no meg lassítások. Realitást nem illik keresni sehol, a golyót úgy csavarják, ahogy teniszben a labdát, a kocsival úgy ugratnak, mintha az mindennapos dolog lenne és még az is kiderül, hogy egy Ladával (nekem is hasonló van) milyen szépen lehet bekopogtatni egy robogó vasúti szerelvényre.

 

Jerry Bruckheimer szokása, hogy kaland-és akciófilmjeibe olyan embereket szerződtet, akik eddig nem nagyon mozogtak ezen a talajon. James McAvoy is eddig messziről szemlélhette a nagy akciókat, most viszont egy fejessel beleugrott a nagy lövöldözések világába. Úgy nyomja végig a produkciót, mintha már régóta vágyott volna egy ilyen szerepre. Morgan Freeman kirázza a szerepet az őszülő körszakállából, a legelcsépeltebb mondatok viszont neki jutottak („Azt hittem magasabb”). Angelina Jolie néhol olyan kőarccal játszik, hogy azt még Steven Seagal is megirigyelné, bár nála azért jobban néz ki. Bekmambetov kiélhette magát, igazság szerint legjobban ő járt ezzel, egy véres és erőszakos rubel helyett dollármilliók ütik a markát, a siker után pedig új megbízásokat kaphat.

 

Az akcióbuzik totál élvezni fogják, látványfilm a javából. Sajnos azonban mégis hiányzik valami, legfőképpen a hangulat. Az egyes pörgős jeleneteken már senki nem fogja az állát a földön keresni, de néha egy-egy elismerő csettintésre futhatja. Az egy dolog, hogy az ilyen jeleneteket profin alkotják meg, de a hangulatot is bele kell csempészni valahogy. A végső harcjelenet sem túl ötletes, csupán csak sablonos. A Wanted eleje még itt-ott próbált némi humort felmutatni, később már az is elmaradt, pedig nem ártott volna a nagy keménykedés közepette néhány jó mondat. A végéfelé benyomott kötelező csavar láttán pedig csak a számat húztam. A végeredmény elég közepes.

 

"Ez én vagyok, amint visszaveszem az életemet. Te mi a szart csináltál eddig?"-kérdezi a végén a főhős, belebámulva a kamerába

Hogy mi van?-kérdeztem vissza, rápislogva a vászonra.

 

Értékelés: 50 %

 

imdb: 7,4

rottentomatoes: 72 %

 

Büdzsé: 75 M $

Eddigi amerikai bevétel: 100 M $

Eddigi összbevétel: 164 M $

Trilógiát terveznek a Wantedből egyébként a bevételek láttán.

 

Szereplők
James McAvoy (Wesley Gibson)
Morgan Freeman (Sloan)

Angelina Jolie (Fox)
Thomas Kretschmann (Cross)
Terence Stamp (Pekwar)
Common (The Gunsmith)

 

Előzetes

 

Ez pedig szvsz a legjobb jelenet a Day Watchból

 

Címkék: akció iromány képregényfilm 50 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr31564940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gábor 2008.07.12. 15:51:50

Igaz én itthon "néztem", de nem bírtam végignézni a filmet. Egyáltalán nem tudtam azonosulni a főhős sráccal, szerintem iszonyat szar szinész. :(

Koimbra 2008.07.12. 16:03:34

Azért az a srác elég sok filmben bizonyított már. Moziban ajánlanám, mivel szerintem az ilyen filmeknél csak ott jön vissza a sok lövöldözés meg egyéb effekt. Szerintem ha nem ott nézem, hanem mondjuk otthon, akkor a pontozás is kevesebb lett volna sokkal

VVega · https://debugme.eu/ 2008.07.12. 18:59:25

McAvoy szar színész? lol

Nagyon szigorú vagy Koimbra :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.07.12. 19:08:21

Én szeretem az agyament akciókat meg a pörgéseket, a Hitman is tetszett, no meg a Crank is akár, de a Golyózápor mondjuk már nem. Ez sem fogott meg.

Gibson44 · http://nagyfonok.blog.hu/ 2008.07.13. 01:13:16

Nekem bejött a film.
Simán az átlag fölött van.Egy esős vasárnapra (vagy éppen szombatra -> tegnap néztem :P) tökéletesen megfelel.
Remélem rendez még 1-2 filmet Bekmambetov Hollywoodban...
süti beállítások módosítása