Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

X-Men: Kezdetek: Farkas (X-Men: Origins: Wolverine)

2009.05.02. 19:43 koimbra 11 komment

 

Jó pár évvel ezelőtt, mikor még aktív képregényvásárló voltam és a Kandi Lapok is létezett a Pókember mellett feltűnt néhány más szuperhős is. Az X-Men képregényeket a kezdetektől fogva vettem, rögtön az első számban feltűnt Rozsomák. Igazi keménykötésű karakternek ismerhettük meg. A figura elég nagy népszerűségnek örvendett, a Marvel felismerte benne az aranytojást tojó tyúkot, vendégszerepeltették is Rozsomákot mindenféle más képregényben. Gyakran olyan helyeken és csapatokban tűnt fel, ahol nem lett volna semmi keresnivalója, hiszen ekkor elvileg máshol tevékenykedett. Na de a mutáns az évek alatt nem vesztett népszerűségéből, továbbra is a kedvelt szereplők közé tartozik. Hallhattunk olyan sztorikat is, hogy a sulikban a tanórákon néhány nebuló a legkeményebb fémnek az adamantiumot nevezte meg Csak idő kérdése volt, hogy az X-Men filmek mellett Rozsomák is külön alkotásban láthassuk viszont, ahol a többi X tag már nem nyüzsög körülötte.

A produkcióban Farkas (mivel a mozikban a ferdítők így nevezték el) eredettörténetét láthatjuk, megtekinthetjük mikor jött rá, hogy ő más (nem úgy!!), mint a többiek, hogyan járt, kelt a világban és mi módon került a testébe az elpusztíthatatlan fém, az adamantium és az emlékezetkiesésre is adtak magyarázatot.

 

 

Az alkotók nem tökölnek, röviden letudják a gyerekkort, majd miközben kiírják a fontosabbnak vélt neveket a készítőkkel kapcsolatban láthatjuk milyen háborúkat harcolt végig Logan és tesója Victor, aki szintén bír az öngyógyítás képességével. Azonban Victort elég könnyen magával ragadja a harci kedv, ilyenkor nem ismer sem istent, sem embert, gyepál mindenkit maga körül. Hamarosan feltűnik Stryker, aki különleges kis csapatába nyújt belépőt a két mutáns számára. Farkas egy idő után megelégeli a sok kegyetlenséget és a távozás útjára lép.

 

Másfél-két órás hentelést vártam, ezt már korábban is mondtam. Valami olyasmit lehetett volna ebből készíteni, mint a Black Hawk Down, egy kis bevezetés, aztán pörgés a maradék időben, villan a karom, hullanak a statiszták, gyógyulnak a sebek. Már csak azért is ilyesmit kellett volna letenni az asztalra, mivel Farkas alapvetően egy kemény, vad személyiség, aki alig várja, hogy legyen valami akció, az előbb egy kis bunyó, aztán a szövegelés jelszó teljes híve. Ha valakivel összekap vagy nekimenne az ellenfélnek előtte nem mutogatja a karmait feleslegesen és nem is dumál sokat. Nekimegy az illetőnek mindenféle teketória nélkül. Ehhez képest mit hoztak ki belőle? Lett volna miből meríteni, könnyen össze lehetett volna hozni ezáltal egy ütős alkotást, a végeredmény mégis vérszegény lett. Vehettek volna példát az Elrabolva filmről, fel sem tűnt, hogy Liam Neeson PG-13-as besorolásban nyomult végig, Farkas esetében viszont a legtöbb esetben ordított a durvulás hiánya.

 

 

Nem vagyok nagy tudora a mutánsok világának, ezt-azt azért tudok a témakörben és sok helyen mutatott eltérés a mű és a rajzolt világ. Elfogadom, hogy egy film kedvéért ezt-azt megváltoztatnak a képregényhez képest, de itt aztán volt néhány olyan dolog, ami láttán csak a fogamat szívtam vagy csak a fejemet csóváltam. A legfájóbb pont Deadpool. Aki olvasott róla, az tudja, hogy a figurának be nem áll a szája, folyamatosan mondja a magáért, szórja a poénokat. Vele csesztek ki a legjobban a végére, többet érdemelt volna. És ebből így hogy akarnak majd Deadpool filmet csinálni? De a többi szereplő is csak úgy oda van vetve a vászonra, sokat nem hoznak ki belőlük, csak közönségcsalogató gyanánt vannak jelen. Gambit már a korábbi X-Men produkciókban is majdnem feltűnt, most viszont sikerült belepasszírozni az alkotásba, nagyon izzadságszagúan oldották meg ezt a dolgot, ráadásul nem is látható sokat. Haspók is dettó totál felesleges, Küklopszot pedig nyugodtan kihagyhatták volna (jelenléte szülhet pár kérdést). Kardfog pedig szintén magasabb, testesebb és szófukarabb volt az X-Men 1-ben, plusz akkor egy szóval sem köszön oda Logannek, hogy "Hello, tesó". A karakterek többsége erőltetetten vannak jelen, néhányuk sokkal többet érdemelt volna, mint ami itt megadatott számukra.

 

Az akciójelenetekből hiány van, ami ilyesféle mégis akad az rövid, nem tart sokáig és ezek is leginkább arra korlátozódnak, hogy Logan és Victor  egymásnak feszül. Mikor főhősünk megkapja az andamantiumot meg a dögcédulát hirtelen máris jobban megy számára a bunyó, de hogyan tanult meg hirtelen verekedni, arra nincs válasz. Mellesleg a két legjobb akció is Deadpoolhoz kötődik.

 

 

Gavin Hooddal jól kicseszett a stúdió, már a kezdet kezdetén csak szurkolni lehetett neki, mivel olyasmikről lehetett hallani, hogy elképzeléseit csak nehezen tudja megvalósítani, mivel más elgondolása volt a fejeseknek, akik végül csak keresztülvitték azt, amit szerettek volna. Nem olvasták volna a képregényt? De akkor a gyerekeik biztosan ismerhetik a Wolverine-t, felvilágosíthatták volna kedves szüleiket a karakterről.

 

A blockbuster szezon első filmje nagy durranás helyett csak egy halványat pukkant, részemről csalódás Farkas eredettörténete, nem aknázták ki a figurában rejlő lehetőségeket. A Farkas csalódást okozott, 50 %-nál többet nem érdemel.

 

imdb: 7,0

rottentomatoes:38 %

 

 

Itt pedig Hugh Jackman mondja el, hogy ő nem Wolf, hanem Wolverine

 

Címkék: akció iromány képregényfilm rozsomák 50 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr921099009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chuck-d 2009.05.02. 21:46:15

post-credits scene:
www.youtube.com/watch?v=IgndmyItrg0
filmet még nem láttam, de nem biztos, hogy egyet fogok érteni az 50%-kal, az elég gyér. az x-men első részében szerintem igen elkúrt volt kardfog karaktere. itt mintha trükköztek volna a beállításokkal, hogy Schreiber nagyobbnak látszódjon, mint amekkora. bár ha ez nagyon gyerekfilm lett, az tényleg csalódás lehet.

nyuszisz 2009.05.02. 22:40:37

Szerintem is közepes, főleg azért, mert jobbra számítottam az eddigi x-men filmeknél.
Az akciójelenetek nem nagyon érdekelnek, nagyobb hiba, hogy már maga a történet sablonos volt.

Spawn85 2009.05.03. 00:17:46

Én dobtam erre 80%-ot, mert nekem tetszett, lekötött...stb...stb. No,de azért pár kérdőjel bennem is maradt a film után. Deadpool-nál én is néztem, hogy akkor most mi van, meg ez a Kardfog-as dolog is érdekes (vagyis, hogy miért is nem ismerte meg Logan-t anno az X-MEN első részében, ami ugyebár ezután a film után játszódik) Az igazság az, hogy az X-MEN képregények világát én sem nagyon ismerem, így lehet, hogy a válasz egyszerűbb, mint gondolnám.
Arra is kíváncsi láttam volna azért, hogy milyen lett volna megkapja az "R" besorolást... De hát ez van, sebaj, ettől függetlenül, mint mondtam, nekem tetszett.

chuck-d 2009.05.03. 11:15:53

spoiler:
amit fent belinkeltem az nem házivideó az aranyhörcsögömről, hanem a stáblista utáni meglepijelenet, Deadpool nyúl a levágott fejéért és kinyílik a szeme. ezek szerint nem hót meg.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.05.03. 12:40:32

@chuck-d: Hát ez így is elég gáz, mivel Deadpool egy szószátyár tipusú egyén,némi őrült beállítottsággal, sokat lehetett rajta nevetni a képregényekben. Így meg csak mégjobban elcseszik a karaktert, az lenne a legjobb, ha csak az öngyógyítása maradna meg, felhúzná a maszkot és nyomná a dumát akció közben

mozinauta · http://mozinauta.blog.hu/ 2009.05.03. 13:24:51

@chuck-d: Hát az itthoni mozikban rohadtul nem ez volt a stáblista után. Mikor én néztem annyi volt, hogy Logan iszogat és emlékezni próbál.

Ui.: Hogy került száj Deadpoolra? Mert a linkelt videóban van.

Rolee83 2009.05.03. 13:51:28

Nekem tetszett a film és a stáblista közben meg az volt ahogy megtalálják az ezredest és letartóztatják!!

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2009.05.03. 18:50:53

Teljesen egyetértek, lapos ez a film, sokkal-sokkal ütősebb is lehetett volna.
Koimbra, Farkas végignyomott egy rakat háborút, onnan a verekedés magas foka, ha jól emlékszem, de nem száz. :)

desmond wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2009.05.05. 19:09:51

Szerintem korrekt volt. 70%-ot megér a film.

kaamir 2009.05.06. 15:17:57

Hát igen gyenge volt. Olyan 4/10-es. Én valami olyasmit vártam főleg hangulatban, mint a Sin City-ben Marv története. Ehhez képest kaptam egy gyenge gyerekfilmet.

chuck-d 2009.05.15. 00:57:55

megnéztem, sajnos egyet kell értenem, gyenge. gyerekfilm lett, Rozso sokat pofázik meg ügyetlenkedik, tele következetlenséggel meg erőltetett megoldással. ebben a filmben a legpuhányabb és a legkevésbé vadállat a címszereplő. és a vége...
süti beállítások módosítása