Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Robert Zemeckis gondolkodik a Roger nyúl folytatásán

2009.04.30. 10:32 koimbra 6 komment

Mostanában nagy a nyüzsi, a 80-as évek sikerfilmjeihez készítenének folytatást vagy remake-elnék az akkori művet. Nem is oly rég jelentették be, hogy újrakezdik a Predatort, folytatást kaphat az Alien, elkészülhet a Szörnyecskék harmadik része és a Tini Nindzsa Teknőcök is újra támadnak majd, méghozzá nem animációs formában. Robert Zemeckis is megemlítette, hogy a trükktechnika fejlettsége miatt elgondolkodozott a Roger nyúl a pácban folytatásáról, de többet eddig nem árult el, csak annyit, hogy vannak ötletei.

1988-ban mutatták be a Roger nyúl a pácban filmet, amelyben az élő szereplők mellett rajzfilmfigurák is láthatóak voltak. Az alkotás hatalmas siker volt (330 millió dolláros bevétel összesen) és 7 Oscarra is jelölték, amiből négyet meg is kapott.

Egyébként Roger nyúl először majdnem csak videón jelent meg, ebben Rogernek ki kellett szabadítania Jessicát a nácik fogságából. Később 1998-ban a Disney próbált még egy filmet összehozni, készítettek is olyan részt, amiben kombinálták az animációs technikát az élőszereplős jelenetekkel. Ez be is jött a stúdiónak, de mikor kiderült, hogy a költségvetés minimum 100 millió lenne inkább lemondtak a tervről.

Címkék: miújság sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr301095170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sam bácsi 2009.04.30. 12:47:14

Jó a szerkód cerkóF !
Megjósolom, hogy a kompugraficscsal fogják agyonvágni és nem lesz jobb mint a szokásos számítógéppel készült animációs filmek. Az első rész nagyon magasra tette a lécet. Ja, és persze hiteles, jó karakterek is kellenének bele, nem az agyonjátszott sztárok. El sem kéne kezdeni, mert csak legyaláznák ezt is.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.04.30. 13:10:19

@Elkjaer Larsen:
Egyetértek!
Az eredeti annyira egyben van, hogy nem lehet belőle jóizléssel többet kihozni!

A filmtörténelem egyetlen kivételének tartom a Shrek2-t, ami szinvonalában azonos szinten volt az első résszel, a legtöbb folytatás csak fényéveket ront az eredetin. (persze ha nem alapból többrészes alkotás)

W Joe 2009.04.30. 13:12:37

Az jó film volt! :)
Csak magyarul láttam, de Usztics nagyon jól szinkronizálta Roger nyulat :)

Sam bácsi 2009.04.30. 18:55:46

Kiváncsi vagyok, hányan emlékeznek még a Zűr az űrben c. hibrid-tech filmre. Az volt hivatott felülmúlni a Roger Nyulat. Számítógépes grafika, rajzfilm ikonok-Tapsi Hapsi és a többiek-nagy sztárok, mint Michael Jordan stb. Olyan is lett. Mikor jönnek már rá, hogy a Roger Nyúl az nem csak egy különleges technikai fogás volt? Ugyanez igaz az összes híres első filmre ( Cápa, Star Wars, Indiana Jones, Alien, Terminator, Robotzsaru stb.)
süti beállítások módosítása