Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Rövid hírek és pletykák

2009.01.24. 19:35 koimbra 4 komment

-Mickey Rourke lenne a Vasember második részében Tony Stark ellenfele, csakhogy állítólag a színésznek 250.000 dolláros gázsit akar adni a Marvel, így nem biztos Rourke szereplése. Teljesen röhejes ár szerintem, ha még a Sin City előtt ajánlanak fel neki egy munkát ezért, akkor talán elgondolkozik rajta, na de most, hogy van már egy Golden-Globe-ja...
Mellesleg Samuel L. Jackson is azt nyilatkozta nem is oly rég, hogy nem tudja a Marvel megfizetni rendesen. Ha már Vasember, akkor kiderült az is, hogy Billy Bob Thornton lett majdnem Tony Stark.


 

-Drew Barrymore azt nyilatkozta benne lenne a Charlie angyalai háromban. A második rész után nem merült fel még egy folytatás lehetősége, talán azért mert az már drágább is volt és kevesebbett is hozott, mint az első. A rendező McG pedig most egy ideig rá se fog érni, hiszen nekilátott egy Némo kapitányos filmnek, aztán meg jön a Terminator 5.

-A Rozsomák filmet már befejezték, de a stáb most még új jeleneteket vesz fel, állítólag ennek oka, hogy Deadpoolnak nagyobb szerepet szánnak, eredetileg azt mondták, hogy csak egy cameo szerepe lesz. Korábban szó volt egy Deadpool filmről is, talán ezért bővítették ki jeleneteit.

-A jelenlegi pletykák szerint Ra's Al Ghul vissza fog térni a Batman harmadik részében, őt Liam Neeson testesítette meg. Legutóbb Eddie Murphy és Shia LaBeouf szerepléséről is beszéltek.

-A Meristation oldal szerint Megan Fox váltja Angelina Joliet a következő Tomb Raider filmben. A második rész Jan De Bont rendezésében készült és elég nagyot zakózott.

-Állítólag Dakota Fanning is benne lesz az Alkonyat folytatásában. Néhány hete azt beszélték, hogy Vanessa Hudgens is esélyesként indul, később ezt megcáfolták.

-Az alábbi ki pedig a The Expendablesből van, Stallone dirigálja a filmet és ő is a főszereplő. Nem lennék meglepve, ha kiderülne hamarosan, hogy ez egy fake fotó.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr48899856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SpockCooper · http://spockcooper.blog.hu 2009.01.25. 12:03:32

lementettem a képet és erősen rázoomoltam a fejére, látszik a téglalap amiben beillesztették Stallone fejét. Charlie angyalai nekem a top legrosszabb film listámon szerepel.

VVega · https://debugme.eu/ 2009.01.26. 07:44:56

Hát az tényleg egy katasztrófa, ezért is tartok én a T4-től...

lowfast 2009.01.26. 16:30:07

"nekilátott egy Némi kapitányos filmnek"

:) nem Némo kapitány?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.01.26. 18:52:35

De:) némi némo kapitány
kösz
süti beállítások módosítása