Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Klippekből a filmek világába

2009.02.28. 17:58 koimbra 15 komment

Réges-régen a klippek valahogy úgy néztek ki, hogy az énekes vagy a zenekar dalát rögzítették a stúdióban és azt adták le a zenecsatornák, de gyakori volt az is, mikor a színpadi előadást rögzítették és azt láthatta a tévé közönsége. Telt-múlt az idő, a klippek megváltoztak, 3-4 percben érdekes, látványos, mozgalmas kisfilmeket láthattunk, ezek olykor sokkal jobban sikerültek, mint a maga a szám. Nem is volt meglepő, hogy néhány zenés videó direktora kipróbálta magát a film világában is.

Kezdetnek itt van Michaey Bay, aki hollywood-i karrierjét Jerry Bruckheimer segítségével alapozta meg, a Bad Boys-Mire jók a rosszfiúkkal mutatkozott be, majd követte a többi akcióbomba. Előtte többek között Tina Turner (Love Thing), Lionel Ritchie (Do it to Me), Aerosmith (Falling in Love) részére rendezett klippeket, az egyik legismertebb talán az I'll do Anithing For Love szám több, mint 7 perces klippje (Meat Loaf előadásában), amire én anno azt hittem, hogy egy film egyik betétdala.

 

Ilyen kastélyos, csúnya emberes, szép csajos film Baytől még várat magára, még csak hasonlót sem készített,  így az első filmjének az előzetesét mutatom. Aki nem látta még és szereti az akciót, annak mindenképpen ajánlom a régi szinkronnal megtekinteni.

 

John Landis mögött ott volt már a Homályzóna, mikor ledirigálta a Thrillert az akkor még egyben lévő Michael Jackson számára. Zombik, vérfarkasok, tánc, némi horror.


 

Landis később elkészítette az Egy amerikai farkasember Londonban klasszikust, ebből egy 5 perces jelenet láthattok és az előzetesét is betettem.

 

David Fincher a sorozatgyilkosok, harcos klub és visszafelé öregedő ember előtt a zeneiparban dolgozott. Az ő nevéhez fűződik Madonna Vogue klippje, de dolgozott együtt Paula Abdullal, a Nine Inch Nails-szel és az Aerosmith-szel is, akiknek előadásában hallhatjátok Janie's Got a Gun-t.



A Hetedik nyitójelenete is olyan, mintha éppen egy klipp kezdődne.

 

Tarsem Singh nevét az MTV egy régebbi díjátadóján ismerhette meg a nép, a R.E.M. Losing My Religion kapcsán. Mikor az együttes frontembere felment a színpadra átvenni a díjakat magával húzta a klipp rendezőjét is (de szintén Sing készítette a Hold On videót az En Vogue részére vagy Sweet Lullaby-t a Deep Forest-nek).



Singh a mozi világában A sejt horrorral (előzetes alább) mutatkozott be és 6 évig kellett várni a következő művére a Zuhanásra.

 

McG a Charlie angyalai moziváltozatával tette le névjegyét Hollywoodban, előtte viszont a Pussycat Dollsszal, a Kornnal és a Cypress Hill-lel is dolgozott. Az Offspringtől a Pretty Fly For a White Guy elég ismert lehet.

 

A zenés háttér jól jött a Charlie angyalai egyik jelenetéhez

 

Aki nem tudná McG kezében van a Terminator negyedik része is

Spike Jonze dolgozott Björkkel, a R.E.M.-mel és a Daft Punkkal többek között, a többségnek szerintem a  Fat Boy Slim Weapon Choice klippje lesz igazán ismerős, amelyben Christopher Walken mutatja meg, hogy hiába tűnik öregnek, ő még most is fiatalos.

 

Jonze a 90-es évek elején már dirigált néhány rövidfilmet, 1999-ben viszont a John Malkovich menettel várt ismertté.

 

Mark Romanek alkotásai:  Free Your Mind (En Vogue), Are You Gonna Go My Way (Lenny Kravitz), Rain (Madonna), Devil's Haircut (Beck). Övé lehetett a megtiszteltetés, hogy Michael Jacksont és Janat Jacksont egy zenés videóban dirigálhatta.



A vásznakon a Sötétkamra thrillerrel mutatkozott be, ami Robin Williams kevés komoly szerepei közé tartozik. Esélyes volt, hogy ő készítse a Wolf Man horrort, de kreatív nézetkülönbségek miatt végül Joe Johnstoné lett a produkicó.

 

Russel Mulcahy is temérdek music videót tudott le, mire a mozi világában is be tudott mutatkozni. Duran Duran és Elton John dalaihoz rendezhetett klippeket, de dolgozott a  Queennel, a The Rolling Stones-zal és Billy Joel-lel is. A rádiókban elég gyakran hallható az A Kind of Magic

vagy Bonny Tyler-től a Total Eclipse of the Heart

 

A film világában a Hegylakóval lett ismert, ez az alkotása klasszikus is lett, ezek után dirigálta le a Visszakézből akciót és Az árnyék képregényfilmet, majd meg is kopott a neve, mostanában olyan filmeket hozott tető alá, mint a Skorpiókirály 2 vagy a Resident Evil 3.

 

 

A moziiparban ennél több klippek világából érkezett rendező található, én csak pár ismertebb nevet szedtem össze, rajtuk kívül még akadnak sokan.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr10971901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.02.28. 18:16:05

Megtiszteltetés, hogy én kommentelhetek eloszor, ez a cikk kibaszott jó.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.02.28. 18:20:40

@lowfast: köszi szépen.
Remélem nem teszik ki az indexre, mert akkor jön a sok kötözködő

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.02.28. 18:24:03

Futolag láttam egyszer egy klippet amiben személyesem Mr. Smith volt a mátrixból, egy limuzin soförje volt. A klipp ránézésre kb. a 80-as évek elején készülhetett, de Hugo Weaving kiköpött úgy nézett ki, mint 25 évvel késöbb a mátrixban. Talán Annie Lennox klipp volt, nem tudom.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.02.28. 18:24:57

@koimbra:

Hát, pedig félhetsz tőle, hogy ki lesz téve :D

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2009.02.28. 19:04:28

Nagyon-nagyon szép munka Koimbra, ügyi vagy. :)

VVega · https://debugme.eu/ 2009.02.28. 19:22:06

Nem semmi lehetett mindezt összeszedni, gratulálós :)

Amúgy meg mostanában nekünk jó tapasztalataink vannak, se hozzám, se paulkemp cikkéhez nem jöttek beszólós hülyegyerekek :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.02.28. 19:27:17

Köszi-köszi, igazság szerint már régóta eszembe volt, hogy kéne ilyet csinálni, csak a hosszabb dolgokhoz mostanában lusta voltam, aztán nem is oly rég egy külföldi oldalon láttam egy összeállítást, csak ott hosszabban beszéltek erről, pár videó linkjét azért elraktároztam, aztán gondoltam ma megcsinálom du, wikipediáztam keveset,meg szedtem még videókat.

1443t 2009.02.28. 21:14:17

Gratula. Nagyon jó cikk, nagyon jó rendezőkről. M. Bay, Fincher, Tarsem, R. Mulcahy. Micsaoda látványvilágot megálmodó rendezők. A klippek is nagyon faszák voltak.

Nostro · http://www.flickr.com/photos/terraflex/ 2009.02.28. 21:41:04

Valóban szép munka.
Kicsit több okfejtést, és leírást még tettem volna hozzá, mert gondolom, lett volna még mondandód.
Annyi érdekességet hozzátennék, hogy az R.E.M. klip nyitójelentében feltűnő, szinte üres szobarész, ablakkal (amit többször is mutatnak a klip során) visszatérő motívum lehet a rendezőnél. Mert ha figyelmesen megnéztétek, vagy többször láttátok a Sejt című filmet, akkor emlékezhettek egy megszólalásig hasonló díszletre. Annál a résznél van amikor a sorozatgyilkos egy zavaros folyadékkal teli kádban matat, székre ül, és Lopez kisasszonnyal beszélget, kb. 4-5 percen keresztül. A szobarész ahol ez történik, ugyan olyan.
De az egész klip tartalmaz (sőt, tömve van) olyan motívumokat ami felbukkan a Sejtben.

nyuszisz 2009.02.28. 22:07:50

szeretem az ötletes videoklipeket, talán Jonze a kedvencem ebből a csoportból. jó összefoglaló. paulkemp oldalán is van hasonló rovat:
colere.blog.hu/rovat/a_vide%C3%B3klip_m%C3%A1gusai

Spawn85 2009.03.01. 02:21:15

Nagyon jó lett az írás.

Azt én például nem is tudtam, hogy Michael Bay vagy David Fincher is videokliprendezőként kezdte.

Médiageci · http://twitter.com/mediageci 2009.03.01. 10:09:01

Ráadásul még hosszan lehetne folytatni, Lasse Hallström és az ABBA klipek, Jonas Akerlund és szinte az összes svéd banda (plusz Madonna, The Prodigy és még sokan mások), Michel Gondry és sok zseniális Björk klip...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.03.01. 15:41:32

A végére odaírtam, hogy vannak még dögivel, A dolog remake-jét is egy videóklipprendező készíti asszem.

@nyuszisz: Majd a Transformers 2 előtt Michael Bayről dobok össze valamit, ha nem leszek lusta, lesz időm és eszembe jut:)

gunsmoke (törölt) 2009.03.02. 11:26:35

Szép összeállítás!
Egyébként ennyi külföldi rendező között meg lehetett volna említeni egy magyart is, mondjuk Antal Nimródot, aki a Kontroll, a Vacancy és a most készülő Armored előtt készített jó pár videoklippet is. Többek között: Quimby: Hol volt, hol nem volt, Sub Bass Monster: Nincs nõ, nincs sírás, CH.I.P: Suffer Child, Sub Bass Monster: Gyulafirátót, Sub Bass Monster: 4 ütem, Quimby: Androidõ, Sub Bass Monster: Mákvirág, Quimby: Halleluja, Heaven Street Seven: Mozdulj, Quimby: Hoppá

Koimbra: De még mindig lehet bővíteni a listát:)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.03.03. 08:24:18

Ettől a cikkedtől még én is ülve maradtam! Gratulálok!
süti beállítások módosítása