Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Rodriguez megcsinálja a saját The Expendables moziját?

2009.08.05. 18:31 koimbra 6 komment

Az eredeti tervek szerint július 29.-én indult volna a Machete forgatása, azonban kis késéssel csak ezen a héten láttak hozzá a munkálatokhoz. Mint ismeretes, a film alapja a Grindhouse egyik ál-előzetese, amelyben Danny Trejo játszotta a főhőst, aki egy bérgyilkost alakít, de egy megbízása során átverik. Az esetet hősünk túléli és rettenetes bosszút áll.

A filmben Trejo alakítja a főhőst, korábban pedig kiderült, hogy Michelle Rodriguez, Robert De Niro is benne lesz. A Variety cikke szerint ez még korántsem a teljes névsor, ugyanis Cheech Marin szintén feltűnik benne (rá lehetett számítani), ám szerepet vállalt a filmben még Lindsay Lohan, Jeff Fahey, Don Jonhson, Steven Seagal és Jessica Alba. A produkciót Robert Rodriguez és Ethan Maniquis dirigálja. 

Íme az ál-előzetes

 

Eli Roth szintén bejelentette már korábban, hogy az általa rendezett ál-előzetesből, a Thanksgivingből ő is egészestés filmet fog készíteni.

Címkék: miújság machete

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr161291050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicómicó 2009.08.06. 09:04:03

Szóval, ami a Grindhouse előtt volt az csak egy ál-előzetes lett volna? Még el sem kezdték a forgatást? Nekem úgy jött le, mintha már az elkészült film előzetesét adták volna le.
Mindenesetre várom a filmet!!!!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.08.06. 09:47:58

Szerintem Magyarországon ezeket nem adták le, legalábbis én nem emlékszem rá. Amerikában ment úgy az előadás, hogy Tarantino és Rodriguez filmjét egyben vetítették le és a két produkció között voltak láthatóak ezek az ál-előzetesek.
Ezekből akkor még nem akartak filmet csinálni, csak úgy poén szinten készültek, aztán Rodriguez bejelentette, hogy a Machetéhez hozzálát, majd Eli Roth is azt mondta, hogy a Thanksgivingből film lesz.

padoc (törölt) 2009.08.06. 10:03:02

Machete nagyon menő, az év legvártabb filmje, de a thanksgining álltrailer nem tudom honnan van....

Elanor_ 2009.08.06. 10:33:34

@cicómicó: a Trópusi vihar előtt is volt pár frankó álelőzetes, én már ott szétröhögtem magam.
itt e ni
www.youtube.com/watch?v=Xdtj0njD_5Q
:D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.08.06. 10:42:33

@Elanor_: Én dettó, rohadt jól röhögtem az összesen, de leginkább a Tobey Maguire és Downey Jr.-osan.
süti beállítások módosítása