Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Röviden

2009.02.09. 17:40 koimbra 5 komment

Hulk vs Wolverine: Hulk lerombolt egy falut, ezért azt hívják, aki leginkább kézre tudná keríteni őt, aki a legjobb a szakmában, ez pedig Rozsomák, aki végeredményben a főszereplő is, Hulk kicsit a háttérbe szorul. A jó öreg mutáns meg is leli a nagy zöld óriást, meccselnek egy keveset, majd mindkettejüket elkábítják Rozsi régi társai, név szerint Kardfog, Deadpool, Halálcsapás és Omega Red. Persze a mogorva, szőrős ismerősünk kiszabadul, majd Hulkkal lerendezi a társaságot. A Hulk vs Thorban Loki Asgard ellen küldi a zöld behemótot, aki felbőszülve szét is vágja szépen ezt a helyet.
Mindkettőben van bunyó rendesen, mondhatni csak erről szól a két rövid mese, szóval nagy agyatlanság az egész, részemről 60 %, a Marveltől láttam már jobbat is, az Ultimate Avengers vagy a Doctor Strange élvezetesebb lett, igaz a Hulknál csak a gyepálásra koncentráltak.

 

Dragon Hunters: Klasszikus mesét vettek alapul az alkotók, , csak kicsit átrendezték benne a figurákat, így akár paródiaként is felfogható ez a mese. Adott egy királyság, amely szó szerint szétesőben van, a környéken sárkányok garázdálkodnak, nincs egy jó vitéz, ki helyretenné őket. Majd megjelenik egy erős figura buta szemekkel, meg a kis nyüzüge társa akik jó pénzért megtisztítják a környéket. A kis csapathoz tartozik egy kicsi tűzköpő mogorva eb is, hozzájuk csapódik a királylány is, aki még jócskán a tini korban jár.A megvalósítás, a látvány, a humor teljesen jó, viszont néhol kissé túl bugyuta és unalmas, de élvezhető mesét hoztak össze a franciák. 70 %

 

A csajok háborúja (Bride Wars): Adott két nagyon jó barátnő, akik már kiskoruk óta sülve-főve együtt vannak, egymást hívják minden apróbb-nagyobb történéssel, sztorival, ha történik velük valami. Úgy jönnek össze a dolgok, hogy egy helyen, egy adott napon lenne az esküvőjük. Ettől kezdve nagy lesz a feszültség köztük, ellenségesek lesznek egymáshoz és ez a film nagy buktatója: miért? Egyszerűen csak egymás torkának ugranak, holott eddig a legeslegjobb, elválaszthatatlan barátnők voltak. Amit művelnek az már gyerekes, a poénok erőltetettek, de az legalább pozitív, hogy mikor sikoltoznak és ugrálnak a nagy örömükben, mivel ilyet nem egyszer láttam már az életben is és akkor is körbevigyorogtam a fejem. A film nekem 30 %-ot ér.

 

The Accidental Husband: Emma (Uma Thurman) rádiós műsorvezető, naponta hívják fel őt párkapcsolatok ügyében, az ő tanácsa sokaknak szent. Egy nő ezért is szakít a barátjával, mert Emma ezt javasolta, pedig közelgett az esküvő. A kidobott férfi azonban bosszút áll Emmán, elcsavarja a fejét, miközben az másik fickóval jár.
Közepes vígjáték, csak akkor történik valami humoros, ha Jeffrey Dean Morgan van a színen, a maradék időben nem történik semmi vicces. Colin Firth hozza a szokásos karót nyelt figurát.

 

Fire & Ice: Pitof effekteket készítgetett különféle filmekhez, majd kipróbálta magát rendezőként is, a Vidoq még nem is sikerült rosszul, az utána következő Macskanő már kritikai és anyagi bukta is volt. 4 évvel ezután néhány ismertebb névvel készült el a Fire & Ice fantasy, amelyet a tévé számára gyártottak. Egy kis királyságot letámad egy tűzsárkány, csak egy régen száműzött lovag segítségében reménykedhetnek a helybéliek.

A királyt Arnold Vosloo alakítja, John Rhys-Davies öregesen hadonászik a fegyverekkel és jelen van Amy Acker is, akit az Alias és a Drive sorozatokból ismerhetünk, valahogy ő is teljesen szürke ebben az alkotásban. A film 3 millióból készült, tehát ne számítson senki jobb trükkökre vagy látványos csatákra, mikor a kardok előkerülnek, akkor is csak csapdosnak össze-vissza. Aki kedveli a tévés akciót vagy fantasy, mint pl a Herkulest, akkor ezt is szeretni fogja. Másnak nem nagyon ajánlom.

 

Címkék: röviden

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr74932611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lowfast 2009.02.09. 17:56:21

"John Rhys-Davies öregesen hadonászik a fegyverekkel és jelen van még John Rhys-Davies is."

akkor a dublőrje hadonászik? :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.02.09. 18:16:16

:D kétlem, hogy lett volna dublőre itt:)

VVega · https://debugme.eu/ 2009.02.09. 18:47:56

Hulk vs. Wolverine gyenge közepes, a Rozsomákos balhé nagyjából egy kalap szar, egyedül Thorék mentik meg a cuccot :)

Amúgy ez a Hulk ez ekkora skill? Neki nem árt semmi? Meg az a három asgardi díszbohóc kicsoda? Ott az elején a dagadt törp harcos, Robin Hood meg a mongol? :DD

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.02.09. 18:54:36

Szerintem csak a képregényrajongók tudják majd élvezni, én remélem, hogy a Rozsomák mozi is hasonló duruvlás lesz, csak jobb:)

Hulkot az évek a során a legerősebbé tették, ha dühös csak nagyobb lesz az ereje. Gyorsabban gyógyul, mint bárki más, rohadt erős...
A Marvelnél kb másfél éve zajlott a képregények terén a World War Hulk, mikor is visszatért a földre a nagy benga zöldike, elég dühös volt különféle okok miatt, legyakott mindenkit...a halozsakon lehetett követni az eseményeket, de már nincsenek fenn a képregények.

inmfc · http://calacitra.blog.hu 2009.02.09. 22:57:30

huhu Dragon Hunters a legnagyobb, ez egyértelmű...Hector pedig a legkirályabb arc volt...s tényleg nem nagy szám a sztori, valamint a végét is elnyújtják, de egyszerűen a nyolcból nem engedek, mert a humor, a zene, és ez a széteső világ mindent vitt...:)
a többit inkább nem kérem:)
süti beállítások módosítása