Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az Alkonyat rendezője kikapott még egy fantasy könyvsorozatot

2009.03.17. 17:15 koimbra 1 komment

Catherine Hardwicke azzal írta be magát a filmtörténelembe, hogy az egyik legsikeresebb női direktorrá lépett elő az Alkonyatnak köszönhetően. A folytatásból azonban kipenderítették, nem maradt sokáig munka nélkül ugyanis ő készítheti el a Maximum Ride filmet, amely egy fantasy könyvsorozaton alapszik.

Az öt kötetes szériát James Patterson írta, a történet főszereplői pedig 6 tini  (a csapat neve: Flock, azaz Falka), akiket genetikailag különböznek másoktól, részben emberek, részben madarak. Miután megtanulnak repülni elszöknek a laboratóriumból, ahol egyébként is vadászott rájuk az Erasers nevezetű csoport, amelynek tagjai félig emberek, félig farkasok.

A forgatókönyvet Don Payne (Fantasztikus négyes 2) írja, Avi Arad és Steven Paul pedig a producerei lesznek az alkotásnak.

Címkék: miújság könyvből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr211007198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kompi · http://filmtrailer.hu 2009.03.17. 20:57:45

Érdekesen hangzik, a madár-farkas dologról a sólyomasszony jut eszembe.
süti beállítások módosítása