Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Harmadik rész helyett inkább újrakezdik

2009.03.10. 14:05 koimbra 2 komment

A Marvel úgy döntött néhány hónapja, hogy nem adja el képregényeinek megfilmesítési jogát, inkább saját berkein belül valósítják meg a hősök vászonra vitelét, sőt az eddig értékesített jogokat is visszavásárolná. A Fox azonban ragaszkodik ahhoz, amit megvett és egyáltalán nem akar megválni tőle. A stúdió birtokolja többek között a Fenegyerek, Elektra, X-Men és a Fantasztikus négyes jogait és a mutánsok kivételével nem is nagyon halad semerre a többi projekt, ez pedig hátráltatja az Ezüst Utazó film létrejöttét is.  Régebben hallani lehetett, hogy a vak igazságosztó, a bérgyilkosnő és a szuper kvartett kalandjait újraindítaná a Fox, mivel nem volt megelégedve a filmek minőségével és bevételével.  Jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy a Fantasztikus négyest veszik előre és újrakezdik a legelejétől, új szereplőkkel, rendezővel. Az elképzelések szerint nem "rágógumi ízű" filmet képzelnek, olyasmi lebeg a fejesek szeme előtt, mint amilyen a Vasember is volt.

Az első F4 világszerte 330 millió dollárt hozott, a második már csak 290-et, elég sok kritika érte a készítőket. Én nem értem minek kell újrakezdeni, csak egy jó forgatókönyvet kéne írni meg Tim Story-nál egy jobb rendezőt és jöhetne a harmadik rész. A Fenegyereknél ugyanez a helyzet.

A totalfilm összeállított egy listát, hogy szerintük kik is lehetnének a szereplők.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr37993573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2009.03.10. 22:55:36

Én nem is értettem, hogy az "Amerikai Taxi" után, hogy bízhatták Tim Story-ra az F4 rendezését.
Én mondjuk elsősorban Jessica Alba miatt néztem meg mindkét részt. Nem voltak rosszak, de igazából elég "light-os"-ak voltak. De a szereplőket én nem váltanám le, mert nem velük volt a probléma.

a8zoli 2009.03.11. 16:28:38

sztem az első nem volt rossz de az egésszet Julian McMahon dr doomja vitte a vállán. ha nem lett volna akkor olyan lett volna mint egy speciláis effektekkel letetűzdelt scary movie. Alba meg tökmindeggy mien filmben van jól domborít még a totál tré love guruban is , azért fizetik.
Sztem nem kellen előröl kezdeni , folytatni de lehet más felállásokkal. pl a hulk is jobb lett de nem sokkal.
süti beállítások módosítása