Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Lazarus Project

2008.10.19. 13:20 koimbra 1 komment

Ben Garvey korábban vétett a törvény ellen, de már megjavult. Van munkája és boldogan él  kis családjával, feleségével és gyerekével. Tesója betoppan egy nap, elcseverésznek, majd felvázol egy lehetőséget, amivel több pénzhez juthatnának. Ben kezdetben még ódzkodik a gondolattól, később már belemegy. Az akció kudarcba fullad, Bent halálra ítéli a bíróság, meg is kapja az injekciót...majd később ott találja magát az esőben az út szélén számára ismeretlen helyen.

A történetről többet nem illik elmondani, mivel többször is csavarintanak egyet rajta. A nézőt is olykor sikerül összezavarni, de ha abból az eshetőségből indulunk ki, hogy happy end lesz a vége, akkor már sejthetjük mi sül ki belőle,  de az addig bejárt út többfelé mehet, megfogalmazódhat bennünk néhány variáció, na és titkon reménykedhetünk is, hogy nem valami Dallas-szintű meglepetéssel lesz elintézve az egész.

 

Nem igazán reklámozták a The Lazarus Projectet, pedig Paul Walker azért valamennyire ismert névnek számít. Sajnos így nem sok esélye lesz a 2008-as felhozatalban, talán a stúdió nem hisz benne vagy inkább másra koncentrál. A film maga ígéretesen indul, de a közepén leül csöppet, Walker is sokat bambul maga elé és az is erőltetett, mikor a nagy csodálkozás közepette nem nyög ki semmit magából, csak némán csodálkozik, azért szerencsére a produkció magára talál, kimászik a gödörből. Részemről 60 %-ra értékelem.

 

Egyébként a Lazarus jelentése: Isten segített, ezzel a címmel némi misztikusságot sugallnak az érdeklődők felé. Szerintem két fajta néző lesz, aki természetfeletti dolgot vár és lesznek olyanok, akik valamivel földhözragadtabb megoldást képzel el. Az egyik fél csalódni fog.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr73721368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesből Támadó Szárítókötél 2008.10.19. 21:41:59

Ühüm, helyesebb a Lazarus-t egyszerűen csak Lázárnak fordítani, és akkor a megfelelő szintű alapműveltséggel rendelkező embereknek azonnal beugrik a bibliai sztori. (Egyébként gondolom, hogy a cím innen ered amúgy is.)
süti beállítások módosítása