Elköltöztünk: filmdroid.hu
100 milliós perrel néz szembe a Love Happens
2009.09.19. 13:01 Szólj hozzá!
Greg Crowder és Tony Freitas pert indított az NBC Universal ellen. A páros szerint 2006-ban éppen a The Truth című forgatókönyvükkel kopogtattak be az Universalhoz, ahol találkoztak a produkciókért felelőls alelnökkel, majd még néhányszor beszéltek vele, mivel határozottan érdeklődött a forgatókönyv iránt.
Ám nem jött létre az üzlet, Crowder és Freiatas pedig máshol próbálkozott, egy másik stúdióhoz vitték át a szkriptet, ahol azt mondták nekik, hogy ez a cucc bizony lopott, mivel hamarosan be fognak mutatni egy ilyen filmet Love Happens címmel Jennifer Aniston és Aaron Eckhart főszereplésével.
Az íróknak elég hamar leesett a tantusz, hogy az Universal lenyúlta az ötletüket, ezért Crowder és Freitas azt kérte a bíróságtól, hogy akadályozza meg a film bemutatóját, ha pedig mégis levetítik a mozikban, akkor a profitból ítéljenek meg számukra 100 millió dollárt.
Nos a Love Happenst bemutatták, az eredményekről még nem lehet tudni semmit, az imdb-n 6,6-en áll, a Rotten Tomatoes-on a kritikák átlaga pedig 16 %. Szóval nem sikerült valami jól a romantikus alkotás. Erről a perről is valószínűleg most hallunk utoljára, ha a párosnak igaza van szépen megegyzik velük a stúdió peren kívül, betömik a szájukat meg a zsebüket pár millióval. Ha pedig elveszítik a pert valószínűleg nem fogják nagy dobra verni.
Címkék: per miújság love happens
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.