Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Ben X

2008.10.04. 17:24 koimbra 4 komment

Valakinek meg kell halnia! Egyébként el se jöttek volna!

Azt mondják a játékok erősen befolyásolják az életünket, sokan inkább a virtuális térben érzik jobban magukat, mint a való életben és többek ezekből az elképzelt világokból merítenek ötletek, gondolataikat az életükhöz. Meséltek már olyat, hogy valaki csak a neten tud ismerkedni, belép egy szimulált társalkodó szobába, kialakít magának egy kinézetet és azt a figurát irányítva beszélgethet, pezsgőzhet, stb. De akad olyan is, aki napokat tölt el egyes on-line játékok előtt, az idő nem létezik számára. Többen ostorozzák is ezeket a programokat, egyesek be is tiltatnák, az aktivisták pedig máglyán égetnék el az ilyen alkotásokat. Magam is sokat játszottam már, fél napokat töltve a gép előtt, de soha nem éreztem azt, hogy kardot, puskát, buzogányt kéne ragadnom és azzal szétcsapnám valakinek a búráját, rendesen jártam suliba, tanultam, csak a szabadidőmben indítottam el ezeket a programokat. Szóval nekem aztán szónokolhat a sok nagy dumás, hogy ez megváltoztatja az életem.

 

 

 

Na de mi van azokkal akik mentálisan kissé sérültek? Őket esetleg könnyebben befolyásolhatják a játékok. Nem a Ben X az első mű, amiben a főszereplő a más világában él, nem ő az egyetlen, akiről ilyen alkotás készült. A Mazes and Monsters című filmben Tom Hanks kattan be a szerepjáték hatására (de igen rossz film volt).

 

Ben autista, a Asperger-szindrómában szenved, ez pedig számára jelentősen megnehezíti a társalkodást. A bajt csak nehezíti, hogy szülei egy teljesen normális suliba járatják, ahol az osztálytársai kigúnyolják, keresztbe tesznek neki, zaklatják. Ahogy a filmben is elhangzik „Az autizmusa számára nem jelent problémát. A problémát a többiek jelentik. Ben ha csak teheti egy on-line fantasy játékkal játszik, itt Ben a nagy vállas harcos, hős, ott ismerkedik össze egy másik karakterrel Scarlite-tal. Beszélgetnek, együtt kalandoznak és végül felvetődik az igazi találkozás lehetősége is, a zaklatók pedig mikor rájönnek erre még jobban belehúznak a piszkálkodásba.

 

 

Az eseményeket nagyrészt Ben szemszögéből ismerhetjük meg, láthatjuk az ő világát, ahol minden képet, minden történést egy játékbeli dologgal azonosít. A kirekesztettség és a suliban történtek miatt lassan, de biztosan sodródik az öngyilkosság gondolatának a megvalósítása felé. A film nem robog előre, hanem szép lassan gördül tovább, nem sietik el, és mivel igaz történet alapján készült néhol a sztori átvált dokumentumfilmes stílusba. Nyilatkozik Ben anyja, tanára, kimondják az általuk gondoltakat, ezeket a részeket azonban nyugodtan kihagyhatták volna, a dvd-n esetleg elfért volna. 

 

Érdekes látni a valós és képzelt világok összekapcsolását Ben elképzelésében, így mi se tudjuk mi az ami Ben agyszüleménye és mi az ami igazi. A vége pedig igazán hatásosra sikeredett, ezt a fordulatot nem lehetett előre látni. A Ben X megérdemel egy 70 %-ot.

 

imdb: 7,7
rottentomatoes: 65 %

 

 

Címkék: iromány dráma 70 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr20695784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whistleblower · http://chromeshelter.blogspot.com 2008.10.04. 18:58:04

múlt héten néztem ki magamnak a filmet, nagyon nagyon rajta vagyok a projekten :)

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2008.10.05. 19:01:46

Régen kinéztem, még a Moziünnep előtt, de nem jutottam még egy mozi közelébe sem, nemhogy erre (s úgy néz ki egyre inkább nem fogok már az idén)... Majd megszerzem.

inmfc · http://calacitra.blog.hu 2009.02.01. 14:06:51

na én csak most láttam, jobb később mint soha..:)
nem egy egyszerű film volt, az biztos, különösen akkor, ha tényleg igazra építkezik. Valamennyire el is éri a hatást, és a vége is tetszett...valamint veled ellentétben, ez a doku jelleg, az hogy megkérdezzük a szülőket, a tanárokat is nagyon bejövős volt. A fiú játéka is rendben volt, és azért még ha nehezen is hihető, de mindenképp mondanivalója van a filmnek...olyan hetes ez nekem is...

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2009.03.25. 16:52:40

Na most néztem meg.. nekem a film eleje tetszett, a közepén már előre látszott a végkifejlet, de a főszereplő tényleg jó volt... 7/10 nálam is (valami hiányzott hogy igazi kultfilm legyen, a zene is jó volt, de valahogy még hiányzott valami belőle hogy 8-9-es legyen.
süti beállítások módosítása