Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Hívatlanok (The Strangers)

2008.09.26. 15:46 koimbra 3 komment

Nem alakul jól az este egy fiatal pár számára. Gyertyafényes vacsora, a romantikázás a virágszirmokkal teli lakásban mind mehet mind a kukába, mivel James terve nem jött be, kicsit össze is kapott barátnőjével, Kristennel. Ez azonban a legkisebb gondjuk, mivel valakik zaklatni kezdik őket, először csak dörömbölnek, később már a házba is bejutnak a hívatlan látogatók.

 

Az elhagyott szoba ugorhat be elsőre sokaknak a filmmel kapcsolatban, sőt hasonlít is rá. Fiatal pár megszáll egy motelben, majd idővel zaklatni kezdik őket. Ott is kissé lassan indultak be az események, de aztán mikor elérkezett a fordulópont, akkor magas fordulatszámon kezdett pörögni, a néző pedig kizökkent az addigi unalomból és az izgalmak is meglátogatták. A Hívatlanokban is eltelik a játékidő harmada mire végre történik valami, csak sajnos itt a feszültség elmarad, Bryan Bertino író-rendező munkája pedig még egy színdarabnak is elmenne, de már az első sorban ülők se sokat láthatnának, mivel az egész alkotás sötétben játszódik.

 

A film megtörtént eseményeken alapszik, nyílván felturbózták egy csöppet. A rendező néhol brutális, néhol ijeszteget(ni próbál), a zenét pedig egyes helyeken jól szúrja be, a lemezlejátszó beakadása is pozitív, csak kár, hogy ezeket nem adagolja jól. A sötétségben néha alig látni valami, a szereplő(k) zihálása pedig nem éri el a kívánt hatást, a para-szint nem emelkedik. Bryan Bertino rendezése nem árul zsákbamacskát, a végkifejletet már jó előre tudni lehet, így felvetődhet a kérdés, hogy a produkció befejezésének az ismeretében is lehet-e drukkolni, szorítani a szereplőknek. Hát hogyne lehetne, csak jól kell összerakni a művet, a United 93-as esetében is ismertük a dolgok alakulását, de mégis egy roppant izgalmas produkciót láthatott a néző.

 

 

Azokról a fránya mobiltelefonokról is szót kell ejteni. Ha baj közeleg vagy esetleg a szereplők már benne vannak a slamasztikában, akkor a kis telefonjukkal mindig történik valami. A bevett szokás leginkább az, hogy nincs térerő, de kedvelik az „ó, hát ez lemerült” felállást is, de ne felejtsük ki a kocsiban maradt verziót se. Ebből a háromból kettőt be is vetnek az alkotók.

 

A Hívatlanokra összességében egy 30 %-ot tudok adni. Borzongani, félni kellene, de valamit elrontottak. Az izgalom csak olykor-olykor tör fel, hogy aztán néhány perc múlva el is tűnjön, pedig a kezdeti várakozás után vártam volna Az elhagyott szoba-szintű váltást, ahol a főszereplők és gyilkosok közötti macska-egér játék átragad a nézőre is Érdekes a magyarázat is, miért pont Kristent és James szemelték ki a zsákfejűek, már ennyi is elég ahhoz, hogy valaki a terror keze közé/alá kerüljön.

 

imdb: 6,5

rottentomatoes: 43 %

 

Előűllítási költség: 9 millió dollár

Amerikai bevétel: 52,6 millió dollár

Eddigi összbevétel: 56,7 millió dollár

 

Címkék: horror iromány the strangers 30 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr33683178

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.09.26. 16:07:16

Hívatlanok (The Strangers)Nem alakul jól az este egy fiatal pár számára. Gyertyafényes vacsora, a romantikázás a virágszirmokkal teli lakásban mind [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dante · http://videodrome.freeblog.hu/ 2008.09.26. 16:54:19

Legnagyobb sajnálatomra, mélyen egyetértek veled. Én egy igazi kis paráztatós, Funny Games-féle horror-thrillert vártam, sok feszültséggel, és kevesebb ijesztgetős szcénával, de még csak megijedni se nagyon tudtam rajta. Gagyiiiiiiiiiii.

jucó · http://filmdroid.hu 2008.09.28. 15:38:16

Nem tudtam végignézni, mert:
1. féltem ( éjjel 11-kor a sötétben együl néztem
2., ugyanakkor untam, de vártam, majdcsak fordul valamerre a történet. De nem.
3., kikapcsoltam

Divino · http://filmdroid.blog.hu/2008/09/26/hivatlanok_the_strangers 2008.10.28. 17:58:51

Maga az alapsztori nem lett volna gáz. Tényleg.. szerintem jól is meg lehetett volna ezt csinálni.. sajna ez gyenge, láttam jobbat is. állítólag lesz második rész, amit azért kíváncsian várok. Főleg mert nekem rohadtul b_ssza az agyam, h nem igazán tudni, mi a fene történt, kik voltak ezek és a film végén sem derül ki. Na majd meglátjuk.
süti beállítások módosítása