Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nem lesz nagy durvulás a T4-ben

2009.04.15. 10:40 koimbra 2 komment

McG tavaly nagyon bizonygatta, hogy a Terminátor: Megváltás R besorolású lesz, akárcsak a franchise többi darabja. Azt is megjegyezte, hogy a stúdió áldását adta erre. Aztán később már azért a stúdió mégis inkább a PG-13-as mellett kardoskodott, annak ellenére, hogy megegyezett a rendezővel az R-ben. McG azért kitartott és a rajongóknak elárulta, ha végül a stúdió akarata érvényesülne, akkor többek között nem lesz benne a filmben Moon Bloodgood meztelen jelenete az esőben. Szerintem senki nem azért néz Terminátor filmeket, hogy két nagy mellet csodálhasson meg benne, azért nyilván nem csak ezen folyt a vita, hanem néhány durvább dolog miatt is.

A Warner talán beijedt, mivel az idei első nagy sikervárományos produkciója, a Watchmen csúnyán beégett a kasszáknál és az is R-es volt. No meg ha megnézzük az 5 évvel ezelőtti harmadik felvonás bevételét, akkor látható, hogy az egy jó 50 millió bukta volt Amerikában, bár nemzetközileg azért nem vallott szégyent. Mivel a negyedik részre is nagy összegeket költöttek, kellenek a tinik is, hogy behozza a költségeket az alkotás.

Címkék: terminator miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr541066120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ThufirHawat 2009.04.15. 18:39:21

Miért kell mindenből gyerekfilmet csinálni? Úgy utálom... Hüje amerikaiak...

Spawn85 2009.04.15. 23:42:55

Szerintem most kivételesen totál érthető, hogy miért akarnak PG-13-at. Ha kisebbeket is beengedik nagyobb lesz a bevétel, a stúdiónak meg ez számít.
Lehet benne valami, hogy a Watchmen buktája miatt kicsit beijedtek.
Az meg azért túlzás, hogy mindenből gyerekfilmet csinálnak. Hülyék meg mindenhol vannak, nemcsak Amerikában :)
süti beállítások módosítása