Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A hullám (Die Welle)

2008.11.26. 09:15 koimbra 2 komment

A németek felől két fajta film szokott érkezni: az egyik a vígjáték, amelyekből megtudhatjuk, hogy a német humor, mint olyan nem létezik. A másik pedig a dráma, legfőképpen a II. világháború a kedvenc téma ilyenkor, de akad mellette olyan is, amely nem ebből a körből érkezik. Ilyen volt A kísérlet 2001-ben, amely érdekes, izgalmas alkotás volt. A hullám is A kísérlet nyomdokain halad, siekresen. A film alapja Todd Strasser azonos című könyve, amely megtörtént esetet dolgoz fel, egy gimnazista tanár, Ron Jones esetét írja le, a regény kötelező olvasmány Németországban.

 

Átlagos városka, átlagos suli, semmi rendkívüli nem történik, mindenki éldegél. Az iskolában projekthét indul, Rainer Wenger tanár nagy sajnálatára az autokrácia témát kapja. Ha már így alakult, akkor dolgozik rendesen. A dikákokkal az első órán meghatározzák az autokrácia fogalmát, átveszik gyorsan azt, amit a töri könyvekből tudhatunk, természetesen szóba kerül a világháború is. Majd kísérlet címszó alatt a tanár úr egy Hullám nevezetű mozgalmat szervez erre az egy hétre, amelynek ő a nagyvezíre. A gyeplő kicsúszik a kezéből elég gyorsan, a Hullám túlnő rajta.

 

Lehetséges-e, hogy a nácikhoz hasonló szervezet megerősödjön Németországban? -jön a kérdés, a válasz határozott nem, mindenki ellenez, mivel már tanult Németország a hibájából, még egyszer nem menne végig ezen az úton. És mégis, a mozgalom szélesedik, nő, egyre többen csatlakoznak. ennek hatására indul el a kísérlet. Mindenki azonos ruhába öltözik, saját különbejáratú szimbólumot is készítenek a csoport számára, sőt máshogy is köszönnek.

 

 

Itt viszont felrémlik néhány eset az általános suliból, gimiből, főiskoláról ahol nem pont hasonló, de a tanár által elképzelt játékot/feladatot kellett az osztálynak csinálni. Elégedetlenkedők akadtak, átlagban az osztály ¼-ének soha nem volt jó az, ami volt. Itt pedig secperc alatt állnának be a diákok a Hullám zászlaja alá.

 

A szerepeket már jó előre láthatjuk, tudjuk ki az eminens, ki a sportoló és látjuk kiből lehet majd ellenálló, sablonkarakterek, akiktől semmi extrát nem kapunk. Csupán egy embernél nem tudhatjuk mit is fog tenni, mi lesz Wenger tanár úr következő lépését, kiszámíthatatlan, Jürgen Vogel nagyot alakít, leginkább neki köszönhető, hogy A Hullám jó film.

 

Híradó, tanmese, dokumentumfilm-ezek jutottak eszembe a végén, mindegyiknek jó lett volna, amelyet vetíthetnek töri órákon akár, de moziban is helytállt, nem is akárhogy. Adnék is rá 85 %-ot , félelmetes valamelyest, mivel azt sugallja, hogy szinte pár óra leforgatása alatt létrejöhet egy hasonló csoportosulás, ugyanakkor hihetetlen is, hiszen elég rövid idő alatt történtek az események.

 

A végeredmény szerint az ember tanul a hibáiból, de azokat újra megismételheti, elég egy pillanat és már azon a dolgon ügyködik, amelyen nem lenne szabad. Figyeljünk a demokráciára és az azonos öltözködésű csoportokra, ha paranoiásak leszünk a film végén, ha meg nem, akkor is elgondolkodhatunk rajta.

 

Címkék: iromány dráma 85 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr5788603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dmg 2008.11.26. 11:06:51

Én szeretem az ilyen filmeket,meg is nézem majd szerintem.A cikk felkeltette az érdeklödésemet iránta.

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2008.11.26. 16:16:04

A moziünnepen vetítették de nem jutottam el rá.
süti beállítások módosítása