Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Alkonyat (Twilight)

2009.03.11. 20:31 koimbra 5 komment

 

Stephenie Meyer könyveibe nem futottam eddig bele, leginkább Laurell K. Hamilton sorozatát olvastam (egy ideig), azt rebesgették Anita Blake is a filmvászonra költözik majd. Szóval ha már a Gyűrűk ura meg a Harry Potter nagy siker lehetett a mozikban, akkor egy népszerű vámpíros könyvszéria miért ne lehetne?

 

Bella (Kristen Stwart) anyja éppen az új fickójával utazgatnak, ezért a lány az apjához költözik, új környezetbe, új suliba kerül, ahol pedig beleszeret Edwardba (Robert Pattinson), aki történetesen egy vámpír.

 

 

A nagy vérszívó kedvelők valószínűleg magasról tesznek majd erre a filmre, esetleg teli szájjal röhögik ki az egészet. Nincs fokhagyma meg nincs kereszt, a foguk se nő meg, ha kedvük úgy tartja? Nappal is járkálhatnak, csak arra kell figyelni, hogy ne süssön rájuk a napfény, mert akkor a bőrük fényesen csillogna. Nem a szokványos vámpírfilm, igaz ez inkább a lamúrra helyezi a hangsúlyt.

 

A rendezőválasztás abszolút mellényúlás volt, a képi világ leginkább egy tévéfilm hangulatát adja vissza és a kevés akció terén se áll Catherine Hardwicke a helyzet magaslatán. Ha a vámpírok megjelennek, azt mindig belassítják, csak hogy tudjuk most ők jöttek meg, néha ugrálnak egy kicsit a fák között és rohangálnak, mint a gyalogkakukk, itt viszont olykor kilóg a lólába, látszik begyorsították a kamerát, úgy néz ki nem voltak jelen az effektes szakemberek az ilyen jeleneteknél. Ezekre a jelenetekre egy szó jut eszembe: kínos. Az meg vicces, mikor az elvileg gyors vámpírok kocsival üldözik egymást. A romantika terén se állta meg a helyét, egyszerűen egy pillanatig se érzi a néző a szereplők közötti szerelmet, nem perzselik fel az érzelmek a vásznat, pedig Bella már a hullaarcú Edward (most jut eszembe, hogy Hamilton regényében is volt egy ilyen nevű egyén, ő viszont profi bérgyilkos és nem vérszívó) első megpillantásánál lángra gyúlt. Kristen Stewart jó csaj, eddigi filmjeiben legalábbis vonzó tudott lenni, itt pedig még ezt sem sikerült összehozni, ráadásul olykor teljesen bamba a feje is, komolyan kiábrándító. A következő részt szerencsére már nem Hardwicke készíti, ugyanis őt időközben eltessékelték a produkció közeléből.

 

Az Alkonyat az az alkotás, amelyet a rajongók szívesen lenyeltek, megasiker lett világszerte, az új őrület pedig beállhat szépen a sorba a High School Musical mellé, bár itt nincs éneklés és nincs tánc, csak ugrabugra a fák között. Szerintem viszont ebben a produkcióban aztán minden félrement, ami félre tudott menni (Murphy után szabadon), 20 %-ot tudok adni erre a lagymatag tini-vérszívósdi-romantikára és legalább elmondhatom most már azt is, tudom miként baseball-oznak a vámpírok. A folytatást, a New Moon-t Chris Weitz jegyzi majd, ezért adok egy esélyt a második felvonásnak.

 

imdb: 6,1
rottentomatoes: 49 %

Büdzsé: 35 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel:190,7 millió dollár
Eddigi összbevétel: 370,4 millió dollár



Címkék: fantasy dráma romantikus könyvből film alkonyat 20 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr28996224

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Alkonyat (Twilight) 2010.09.29. 08:54:02

Alapsztori: Egy tizenéves lány szerelembe esik egy vámpírral, ám a dolog persze nem zökkenőmentes.Húzónév: Kristen Stewart, Robert PattinsonMűfaj: romantikus, fantasyTrailer ittAmire számítottam: Csak a második részt láttam, amit komoly traumaként élte...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuszisz 2009.03.11. 20:40:13

Szerintem jobb, mint a könyv, mert legalább a rengeteg semmitmondó párbeszédet kivették.
Más vámpírfilmekkel nem hasonlítottam össze fejben, annyira más, meg ez tényleg inkább romantikus film, a srác lehetne akár angyal is vámpír helyett, vagy akármilyen csodamókus, egy kicsit untam, mivel a könyvből már ismertem a sztorit, de több ilyen ponyvát nem olvasok ezért a folytatást filmben fogom nézni.

A lány nekem jobban tetszett, mint szőkén, ahogy eddig más filmekben láttam, a srác viszont nem valami szép.

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2009.03.11. 22:04:51

Én nem olvastam, csak a filmet vártam nagyon és baromi nagy csalódás volt.
A kritikával egyetértek.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.03.12. 07:30:42

A south parkban faszán ki lett figurázva ez az überfasza film.
Butters volt a vámpír. :D

Spawn85 2009.03.12. 12:39:05

A könyvet én sem olvastam, viszont akkora hype volt a film körül, hogy mindenképpen meg szeretném nézni. Nem várok semmi különöset, mivel tudom, hogy alapvetően nem én vagyok a film célközönsége.

Sparrow79 · http://sparrow.uw.hu 2009.03.24. 00:05:24

"Szerintem jobb, mint a könyv, mert legalább a rengeteg semmitmondó párbeszédet kivették. " -- micsoda, szóval még ennél is több semmitmondó párbeszéd van a könyben? Atyaúristen.

Én képtelen voltam végignézni ezt a filmet, hihetetlenül béna. ( room101.freeblog.hu/archives/2009/03/08/Twilight_2008/ )
süti beállítások módosítása