Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Bay ismét űrlényekkel foglalkozik

2009.06.27. 06:21 koimbra Szólj hozzá!

A DreamWorks stúdió beszerezte a még meg nem jelenet I Am Number Four regény megfilmesítési jogait. A tervek szerint ezt még 5 folytatás követné, tehát nagyon bíznak a könyvkiadónál abba, hogy sikeres lesz a mű. Michael Bay fogja ellátni a produceri teendőket majd a produkció körül és lehetséges, hogy ő maga fogja elvállalni a rendezést is. Ez utóbbi csak feltételezés, hiszen a direktor hamarosan nekilát egy kisebb költségvetésű filmnek, majd a harmadik Transformers mozit fogja elkészíteni, szóval leghamarabb 2012-ben láthatna hozzá a forgatáshoz. Steven Spielberg, aki a producerként ott állt a Transformers mögött, szintén részt vesz az alkotás létrejöttében.

A történetben egy bolygót megsemmisít egy ellenséges idegen faj, az ott élők közül csupán csak 9 tini lénynek sikerül megszöknie, akik a Földön illeszkednek be. A kilenc űrlény közül a negyedik felfedezi, hogy az ellenség erre a helyre is követte őt.

Ha a sztoriban van elég robbanás, üldözés, akkor az Bay terepe. Ha nincs és mégis ő rendezi, akkor biztosak lehetünk abban, hogy lesz benne.

Címkék: miújság könyvből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr511211156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása