Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Spárta a köbön (Meet the Spartans)

2008.09.11. 17:45 koimbra 17 komment

 

Csajozós film, Bazi nagy film -látta valaki? Jason Friedbelg és Aaron Seltzer dirigálták ezeket a -hát hogy is nevezzem őket – förmedvényeket. Új melót még kapnak Hollywoodban, ennek oka, hogy rendre hozzák az elvártakat, kreálmányaik nem buknak meg, bár legújabb „termékük”, a Disaster Movie már nem termeli oly szorgosan a milliókat, ahogy azt a producerek megszokhatták és még az imdb-n is az első helyen áll a legrosszabb filmek listáján. Bevett szokásuk egy ideje, hogy több sikerfilmből merítenek „ötleteket” és azokat parodizálják ki. Történet nem nagyon van, inkább ezt a paródia vonalat erőltetik.

 

A 300 homárt  Spárta a köbönt még év elején mutatták be Amerikában, hozzánk a tékákban landolt. A fő irányvonal a 300 című film bemutatása saját szájízük szerint az rendezők által humorosnak gondolt dolgokkal megspékelve. Az ember mindig jobbat remél, így jómagam is megtekintettem ezt a művet, előtte igényeimet lejjebb vittem, agyamat kikapcsoltam, rákészültem rendesen. Csodák csodájára az első 10 percben még lehetett mosolyogni, kezdtem volna reménykedni, de ez is elmúlt, jött a sok degenerált marhaság. A spártaik buzik, egymás kezét fogva vonulnak harcba, Xerxésztől azt hittem kidobom a taccsot, Carmen Electra meg úgy néz ki, mint egy hatalmas nagy ribanc (persze nyilván itt ez volt a cél). Kifirurázzák Britney Spearst, a túlerőltetik a nagy fekete lyukat, James Bond se maradhat ki, még a Megasztár zsűrije is pontoz, itt mindenki idióta.

 

Két pozitívuma azért akad: nem moziba megy nálunk, így akár nyugodtan bármikor félbe lehet hagyni. A másik pedig a rövidsége, egy órás az egész, a többi csak ilyen stáblista alatti hülyülés. Csak remélni tudom, hogy egyszer abbamarad az ilyen jellegű paródia és valami értékelhetőbb nevetnivalót tesznek elénk.

 

Előállítási költség: 35 millió dollár

Amerikai bevétel. 38,2 millió dollár

Összbevétel: 84,5 dollár.
 

Címkék: paródia iromány onlydvd trágya meet the spartans 0 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr27658832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

őrült puma 2008.09.11. 19:06:17

sztem haláli jó film volt,nekem tetszett, és ha senki másnak nem tetszene az sem érdekelne,mert én jót röhögtem rajta,és sztem csak ez számít:)

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2008.09.11. 19:33:19

Most elbizonytalanodtam, mert nagyon sokan lehúzták, te nem annyira, majd akkor mégis előveszem, eddig nem volt hozzá affinitásom.

g€rgő · http://www.gergo-723.blog.hu 2008.09.11. 20:09:41

Nagyon nagy film :) Végig röhögtem az egészet.

"Stop kicking people into 'The Pit Of Death' " :D:D

Kóczy · http://koczy2.wordpress.com 2008.09.11. 20:23:40

Be kell valljam, hogy az első 20 percen könnyesre röhögtem magam. Az utolsó 20 percen meg kínomban röhögtem. :) Egyszer simán nézhető...

OFF

koimbra: Csináltam egy új blogot, amin csak filmekről fogok írni (mivel úgy éreztem a fimes téma már kinőtte a régi blogomat) az URL-be már az új nak a címét írtam

OFF VÉGE

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu 2008.09.11. 20:42:55

Chrisdy: ez egy rossz film, max 5 %ot érdemel. Nem is tudom mi a különbség a lehúzták és nem annyira húzták le között. Szerintem ne nézd meg, én úgy érzem ezen csak a tizenévesek tudnak nevetni.

inmfc · http://calacitra.blog.hu 2008.09.11. 21:47:05

ez rossz, nagyon rossz...nem is tudom mi vitt rá, hogy egyáltalán megnézd, senkinek nem ajánlom, már bocs...

sjbee 2008.09.12. 00:55:01

15 percet bírtam belőle... Nagyon fekália

Plussefelder · http://plussefelder.deviantart.com 2008.09.12. 10:16:13

Ayvé! Azért, mert manapság divat kultursznobnak lenni, ne húzzunk le minden filmet!

Mihez hasonlítjátok? Ezek a top moviek arról szólnak, mint a McDon's, bemész, veszel nevetést, oszt' jóvan.

Művészi értéket keresni nem az igazi, csak úgy röhögni, elfogadható. Persze van igaza annak is aki lehúzza, a vége tényleg vérszegény lett...

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu 2008.09.12. 10:40:20

Kultrúsznob?:D
legutóbb valami hasonlót kaptam, mikor a Szállítóra azt mondtam, hogy közepes.
Nekem nem tetszett, kifejezetten rossz volt. Néhol már szánalmas volt, és mosolyogni is csak az első percekben lehetett.

És ne magyarázza már meg nekem valaki, hogy miért nem tetszik nekem ez a valami. Nem keresek én semmiben művészi értéket, nem vagyok kritikus, én csak egy mezei néző vagyok, ha nem tetszik valami akkor az nem jó. Ezzel mindenki így van.

VVega · https://debugme.eu/ 2008.09.12. 12:14:46

Pedig a Szállító max. közepes :)
Ilyen fostartály mai paródia szennyeket meg nem nézek egy ideje :D

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.09.12. 12:17:19

Tényleg a kínomban röhögök kategória.
Elvétve azért akad benne egy-két tényleg jó jelenet.

Plussefelder · http://plussefelder.deviantart.com 2008.09.12. 12:48:45

Koimbra! Bocs...nem azt mondom, hogy tetszen minden, de mondjuk ha kritikát írsz, akkor írd úgy, hogy elváljon a szubjektív és az objektív.
Mert TE mondod meg másoknak, hogy mit nézzenek meg. Persze erre biztos van egy automata válaszod, hogy:"Nem kötelező elolvasni amit írok" , igen ez így van, de mondjuk én azért olvasok kritikákat, hogy megkíméljem magam másfél óra borzalomtól, biztos mások is vannak így ezzel... Nem sértegetni akarlak!
Amúgy a Szállító, hát az szerintem közepest sem érdemel, egy 8 éves srác komolyabbat hoz össze pár Matchboxszal, meg fantáziával...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.09.12. 13:06:45

Plussfelder: nem sértődtem meg, manapság már annyi ilyet olvastam a neten körbe, hogy már fel se veszem.

Kösz a tanácsot, próbálok majd úgy írni, hátha idővel sikerül

Egyébként ha láttad a filmet és tetszett írj egy pozitív kritikát, kiteszem a blogra szivesen:)

Plussefelder · http://plussefelder.deviantart.com 2008.09.12. 13:25:45

Azé' annyira nem jó...de köszi, lehet még élek a lehetőséggel:D
Az ilyen filmeket nem is kell arra méltatni, hogy írj róluk szerintem. Ez olyan film, amit megnézel barátnőddel, haverokkal, röhögtök, aztán másnap már nem is emlékszel rá. Szerintem ami most ott van, az a Hell ride, az egy film!
Amúgy nem akarok okosnak se tűnni, ez a szubjektív-objektív buli a saját hülyeségem.

De kössz , hogy nincs harag, maradok olvasód:D

A nép fia 2012.01.04. 23:17:47

Szétröhögtem rajta az agyam! Jót szórakozta. Mégis mit vártatok ettől az alkotópárostól???? :-D

Amúgy meg az árát visszahozta, szóval a stúdió nem bukott rajta.
süti beállítások módosítása