Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Hősök (Heroes) 3. évad félidőben

2008.12.10. 20:59 koimbra 23 komment

 

Az első évad felvezetése még tetszett, aztán a kezdeti szép remények eltűntek, maradt a középszer, sok felesleges részt láthattunk, a rétestészta-effektus is bejött a képbe, nyújtották, ahogy tudták és nem haladtak előre, a finálé pedig enyhén szólva csalódás volt. A másodikat három-négy epizód után hagytam abba, nem volt hangulata, konkrétan untam. A harmadik szezonba lesz, ami lesz alapon kezdtem bele, eléggé felemásak az érzéseim így a felénél, sok hülyeség, feleslegesség és átgondolatlanság jellemzi ezt az évadot, én pedig mégis nézem agyatlanul.

 

A sztorit ecsetelni teljesen felesleges, tele van kavarással, konkrétan nem tudjuk ki milyen oldalon áll, hiszen ha valaki állást foglal, az a következő részben már máshogy cselekszik. illetve vannak olyanok, akikről tudjuk, hogy jók vagy rosszak, ám  őket is be lehet palizni. Szintén sejthetjük kik mozgatják a szálakat a háttérben, de arra sem mondhatjuk 100 %-ig, hogy biztosak vagyunk benne, nem lennék meglepve, ha az évad folyamán még jönne egy-két ember a képbe, akik titkon beleszóltak az történések folyásába. Ez az apád vagyok, fiam vagy, rokonok vagyunk téma pedig a Star Wars óta lerágott csont (a mexikói-brazil sorozatok követőinek meg pláne az), ritkán lehet már az ilyenen meglepődni, de azért sikerült itt is ellőni.

 

A szereplők összességében átlagos vagy gyenge teljesítményt nyújtanak. Milo Ventimiglia legtöbbször „én vagy a nagy kemény gyerek” fejet vág, ilyenkor a szája olyan, mintha Stallonét látnám. Hayden Panettiere pedig leginkább az elvetemült arcát veszi fel, a jelenben is, a jövőben is, többet kéne mosolyognia, nála a belső szenvedést erőltetik túlzottan.

 

Innentől spoilerezek

Visszajött Peter többször is a jövőből, mint kiderült nem kéne az emberek tudomására hozni, hogy vannak hozzájuk hasonló egyedek eme bolygón, ezt akarta megakadályozni, megváltozott ez meg az. Azt hiszem az időutazással megkavarták a dolgokat kissé. Nem is mertem belegondolni a múlt-jelen.jövő ugrálások között ebbe a témába, legfőképpen azért, mert csak magamat idegesítettem volna vele, hogy mennyire nem átgondoltan tálalják a néznivalót.

 

Szintén néha fogom a fejemet a szereplők hülye cselekedetein. Hiro és Ando elment elfogni az Afrikai Isaac-ot, aki kétszer jól fejbe is csűrte Hirot, mert az előre látta, hogy jönnek. De hogy Hiro mi a frászért nem állította meg az időt? És ez az afrikai jövőbelátó hogy nem látta a jövőt akkor, mikor jött az egyik gonosznak beállított szereplő? Szegény Sylart pedig én úgy sajnálom, minek kell három évadon keresztül vonszolni előre? Ott volt az első felvonásban oké, kell új negatív figura, az újdonság vonják ki valahogy a forgalomból. A Pókember vagy Fenegyerek sem mindig ugyanazokkal az ellenfelekkel nézett mindig szembe, hanem jött új, néha visszatért a régi ellenfél, de nem voltak folyton jelen ugyanazok a keménylegények. Sylarral kapcsolatban is kavartak a jövővel, láthattuk, hogy szépen ül, elfojtja az „éhségét”, teljesen rendes manus lett. A jelenben is hirtelen megváltozik, rájön arra miként tudja az emberek megölése nélkül elvenni a képességeiket. Eddig stimmel tehát, ám ő mégis inkább visszatér a vérrel itatott ösvényére, mert neki így jobb. Aha, akkor felejtsük el a jövőben látottakat megint? Az is vicces volt, hogy az emlékét vesztett 10 éves szintre süllyedt Hiro úgy viselkedett, mint ahogy eddig is megszokhattuk. A Haitival is volt egy kis csűrés-csavarás, van mikor 10 méterrel odébb már nem tud senki kunsztokat művelni, olykor pedig két méterrel mellette is vidáman használják a képességeket. Őszintén szólva Mohinder t is kicsinálhatná végre valaki. Claire nevelőapja pedig profi ugyan, de azért a távcsöves puskával mellélőtt, mint aki ma kezdte.

 

Szeretem a szuperhősöket, a Bosszú Angyalai, az Igazság Ligája vagy az X-Men képregényeket szívesen olvastam (jó 15 éve, mostanában csak a neten néha), a gond a Hősöknél az, hogy túl sok a karakter már, illene lenne már kivonni a forgalomból néhány tagot, mert egyre csak többen lesznek, aztán a végén pedig annyira nagy lesz a zsúfoltság, hogy ökölharcot nyomnak, nehogy megsérüljön a társuk. Idáig ne jussunk már el. Megjegyzem Robert Forster kivonása a forgalomból rossz húzás, mellesleg belőle simán válhatott volna egy Sylar utód.

Na és ez a világmegmentősdi. Konkrétan nem lehet már mást kitalálni? Ennyire futja komolyan?

 

A 9th Wonder képregénysorozat pedig teljesen erőltetett. A szereplők ez alapján haladnak előre ugyanis, más ötletük meg nincs. Lóhalálában kell írni a forgatókönyvet?  Csak azért mert úgy tűnik a készítőknek sincs más a tarsolyukban. Szerződtessenek nagyobb fantáziával megáldott írókat, mert ez nagyon nem oké. Itt említeném meg a a napfogyatkozásos részt, mikor a kukoricatáblától nem messze leltek képregényboltot. Egy látogató se volt ott tartózkodásuk alatt, nem is valószínű, hogy sokan vennének arra ilyen újságokat, mégis tele volt az üzlet képregényekkel.

 

Összességében az évad a sok marhaság ellenére is nézhető, elgondolkodni nem igazán érdemes rajta, mivel akkor szidhatjuk a készítőket és aztán magunkat is, hogy ezt nézzük. Én tudom mekkora marhaságokat látok, de valamiért élvezem. Felsorolni nehéz lenne minden hülyeséget, jegyzetelni kellett volna talán az eddigi 12 epizód alatt.

Egyébként szerintem a legjobban sikerült rész a harmadikban a napfogyatkozásos epizód volt (mindenhol napfogyatkozás volt egyszerre, ugyanakkor, érdekes, de ez még a legkevésbé zavaró), a legrosszabb pedig mikor Hiro az Isaac néger verziója segítségével látta a múltat, na ez teljesen felesleges volt.

 

Ha esetleg még valaki nézi az kommentekben elmondhatná mi tetszett vagy mi nem tetszett a legjobban neki eddig ebben az évadban.

Címkék: sorozat

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr32815835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krampuszbusz 2008.12.10. 21:38:31

Huh. Engem még egy csomó más is zavar... pl.: ha a mellékvese termeli a képességek alapjául szolgáló hormont vagymit, akkor Syler miért az agyat nézegeti? A haiti képessége miért nem blokkolta Sylert, amokr Peter lőtt? A "titkos komponens" a szuperszérumhoz hogyan adható át egyik személytől a másiknak, majd onnan a kémcsőbe? Isaac kb. hágy száz számot írt meg előre, hogy még a halála után egy-másfél évvel is van mit kiadni? (ismerve az amerikai képregénykiadás ütemét, nem az a jellemző, hogy tíz példányok már előre a fiókban vannak...). Ha Arthur Petrelli csak így elvette a komponenst Hirotól, ezt 4 résszel ezelőtt Clairr-el miért nem tette? Vagy akár Hiro anyjával, ha már utazgat az időben...??? Szures már lassan idegbeteg pókemberré változott - hogy tud lazán egy laborban tevékenykedni, hova tűnt az elcseszett képességével együttjáró őrület, éhség, kényszer mások "behálózására"? ... lehetne folytatni... sajnos... pedig az első évadot imádtam.

nyuszisz 2008.12.10. 21:51:50

Én nézem. Szerintem nem kell ennyit agyalni, hanem élvezni kellene a sorozatot, csak úgy simán :D
Sajnos Mohindert fogják legkevésbé kiírni, mivel ő a narrátor, pedig nekem sem hiányozna.

marci 2008.12.10. 21:57:43

A napfogyi tartott vagy fél napig, és egyszerre volt az USÁban meg a Dél-Amerikai dzsungelben :) .

N.Adam 2008.12.10. 22:01:20

a haiti azert nem blokkolta syler képességeit mert kifáradt, már majdnem az öreg petrelli is visszanyerte mindenét. az más kérdés az öreg miért nem használta a képességét mert amikor már syler tudta, tudta ő is...

krampuszbusz 2008.12.10. 22:08:38

N.Adam: de az öreg Petricsészének megvolt Adam Monroe (aka Kensei) regenerációs képessége, tehát ha már őt sem tudta a haiti blokkolni, akkor simán kiheveri a fejlövést...

marci: tényleg a napfogyi is sok sebből vérzett, és akkor tegyük még azt is hozzá, hogy egy városban nem/sem szokott évente napfogyatkozás lenni... Mo-n legközelebb talán 2081-ben...

achilles 2008.12.10. 22:30:10

Suresht nem írják ki, mert token-karakter. Kell bele a színes bőrű, ha már Maya, a fekasrác és atejfehér szőke lány göndör fekete kisfia is kiesett, nem beszélve a szintén fekete mekis kiccsajról.
Elle-ért kár, HRG-t is egy töketlen töltelékkarakter szintjére degradálták, Nathannak fingja sincs mit csinál, de azt nagyon, Peter meg korábban túltápoltan idegesítő volt, most meg erőtlenül idegesítő karakterré vált.

Ennek ellenére nem tudom nem nézni :)

ezt most miért 2008.12.10. 22:42:49

jah nekem is a napfogyi volt a furcsa egyszerre vtolt az egész földön mindenhol és fél napig :D erősen több sebből vérzik....
furcas volt a syler megállította a golyót(volt képessége) de az apjának nem WTF mondom
a té idő kintínium teljes felbomlása

most nézem a terminátor -rt is meg a pb-t is és ugyan ilyen baromságok ökör váltások vannak kezdem unni


állandón pattog a labda a a 2 fél között az egyikből jó lesz aztán rossz majd megint jó megint rossz mert nem is úgy gondolta de mégis úgy gondolta
aaaggggrrrrr teli van összefüggéstelen ökörségekkel
az 1-2 jó volt bele fértek a váltások de ez már röhelyesen sok 2 részenként más és más oldalra állnak az emberek

mi tetszett: Claire édes szemei arca
Kristen Bell(Elle Bishop )is csábos nagyon bírom a pisze orrát meg

a futó csaj Daphne is jól nézki


aszondja nincs is más ....amért érdemes nézni

nyuszisz 2008.12.10. 22:44:32

A legnagyobb baki az, hogy én is átéltem egy napfogyatkozást, mégsem kaptam szuperképességet ;)

ovits 2008.12.10. 23:26:58

"Milo Ventimiglia legtöbbször >>én vagy a nagy kemény gyerek

Floyd · http://www.gazmegfek.hu 2008.12.10. 23:28:32

Nekem tetszik a kavarás, meg az hogy bizony nincs fekete meg fehér, és mindenkit be lehet palizni. A napfogyatkozás meg annyi erővel lehet a fél világon, mint ahogy valaki utazik az időben. Syler meg az egyik legjobb karakter, kár lett volna kihagyni a gyerekfejet, mert ő még képességek nélkül is arc volt a pályán, és lezúzott pár kicsihuszárt a térképről.

ovits 2008.12.10. 23:31:47

hát ezt benyelte a blogmotor

"a szája olyan, mintha Stallonét látnám."

A Stallone-száj figurát még a Gilmore Girlsben vitte tökélyre.
Utáltam a karakterét, sokszor kívántam magamban, hogy menjen már a f*szba, vagy legalább a szájával kezdjen valamit. (Ott még a haja is olyan volt, mint Sly-é, úgyhogy kiköpött Stallone volt a srác)

DanZi 2008.12.10. 23:34:37

keverik mint a híg fost, de azé megnézem. Mindig várom hogy legyen má' valami :)

Zozz 2008.12.10. 23:37:59

Bárki bármit mond azért kedden az az első hogy lehúzom a legújabb részt és megnézem, és a vége mindig az hogy a következő héten ugyanez történik...
Szerintem nem érdemes belekötni az időutazgatós dologba, ha nagyon belemagyarázzuk: ha nagyon erölködnének akkor egy időben megjelenhetne akár 100 Peter is különbözö idősíkokból vagy akár több ezer is és az már hadsereg azzal meg lehet menteni az ócska világot. Ennél jobbat meg nem tudnak kitalálni. Mentsék meg a koalákat? Nincs jobb ötletem.:) Papi több dologba bele tudnék kötni de késő van meg nincs kedvem:P

Retexis 2008.12.11. 00:00:19

Minden időutazós film hülyeség. De mesének jó ez. Komolyan venni kár. Bár a 2 napfogyatkozásos rész kurvaunalmas volt.

yggdrasil 2008.12.11. 00:58:21

Minden olyan film, amiben van jövőben is játszódó esemény, ingatag lábakon áll. Pl. Vissza a jövőbe, ami a filmtörténet óriása, de önmagának mond ellent, és nem tudta megoldani a forgatókönyvíró.
Itt ugyanaz a helyzet, bár ez nem Vissza a jövőbe kategória azért...
Jah, azt valaki magyarázza már el, öreg Petrelli hogy tudott meghalni, mikor neki volt gyógyulós képessége is? Meg most akkor Nathan jó vagy rossz?
Ez benne a gáz, hogy az ember nem tud kinek drukkolni, mert nem lehet tudni hogy ki hova tartozik, és egyáltalán, melyik a jó oldal? Egyetlen örök pozitív Hiro, dehát ammeg olyan kis hülye szegény.. :)

sjbee 2008.12.11. 01:13:20

Majd ha lemegy az egész 3. széria akkor megnézem pár nap alatt, nincs kedvem egy újjabb sorozat aktuális részére várni minden héten. Egyébként az 1. széria jó volt (a végét leszámítva), a 2. csak simán elment kategória, van egy érzésem h a 3. sem hozza vissza a színvonalat.

Sparrow79 · http://sparrow.uw.hu 2008.12.11. 01:37:23

Nekem eddig legjobban az a jelenet tetszett, amikor a szépséges szőke Elle kiadta a haragját Sylarra, ő meg csak bíztatta, hogy nyugodtan csinálja, ő el tudja viselni, és már leégett róla a ruha, de szelíd és kedves maradt, na az jó volt.

sixx · http://comment.blog.hu 2008.12.11. 05:50:29

baszlattam szegény Milót én is a szája miatt eleget az első évadban, de nem tehet róla, elhaltak az idegsejtek, oszt úgy maradt neki.

Fosch marshall · http://proletarokkozt.blog.hu/ 2008.12.11. 08:40:23

Sztem is az első évad sikerült eddig a legjobbra. Túl sok a fiction benne. A Szökés azért odaveri azt is rendesen.

ovits 2008.12.11. 08:58:19

sixx:

Ez esetben gratula neki, mert nekem az első, második évadban annyira nem tűnt fel (a harmadikról pedig még nem döntöttem el, hogy megnézzem-e). Drámai szerepeknél ez igen nagy hátrányt jelenthet neki.

Doki 2008.12.11. 09:25:36

A Vissza a Jövőbe trilógiában megmagyarázták, hogy hogy váltik ketté az idővonal, és a kettéválás elé kellett visszamenniük.

A Haiti csávó meg ezek szerint tud egy emberre koncentrálni meg tud egy kisebb körbe "szórni" is. Namármost ha keményen koncentrált a Peti faterjára, akkor nem blokkolta Slyert.

Szerintem a legrosszabb karakter az első évadban volt tudathasadásos szőke cica (akinek most játszik az ikertestvére). Az valami iszonyat idegesítő volt (főleg az elején).

Kóczy · http://koczy2.wordpress.com 2008.12.11. 10:39:44

Én szeretem ezt a sorozatot, és nézem, valamint nézni is fogom a továbbiakban is. De ebben az évadban eddig annyi logikátlanság van, hogy nehéz is lenne felsorolni. Rájöttem, hogy ezt úgy érdemes nézni, hogy el kell felejteni, hogy volt két évad már korábban (meg néha a megelőző részeket is), és akkor jó :) Ezt azért mondom, mert szerintem az írók elég sokszor ellent mondanak saját maguknak. Egy-két szereplővel meg egyszerűen nem tudnak mit kezdeni.
Ami még bosszantó, hogy az Első Évadban még el lehetett hinni a főszereplőkről, hogy átlagemberek, most meg mind valami titkos szervezetnek dolgozik. Azért ez kicsit necces...

Na mindegy, mint mondtam nézni fogom ezután is :)

Desmond Wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2008.12.11. 21:44:06

Nézem én is, de csak azért, mert szeretem a szuperhősöket. Nagyon sok benne a hülyeség, de hátha az évad végére Bryan Fuller helyre teszi a dolgokat.
süti beállítások módosítása