Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Dredd bíró (Judge Dredd)

2009.01.05. 20:33 koimbra 2 komment

A 3. évezredben az emberiség néhány metropolisban zsúfolódott össze, mivel a Föld legnagyobb része „felperzselt sivataggá vált”. A rend őrei a bírák, akik fenntartják a rendet, igazságot szolgáltatnak és helyben ki is szabják a büntetést. Az egyik legismertebb, legkeményebb tagjuk Dredd (Sylvester Stallone)

 

Stallone, mint a nagy, erős igazságosztó megállja a helyét. Kemény, mint mindig, muszáj is, hiszen ő a törvény, a szava szent, nevét félik bűnözők, ő maga pedig már legendának számít. A képregényrajongók felszisszenhettek mikor levette sisakját, hiszen Dredd korábban ilyet soha nem tett a füzetek lapjain. No igen, kell egy arc, amivel azonosulni tud a nézősereg. Armand Assantéről is nehezen tudjuk elhinni, hogy lenyomná szkanderben vagy akárhogyan őt, azért nem hozza rosszul a gonosz figurát. Inkább szívesebben láttam volna egy Dredd vs. Robot bunyót. Kell csini csaj is, Diane Lane megfelelt erre a posztra. Sajnos a vicceskedő mellékszereplőnek csinálták helyet, őt Rob Schneider alakíthatta. Az élmény sokkal jobb lett volna, ha kimarad a sztoriból vagy csak egyszerűen kapott volna egy kemény büntetést. Jürgen Prochnowról már az első percben lerí kiféle-miféle, de mégis valahogy olyan súlytalan az egész és amikor beszélt akkor inkább arra gondoltam, hogy remélem hamarosan megfésüli a fogait a következő filmjéhez.

 

A jövő teljesen a régi. Ezalatt azt értem, hogy alig látni valami futurisztikus dolgot a fegyvereken és a járműveken kívül, még a nagy robot se megy csodaszámba. A város teljesen úgy néz ki, mintha a híradóban mutatnának egy olyan helyet, ahol éppen zavargások vannak még az épületekben sincs semmi különös.

 

Összességében azonban elég jó filmet vetett papírra Steven E. de Souza és William Wisher Jr. Előbbi korábban olyan forgatókönyvet tette le az asztalra, mint a Die Hard vagy 48 óra, utóbbi pedig Terminator 2 társírója volt és köze volt a 13. harcoshoz is. A Dredd bíróval nem lőttek mellé, szórakoztató lett, csak éppen a képregényhez nem hasonlítható, mivel az véres és brutális volt, a filmre pedig ezek nem mondhatóak el egyáltalán. Nem nagyon forgattam a képregényt, talán jobb is, mert talán én is beállhattam volna fujjolni a többi rajongó közé a változtatásokat látva, így viszont adnék 70 %-ot a Dredd bírónak, az egész Stallone one man show-ja, hiába is pakoltak köré néhány ismertebb nevet, no meg neki jutnak leginkább a pózolási lehetőségek.

 

imdb: 4,8

rottentomatoes: 15 %

 

Büdzsé: 90 millió dollár

Amerikai bevétel: 34 millió dollár

Összbevétel: 113 millió dollár

 

Címkék: akció iromány sci fi képregényfilm dredd bíró 70 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr36859915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2009.01.06. 10:55:48

Megmondom őszintén nekem tetszett ez a film, és szerintem Stallone egyik legjobb filmje volt.
Az is igaz, hogy a Dredd bíró képregényt nem ismerem, így nem tudom, hogy mennyire volt hű hozzá a film. (Áhogy hallottam, nem nagyon.)

Steven E. de Souza valóban nagyon jó forgatókönyveket írt, viszont rendezőként eléggé "bebukott" a Street Fighter-el. (Bár nekem az is tetszett :) )

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.01.12. 14:50:10


A képregény az teljesen elborult, szarkasztikus és brutális. A filmet meg meg lehetett nézni egyszer, de a "demolition man"-hez képest sehol nem volt. :)
süti beállítások módosítása