Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

After Dark Horrorfest

2008.08.23. 12:33 koimbra 3 komment

Közeledik a harmadik After Dark Horrorfest, ennek keretein belül januárban mutatnak be pár horrorfilmet. Tavaly 8 film került bemutatásra az After Dark Horrofesten, ebből láttam párat, a többsége nagy szenny volt.
Unearthed: Luke Gross és Emmanuelle Vaugier főszereplésével készült. A filmmel már voltak bajok a bemutató előtt is. A produkcióban valami szörny terrorizálja a kisváros lakóit. Több részletben néztem végig, hát nem ajánlom senkinek
Frontier(s): Xaver Gens, a Hitman rendezője készítette. Elég beteg alkotás ez, nem hiszem, hogy normálisak voltak az alkotók, tele gyomorral nem ajánlom, hogy megnézzétek. Néhány neo-náciba fut bele pár fiatal tüntető. Kegyetlen és brutális.
Tooth and Nail: a sztori nem hangzott rosszul. 2012-ben elfogy a gázolaj, a tartalékok dettó. Így nincs áram, nincs energia, a világot a káosz uralja. Vannak a kannibálok, akik előszeretettel fogyasztják a többi embert és vannak akik kis csoportokban elbújba próbálják túlélni ezt. Michael Madsen és Vinnie Jones is jelen van. Nem lett volna rossz, de mégis csak elcseszték.
Nightmare Man: Adott egy maszk, ami a gonoszt ábrázolja. Egy házaspár női tagja megőrül a maszk miatt, a férje pedig elfuvarozná az elmegyógyintézetbe, de út közben kifogy a benzin. 20 percet bírtam.
Borderland: igaz történet alapján. Néhány srác Mexikóba érkezik bulizás céljából, aztán egyiküket egy szekta elrabolja. Ezt sem ajánlom.
The Deaths of Ian Stone: Na még ez a legsikerültebb az összes közül, ez még jó is. Ian Stone-t minden egyes nap megölik egy régi tette miatt a régi társai. Ian Stone pedig mindig egy úl életben ébred fel. Egy jó 70 %-ot megérdemel a film.
A maradék kettőhöz nem volt szerencsém, de szerintem nem is baj. Állítólag a 2006-os filmek sokkal jobbak voltak a 2007-eshez képest, majd talán egyszer azt is megtekintem (bár ha jól rémlik a Dark Ride-ba belekezdtem, azt se néztem végig).

Na szóval itt a következő After Dark Horrofest III plakátja, ez még nem a végleges.

Címkék: horror after dark horrofest

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr94629054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dante · http://videodrome.freeblog.hu/ 2008.08.23. 13:07:08

Rühellem ezt a fesztivált, mert hatalmas nagy becsapás az egész. Úgy reklámozzák ezeket a filmeket mintha tényleg a világ legelborultabb és durvább alkotásai lennének, és ezért nem kerültek moziba, és mivel már láttam vagy 6db afterdarkos horrort, elmondhatom, hogy nem a vérmennyiség miatt nem jutottak be ezek a filmek a mozikba, hanem mert olyan borzasztóan szarok voltak. Persze az elgondolás jó, végre van egy horrorfeszt, de a minőségen volna még mit javítani.

Dante · http://videodrome.freeblog.hu/ 2008.08.23. 13:07:47

A Deaths of Ian Stone egyébként jó volt. Tényleg. De a többit mindenki kerülje el :)

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.08.25. 14:58:25

The Deaths of Ian Stone érdekes film, egész tetszett. Bár a vége nem sikerült túl jól.
süti beállítások módosítása