Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Ismét kalózkodnak a Karib-tengeren

2009.07.24. 10:50 koimbra Szólj hozzá!

Hatalmas siker volt a Karib-tenger kalózai trilógia, az első rész 654 milliót termelt a mozikban, a folytatás pedig már több, mint egy milliárdot jövedelmezett a világ filmszínházaiban (pontosabban 1,06 milliárd), a harmadik felvonás pedig szintén figyelemreméltó 960 millióval zárt.

Néhány hete Jerry Bruckheimer (a trilógia producere) azt mondta, hogy még dolgoznak a negyedik rész forgatókönyvén. Oren Aviv, a Disney egyik fejese a san diego-i Comic-Con-on azt mondta a forgatás jövő év áprilisában vagy májusban indulhat meg és reményeik szerint 2011-ben lesz a bemutató és egy trilógia nyitó darabját láthatjuk majd.

Aviv azt is elmondta, hogy a korábbi trilógiában minden egyes résszel egyre többet akartak, egyre nagyobb kalandokat akartak mutatni, azon voltak, hogy mindenképpen ráverjenek az előző epizód látványára. Most visszaszállnak a földre és inkább a karakterekre fognak koncentrálni. Persze Jack Sparrow mindenképpen ott lesz a középpontban, megismerhetjük a kapitány háttértörténetét.

Aviv nem beszélt arról, hogy Gore Verbinski (az előző trilógia direktora) újra belesüppedhet-e a rendezői székbe, ám a rendező következő filmterve, a Bioshock éppen parkolópályára került a nagy büdzsé miatt, így nagy rá az esély, hogy ő készíthesse a filmet.

Címkék: karib tenger kalózai miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr821264649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása