Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Forog a Tökéletes katona 3

2009.02.25. 12:00 koimbra 4 komment

Még a 90-es elején mutatták be a  Tökéletes katona akcióbombát, amelyben együtt szerepelt a kor két legismertebb akciósztárja, Jean-Claude Van Damme és Dolph Lundgren, a direktor pedig Roland Emmerich volt, aki ezzel a filmmel tette le névjegyét Hollywoodban. Később a tévé részére készült egy második és harmadik rész is, de erről jobb ha hallgatunk. Van Damme neve sem fénylett már oly szépen az évized végén, ezért bevállalta a Tökéletes katona 2 részét, ami nagyot zakózott, valamelyest jobban sikerült, mint a két tévéfilm, a színvonala így is valahol a béka segge alatt volt.

A harmadik rész valahogy zöld utat kapott, Van Damme benne volt már, mondta a producereknek, hogy hívják vissza Dolph Lundgrent is, az lenne csak az igazán jó. Úgy tűnt, hogy Lundgren nem vállalja, a rendező pedig Simon Fellows lesz. Így nézett ki a helyzet tavaly novemberben. Azóta változott a felállás, valószínűleg sikerült összekuporgatni némi pénzt Lundgren számára is, ugyanis ő is benne lesz a folytatásban  (Dolph-The Ultimate Guide-ban is benne van) és a rendező terén is történt váltotás, Fellows helyett John Hyams (Peter "Időzsaru" Hyams fia) dirigálja a produkciót, aki eddig rövidfilmeket készített és sorozatozott. A film nagy valószínűséggel nem kerül mozikba (szerintem).

A sztori: Luc Deveraux (Van Damme) egy csapat kommandóssal (univerzális harcossal) visszafoglalja Csernobilt a terroristáktól, akik robbantani szerettek volna, amivel rádióaktív felhő jött volna létre. Eközben Deveraux rájön arra, hogy az egyik ilyen katona a volt parancsnoka (Lundgren volt anno) klónja.

Néhány kép a forgatásról:

Címkék: képben tökéletes katona

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr42964971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a8zoli 2009.02.25. 13:19:23

már a story is elég kétesélyes. sztem nem véletlen lesz kihagyva moziból.
a első verhetetlen nem lehet semmiféle reinkarnációs próbálkozással azt megismételni fellülmúlni meg talán egy párhuzamos univerzumban :D

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2009.02.25. 18:30:52

Az előző részek is pocsékok voltak, ezt sem nézem meg. :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.02.25. 20:56:36

Az első rész még jó volt, az mekkora már mikor berakják őket a hullazsákba és kiírják a nevüket, hogy kik is fognak itt szerepelni:)

Spawn85 2009.02.26. 09:45:30

Az első rész még jó volt. A második már kevésbé (asszem az volt az utolsó olyan Van Damme film, amit világszerte játszottak a mozik.)
süti beállítások módosítása