Elköltöztünk: filmdroid.hu
Micsoda dolog
2009.01.29. 12:01 18 komment
A dolog John Carpenter egyik legjobb filmje (imdb-n is 173 legjobb), félelmetes, izgalmas és...jó régen volt már. Korábban is pusmogtak már valamilyen folytatásról, amelynek Carpenter nem örült túlzottan (és szerintem senki nem örül annak, hogy elcseszte a karrierjét), főleg azért nem mert őt teljesen kihagyták ebből. A második részről először azt lehetett hallani, hogy folytatás lesz, majd azt, hogy remake, de végül kiderül mit is terveznek: prequel, tehát az 1982-es horror előzményét láthatjuk majd.
A Battlestar Galacitca producere Ron Moore írja a forgatókönyvet John W. Campbell Jr. novellája alapján, Carpenter filmjéhez is ez szolgáltatta az alapot, no meg Howard Hawks 1951-es klasszikus horrorja (az 1982-es film is remake volt). A rendező Matthijs Van Heijningen lesz, aki eddig leginkább reklámokkal foglalkozott, most pedig hogy a mozi felé fordult két filmet is bezsákolt, a másik egy zombis alkotás lesz Zack Snyder ötletéből.
A dolog előzménye a sarkvidéki norvég táborban játszódik és azt láthatjuk majd, hogyan is fedezték fel az ott élők az idegen lényt.
Címkék: miújság
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
KentaurBen · http://olomuveg.blog.hu 2009.01.29. 18:44:51
SzocsO 2009.01.29. 20:44:10
cuebler 2009.01.29. 20:48:32
kenobi 74 2009.01.29. 21:04:21
Andie 2009.01.29. 22:10:45
attila1 (törölt) 2009.01.29. 22:46:06
Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.01.29. 23:07:13
Ando · http://szallamadar.blog.hu/ 2009.01.29. 23:08:28
Herrera kapitány 2009.01.29. 23:34:32
TetraB 2009.01.29. 23:35:45
Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.01.30. 00:50:38
JohnnyB 2009.01.30. 07:01:33
Ando · http://szallamadar.blog.hu/ 2009.01.30. 07:59:50
daito 2009.01.30. 08:03:38
Olyan nincs, hogy egy faszinak leesik a feje, lábak nőnek ki belőle és pókként elfut. És már mennyire gáz, meg lángszóró, ami nem akar meggyulladni, stb. (Voltam kb. 5-6 éves.)
Aztán jó tíz évvel később (ez még mindig ööö 1994-5) a magyar királyi tévében leadták egy szombat este 11 órakor, emlékszem rá, még a Stallone-féle "Demolition Man"-t néztük meg előtte apámmal; akkor jött ki videótékákba. Apám azóta is emlegeti azt a filmet, ami nagy szó, mert simán elfelejt olyat is, amit már 8x látott.
Belém meg a sz*r is belefagyott. Mondjuk voltam vagy 13-14 éves; és csak "úgy" megnéztük, fogalmunk sem volt, hogy milyen film; mivel asszem sci-fi-nek adták el az akkori műsorújságban, aludni meg nem bírtunk. :)
Tény, még aznap este eszembe jutott bátyám 10 évvel korábbi meséje; és kénytelen voltam revideálni nézeteimet bátyám kamuzási szokásairól... :)