Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Shakespeare-en edződött rendező készítené a Thor képregényfilmet

2008.09.29. 11:41 koimbra Szólj hozzá!

Kevin Feige, a Marvel főnöke érdekes döntést hozott, azt szeretné, ha Kenneth Branagh rendezné a Thor mozifilmet a képregényük alapján, a tárgyalásokat már elkezdték vele.

Branagh nem igazán jártas a képregényfilmek világában, sőt még az akció terén se túlzottan. Első rendezése az V. Henrik volt, de ezután is szívesen nyúlt Shakespeare műveihez, ő dirigálta a Sok hűhó semmiért, a Lóvátett lovagok, az Ahogy tetszik és a Hamlet filmváltozata is. Akciót nem igazán dirigált még, 1992-ben készítette a Meghalsz újra filmet, ami inkább thriller volt. Szerepelt azért sci-fi akcióban, a Vadiúj vadnyugatban.

Legutóbb Mattgew Vaughn kezében volt a gyeplő elég sokáig, de aztán kiderült, hogy az ő elképzelése teljesen más, mint a Marvel stúdióé. Vaughn a mitológia Thort ültette volna vászonra, a Marvel pedig természetesen a saját képregényhősét akarta a vásznon látni, ezért Vaughn távozott (mellesleg az elképzelése 300 millióba került volna). A Marvelnek sietnie kell, hiszen 2010 június 10.-ére ki van tűzve a bemutató, aztán egy évre rá pedig érkeznek a Bosszú Angyalai, akik között ott van Thor is.

A forgatókönyvet Mark Protosevich írta, a történetben Thort arroganciája miatt Odin a Földre küldi, hogy megtanulja mi az az alázatosság.

Címkék: thor miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr10686947

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.09.29. 12:05:43

Shakespeare-en edződött rendező készítené a Thor képregényfilmetKevin Feige, a Marvel főnöke érdekes döntést hozott, azt szeretné, ha Kenneth Branagh rendezné a Thor mozifilmet a [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása