Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Hajsza a föld alatt (Taking of Pelham 1 2 3)

2009.09.07. 20:58 koimbra Szólj hozzá!

 

Morton Freedgood (John Godey álnéven) megírta, a regényéből pedig 1974-ben film is készült Joseph Sargent rendezésében. Volt szerencsém látni a produkciót még régen a tévében, nem sok maradt meg bennem, néhány részletre azonban emlékszem. Az eltérítők más-más állomásokon szálltak fel a metróra, gyakran vitatkoztak egymással, Walter Matthaun néhányszor mosolyogtam, az alkotás pedig izgalmas volt. 1998-ban érkezett még egy tévés feldolgozás Edward James Olmosszal és Vincent D'Onofrio-val, amibe még nem futottam bele. Hollywoodban úgy gondolták itt az ideje annak, hogy még adaptációt készítsenek ebből, de nem egy kis szerény filmecskét, hanem egy méregdrágát, szóval leporolták a sztorit, itt-ott kicsit átírták, ezt-azt csöppnyit megváltoztattak benne, hogy a kornak megfelelőbb, aktuálisabb legyen.

 

Az alapszituáció maradt a régi. Néhány rosszarcú, felfegyverzett fickó elfoglal egy metrószerelvényt, a túszokért cserébe pedig egy órán belül 10 milliót dollárt követel a banda feje (John Travolta), különben... A hívást az egyik diszpécser, Walter Garber (Denzel Washington) fogadja és ő is tartja a kapcsolatot csapat vezérével, a rendőrség hiába próbálkozik túsztárgyalóval (John Turturro), a tússzedők vezére csak Garberrel hajlandó tárgyalni.

 

 

Tony Scott rendezte a filmet, tőle nagyjából tudja a néző mit várhat. Kifejezetten kedveli a különféle szűrők használatát, szereti a videóklipes megoldásokat és él is vele, no meg nem igazán az a fajta ember, aki úgy készít filmet, hogy leteszi a kamerát egy helyre és vidáman zoomolgat vele. Ha Scott filmről van szó, ott bizony mozog a kamera, sokszor még akkor is, mikor épp totál nyugi van, ám a néző mégis úgy érzi, hogy mindjárt történni fog valami. Személy szerint egy valamitől féltem a film kapcsán, nagyon reméltem, hogy Scott nem fogja a Dominoban látott megoldást alkalmazni, nekem speciel túl sok volt az a sok vágás, tönkrevágta az egész filmet. A Hajsza a föld alatt elején bemutat néhány „kunsztot”, van itt gyorsítás, lassítás, homályos kép, a néző pedig reméli hogy megembereli magát a jó direktor és nem olyan filmet hoz össze, ami követhető az egyszerű néző számára (ez az alatt nem a történet csűrését-csavarását értem), ez pedig sikerült is neki, de azért folyamatosan húzza elő az ingujjából a különféle megoldásokat, nem sokat teketóriázik a bevezetéssel, mire az elején véget ér a film készítőinek a bemutatása, már el is térítették a metrót. Scott érezhetően akkor volt igazán boldog, mikor a pénzt szállító rendőrök keresztülvágtak New Yorkon.

 

 

Apropó, pénzszállító rendőrök. Érdekes hozzáállás, hogy fizetni akarnak a túszokért, hiszen mindenhol azt dörgölik az ember képébe az ilyen alkotásokban, hogy „Amerika nem tárgyal terroristákkal”. Aztán pedig megy a profi elit kommandó, a S.W.A.T. Vagy valami ilyesmi és elgyepálják a bűnözőket. Scott ezt is kibírta, hogy a metrókocsitól pár méterre várakozó zsarukkal ne indítson akciót. Már Amerika se a régi.

 

A címről is megemlékeznék néhány szóban, a Hajsza a föld alatt jól hangzik, közönségcsalogatónak megteszi, de teljesen félrevezető. Egy ismerősöm megkérdezte, hogy milyen filmre megyek a héten, válaszom után pedig az volt a reakciója, hogy ez valami sci-fi lesz? A mozi előtt pedig két csaj éppen azt nézte, hogy mi megy a moziban, majd a cím elolvasása után azt mondta az egyik, hogy ez biztosan valami horror (pedig azért ki volt írva utána, hogy am. Akció). Ráadásul milyen földalatti hajszáról van szó? A metrókocsi gyakorlatilag a film több, mint 90 %-ában egy helyen rostokol, a föld felszíne alatt pedig semmilyen üldözés nem folyik. Átverés.

 

 

Denzel Washington immáron negyedjére dolgozik együtt Scott-tal, ezúttal azonban Jerry Bruckheimer távol maradt a produkciótól. A színész körszakállal, szemüveggel és elhízottan irányítja a metró forgalmát, a hős figuráját már rutinosan hozza, bár jó lett volna, ha kiderül miért kellett pár kilót felszednie Washingtonnak. A karakter gyakorlatilag egy átlagember, bár van némi vaj a füle mögött, ám az idő múlásával egyre inkább hátérbe szorul ez a kis simlis ügy és természetesen úgy alakul a helyzet, hogy Washingtonból előbújik az akcióhős. John Travolta szintén körszakáll mögé rejtette arcát, van rajta tetoválás is, meg kőkemény arcot próbál vágni, ő az akit nem kell kedvelnünk ebben a filmben. Sajnálatosan nem megy neki a gonoszkodás, könnyedén előkapja a pisztolyát, hangosan tud követelni, de egyszerűen nem jó gonosz. Az Ál/Arcban kiválóan teljesített, de a Kardhalban vagy a Háború a Földön-ben már nem tudott igazán felnőni a feladathoz, nem megy ez neki. Szintén szomorú, hogy a túszejtők többi tagjai ezúttal nem igazán szólalnak meg, csak fegyverrel a kezükben szigorúan néznek, inkább a másik oldalon, a központban történnek összezördülések, de ez is olyan, hogy aki nem látta vagy nem emlékszik a régi filmre, annak ez fel se fog tűnni.

 

Scott próbált megfelelni az elvárásoknak, mintha meg akarta volna mutatni tud ő akkor is, ha nincs tömény akció a forgatókönyvben. A próbálkozás félsiker csupán, a film úgy-ahogy leköti a nézőt, de egy percre sem válik izgalmassá, ám a cselekmény nem válik unalmassá. Travolta és Washington párbeszédein elvan az ember, bár olykor nem valami érdekes a duma. Nem rossz film a Hajsza a föld alatt, korrekt munka, nekem 60 %-ot ér, aki ismeri Scott eddigi munkásságát (bár inkább úgy kéne fogalmazni, hogy előző filmjeit) azt nem érheti csalódás, élvezni fogja amit lát. Ám az eredeti produkció rajongói csalódni fognak, Scott helyett más rendezőnek kellett volna adni a rendezés jogát, egy olyannak, aki a tempó mellé még a feszültséget is képes lett volna megteremteni.

 

imdb: 6,8

rottentomatoes: 52 %

 

Büdzsé: 100 millió dollár

Eddigi amerikai bevétel: 65,4 millió dollár

Eddigi összbevétel: 101,1 millió dollár

 

Címkék: remake akció iromány 60 % the taking of pelham 123

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr391366872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása