Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Shinobi

2008.09.29. 17:40 Armida 13 komment

A filmet 2005 szeptember 17.-én mutatták be Japánban, 2006-ban a Yokohama Fesztiválon pedig ketten is ( legjobb színész és legjobb új színésznő) megkapták a Kinema Junpo- díjat. A film a The Kouga Ninja Scrolls adaptációja és természetesen ebből is készült anime Basilisk címmel, bár a film eltér egy picit tőle.

" Éltek egykoron a sötétség emberei, kiknek harcművészetével senki sem vehette fel a versenyt.Ezek az árnyharcosok kizárólag a háborúnak éltek és úgy nevezték őket Shinobik. 1614-et írunk.A háború évszázadai után végre béke honol a földön. Egy férfi, az egyik Shinobi törzsből, találkozik a másik törzs egyik asszonyával, így kezdődik a történetünk."

A rendező (Shimoyama Ten) nem fukarkodott a speciális effekteket tartalmazó jelenetekkel. Kapásból a második percben már előrevetíti mire számíthatunk, és azt kell hogy mondjam nem okoz csalódást. Igaz van egy-két olyan pillanat amin nevettem, és a szöveg is néhol vicces, de ez a film így jó.

Gennosuke (Odagiri Joe-Azumi) a Kouga törzs tagja, még Oboro ( Nakama Yukie- Gokusen trilógia) az Iga-hoz tartozik. Szerelmesek lesznek.
Mikor a két törzs vezetői azt a feladatot kapják, hogy válasszák ki öt legjobb harcosukat, akik majd megvívnak egymással, már tudtam hogy itt baj lesz.
Az egyik csapat vezetője a fiú, a másiké a lány. Mindketten sokáig ellenállnak és nem ölnek, de miután a két csapat elkezdi irtani egymást, már nincs visszaút.
A rendező nagyon ügyesen oldotta meg, hogy csak apránként fedi fel, hogy kinek milyen különleges képességei vannak, így nincs egy unalmas perce sem a filmnek. Van itt minden, mérget lehelő ellenállhatalan nő (Kagerou), spec fekete kötéllel harcoló szépfiú (Yashamaru), halhatatlan fehérhajú (Yakushiji- akinek a körpengéjét még Xena is megirigyelné).
A többit nem írom le, legyen meglepi annak, aki még nem látta.
Az biztos, hogy egyszer mindenféleképpen látni kell, rajongóknak többször.


Spoiler: a Nagyúr előtti intro-harc:


Most pedig a PS2-re kiadott játék reklámját láthatjátok.


A hivatalos oldal szépen kidolgozott, ITT található.

Címkék: japán akció fantasy romantikus

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr35687678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu 2008.09.29. 17:41:59

Láttam már ezt a filmet, nekem nagyon tetszett. Hirtelen az Elektra ugrott be, azt próbálták hasonlóra megcsinálni, de nem jött össze.

VVega · https://debugme.eu/ 2008.09.29. 18:23:02

Új arcok? Állandóra vagy csak egy-egy alkalomra? :)

Koimbra 2008.09.29. 18:28:41

VVega: remélem állandóra:) Armida a távol-keleti filmekről ír majd , illetve ez már a harmadik cikk Tőle, Madelien pedig média szakra jár és van kedve írogatni. Ennek örülök:)
Egyébként a Shinobi jó film, nézd meg Te is

Myrtille 2008.09.29. 19:05:23

Armida! Olvaslak!
Ezt meg kell néznem!

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2008.09.29. 19:13:51

Vazze honnan szereztek új ázsiai filmeket?

Koimbra · http://filmdroid.blog.hu 2008.09.29. 19:49:05

Ez nem új, régebbi. Én is pár éve láttam. Ezt pl meg is lehet vásárolni boltban.

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2008.09.29. 21:03:46

Vvega, remélem én is állandóra. :)
Bár a filmkészletem véges, néha majd lesznek egészestés animék is.

Myrtille, basszus, de örülök h itt vagy!:)

ChrisDry, tékákban is megvan, ott is meg tod nézni, ha szeretnéd. :)

VVega · https://debugme.eu/ 2008.09.29. 21:42:32

Hát akkor sok sikert nektek! :D

Ázsiai filmek terén amúgy is szégyentelenül tájékozatlan vagyok :P

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2008.09.30. 20:36:50

Newm hallottam -eddig róla- pedig van vagy 100 ázsiai filmem... Na, majd utánanézek.

Armida Galina 2008.09.30. 20:40:39

Ilyen sok filmed van ami ázsiai, de májer vagy. :)
Jobban el vagy látva mint én.

Armida Galina 2008.09.30. 22:52:46

Virgogirl, jól látod, télleg ő nyomja a reklámban. :)
süti beállítások módosítása