Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Eddie Murphy-t leverte egy Pokolfajzat

2008.07.13. 18:46 koimbra Szólj hozzá!

Amerikai hétvégi mozis bevételek

A Hellboy jött, látott és győzőtt. Az elődje nem volt sikeres, 66 milliós költségvetés mellett csak 59,6 milliót hozott Amerikában, Del Toro mégis kijárta a folytatást. A Hellboy 2: The Golden Army 35,8 millióval nyitott. Imdb-n 8,5-en áll, a rottentomatoes-on pedig 88 %. Az már biztos, hogy többet hoz, mint elődje. A büdzsé is emelkedett azért, 85 millióba került.
Előzetes
TV-Spot

Will Smith jól tartja magát, 33 milliót hozott a Hancock. A bemutató előtt páran vészmadárkodtak, hogy nagy bukta lesz, mivel szinte az utolsó pillanatban kellett utóforgatást eszközölni, olyat is olvastam egy külföldi oldlon, hogy a stúdió eltolja a bemutatót. Aggodalomra nincs ok, 165 milliónál jár Peter Berg rendezése, szerintem 250-ig elmegy simán.
Előzetes

Harmadik helyen kezdett Brandan Fraser Journey to the Center of the Earth 3D filmje 20,5 millióval. A büdzsé 45 millió volt (bár olvasni 60-ról is). Imdb-n 6,6 ponton áll, a rottenen pedig 62 %-on.
Poszter és előzetes
Képek

A Wall-E az imdb-n a 19. legjobb film. Most 18,9 millióval lett gazdagabb, így már 162 millája van. Szerintem nem jut el már 250 millióig, pedig sokan várták tőle ezt a teljesítményt.
Szinkronos előzetes

A Wanted 11,5 milliót hozott. Már trilógiát terveznek belőle. A film jelenleg 112 milliónál jár,  140-150 milla között lesz a vége érzésem szerint.
Kritika

Egy sorozat alapján készült mozifilm, a Get Smart 7,1 milliót gyűjtött be ezen a hétvégén, 111,8 milliónál jár, 80-ból készült.
TV Spotok
Előzetes

És elérkeztünk a hetedik helyre, ahol Eddie Murphy sci-fi vígjátékára lelünk (előző sci-fije is oltári nagyot hasalt), a Meet Dave-re. Eddie-nek ez most nagyon nem jött be, megint. 5,3 millióval kezdeni egy 100 milliós filmnél...hát ez abszolút kudarc. Brian Robbins rendezte Murphy előző filmjét, a Norbitot, olyannyira egymásra találtak, hogy már neki is kezdtek közösen a Thousand Words-nek. Murphy tehát egyre lejjebb csúszik, pedig nemrég azt mondta, hogy abbahagyja a filmezést és visszamegy a stand up comedy világába.
Előzetes

A Kung Fu Panda 4,3 milliót karatézott össze, 202 milliója van, a folytatás már tervbe vették.
Előzetes

Kit Kittredge: An American Girl 2,3 milliót szedett össze, 11 milliónál jár és 10 millióba került.

Tizedik helyen pedig Indiana Jones tartja magát 2,2 millióval, 310 milliónál jár, hamarosan beéri Amerikában a jelenleg vezető Vasember bevételét, nemzetközi szinten pedig már réges rég első ebben az évben.
Kritika

Csütörtök este mutatják be a The Dark Knight-ot, a hírek szerint az elkeltek a jegyek a vetítésekre. 130 milliós nyitást jósolnak Batmannek. Az Abba-dalok kedvelői a Mamma Mia!-ra suhanhatnak el, a mesére vágyók pedig a Space Chimps-re mehetnek, kérdés az, hogy a Wall-E és a Kung Fu Panda után érdekli e a népet még egy mese.

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr27566357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása