Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Forog a dokumentumfilm Marian Cozmáról

2009.04.06. 16:52 koimbra 2 komment

Korábban írtam már róla, hogy Kálomista Gábor filmet forgat Marian Cozmáról. A forgatás kezdetére nem is kellett sokat várni, ugyanis már javában forog a dokumentumfilm, amelynek a Szíven szúrt ország címet adták. A veszprémi gyilkosságot nem az eredeti helyen, hanem Tapolcán vették fel az alkotók.

Cozmát Czapkó Antal, míg barátnőjét Oroszlán Szonja alakítja.  Csányi Sándor alakítja Zarko Sesumot alakítja,  Pindroch Csaba pedig Uros Vilovskit testesíti meg, Szabó Simon Ivan Pesicset formálja meg.

A dokumentumfilmet majd két részletben mutatják be. Az elsőben lesz hallhatjuk és láthatjuk  az alkotók által felvett interjúkat és leforgatott jeleneteket, a tervek szerint ez április végén lesz látható. A folytatásban pedig a tárgyalást követhetjük nyomon.

Az MTI-nek a producer elmondta, objektív filmet szeretnének összehozni. Az alkotásban a gyilkosság elkövetőit nevesítik, őket kaszkadőrők fogják alakítani. (A kép etaz MTI oldaláról szedtem.)

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr871049950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Senderos 2009.04.06. 18:27:22

ez most akkor félig dokumentum, félig meg játékfilm, vagy hogy? vagy ilyen national geographic-szerű lesz, és színészekkel felvett jelenetekkel illusztrálják majd?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.04.06. 18:53:46

Szerintem úgy kell elképzelni, mint mondjuk egy Kék fény adást, ahol rekonstruálják az esetet.
süti beállítások módosítása