Elköltöztünk: filmdroid.hu
Mark Millar Superman terve
2008.10.30. 16:09 Szólj hozzá!
Mark Millar már korábban beszélt a saját Superman tervéről. Elmondása szerint egy (általa meg nem nevezett rendező) kereste fel egy új Superman film ötletével. Millar ötlete egy trilógiára is elég, összesen 8 órát tenne ki és Michael Corleone történetéhez hasonlította. Bemutatná az Acélember életét az elejétől a végééig. Szerinte A sötét lovag megmutatta, hogy komolyabb hangvételű filmeket is lehet készíteni képregényekből, talán a stúdiók is nyitottabbakká váltak a nagyobb ötletek felé. Millar Superman sztorija a Kryptonon kezdődne 1000 évvel ezelőtt és a vége pedig az lenne, hogy Clark lenne az utolsó élőlény ezen a bolygón, végül a Nap szupernovává változik, amitől elveszti erejét a hős (és ő is elhalálozik.)
Superman Amerikában az egyik legismertebb és legkörülrajongottabb képregényfigura, nem hiszem, hogy a Warner vagy akármelyik más stúdió rábólintana erre a tervezetre, ott a happy end a jellemző. Batmannek is lesz folytatása, ahol majd a dolgok jobbá válnak, a nagy S betűsnek pedig a trilógiával befellegzik mozis pályafutása...legalábbis egy időre, míg valaki elő nem áll egy új ötlettel.
Bryan Singer Superman filmje 2011-re lett áttolva, ezt a produkciót is csúsztatták már elég sokat és rengeteg pletykát lehetett már hallani róla: pl. távozik Singer, távozik a főszereplő, újrakezdik inkább, stb. A végén úgyis minden kiderül és mindenki derül.
Címkék: superman miújság
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.