Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Heti néznivaló

2009.09.24. 13:03 koimbra 2 komment

6 új film is van a héten, azonban néhányat már a moziünnepen premier előbb meg lehetett nézni. A District 9.-re tuti elmegyek.

Free Rainer - A te tévéd is hazudik (Free Rainer) : Rainer sikeres TV-show producer, önmagán kívül senki és semmi nem érdekli. Egyik nap egy Pegah nevezetű nő hajt bele a kocsijába, majd miután a producer magához tér elhatározza, hogy másféle műsort fog készíteni, inkább a minőség lesz a célja, ám ez a show már megbukik. Reinar először elkeseredik, majd tervet eszel ki a nézettségi adatok megváltoztatására, annak érdekében, hogy ne csak a szenny, semmitmondó műsorokat nézzék az emberek.
A rendezőt Hans Weingartnert Arany Pálmára jelölték korábban az Edukators filmjéért. A Te tévéd hazudik alkotása esélyes volt az Arany Kagylóhéjra az san sebastián-i nemzetközi filmfesztiválon.

Derült égből a fasírt (Cloudy with a Chance of Meatballs): Az animációs film egy1978-ban kiadott gyerekkönyvön alapszik, amit Judi Barrett és Ron Barrett készítettek. Az alkotás főhőse Flint, aki gyerekkora óta feltalálónak készül. A szigeten ahol él, az ételek eléggé egyhangúak, ám feltalál egy olyan masinát, aminek segítéségével finom ételek hullanak alá az égből. Ám a találmányt igen nehéz irányítani.
 A Sony ötödik animációs filmje, a Nagyon vadon 1-2, Rém Rom és a Vigyázz, kész, szörf után. 30,3 millió dollárral a múlt hétvégén a box office lista élén landolt Észak-Amerikában, minden idők harmadik legjobb szeptemberi nyitóhétvégéjét produkálta.
Az imdb-n 7,3 csillaga van, a Rotten Tomatoes-on az átlaga pedig 85 %. Bill Hader, Anna Faris, Bruce Campbell, James Caan, Bobb'e J. Thompson, Andy Samberg, Mr. T, Benjamin Bratt, Neil Patrick Harris, Al Roker, Lauren Graham  adta a hangját az amerikai verzióhoz.

Admirális (Адмиралъ): Az orosz háborús film középpontjában Kolcsak ellen-tengernagy áll, aki félelmet nem ismerve küzd a németek ellen az első világháborúban, megvédi Pétervárt, a cár pedig a fekete-tengeri flotta parancsokává nevezi ki.
Kolcsak nem csak a németek ellen harcolt, szót emelt a bolsevikok ellen, de hiába győzködte a baráti államokat, azok nem álltak ki mellette. Az alkotásban némileg megváltoztatták a róla kialakult, zsarnoki képet és pozitív figurát csináltak belőle. A háborún kívül van még itt romantika, ugyanis beleszeret elsőtisztjének a feleségébe. Később az admirálist új helyre vezénylik, itt kell helytállnia, mikor kitört a forradalom.
A legdrágább orosz film, 20 millió dollárba került, Oroszországban 34,5 milliót hozott, amihez még világszerte 38,1 millió társul. (Érdekességképpen az effektekkel megkapakolt Éjszakai őrség csak 4,2 millióba került).

Megtört ölelések (Los abrazos rotos): Egy férfi 4 éve egy autóbalesetben elvesztette szeme világát és Lena nevű lányát. Caine forgatókönyveket ír. Ez a vak fickó név nevet használt, az egyik Harry Caine, a másik pedig Mateo Blanco. Caine néven írja a forgatókönyveit, Blanco pedig az eredeti neve és ezzel a névvel rendezi filmjeit is. Mikor éppen nem forgat, akkor azt gondolja, hogy Blanco meghalt 14 évvel ezelőtt Lénával együtt. Egy nő, Judit García (Penéope Cruz) és annak családja segítségével éldegél. Egy este Judit fia, Diego balesetet szenved és Harry vigyáz a srácra az ágya mellett. Diego megkéri az írót mesélje el mi történt 14 évvel ezelőtt.
A produkciót Pedro Almodóvar rendezte, aki filmet az 50-es évekbeli film noir stílusban forgatta művét és Arany Pálmára jelölték idén Cannes-ban.. Az egyik főszereplő Penélope Cruz, aki már harmadjára dolgozik együtt a direktorral.

District 9: 20 éve már, hogy Johannesburg fölé megérkezett egy idegen űrhajó, azóta itt élnek az űrlények. Azonban a helyi lakosok nem örülnek nekik túlzottan és egyre jobban elmérgesedik a helyzet, ezért úgy döntenek, hogy az űrből jötteket átszállítják egy másik helyre, de ez nem megy olyan simán.
Neill Blomkamp és Peter Jackson együtt dolgozott a Halo film megvalósításán, azonban ez nem jött  össze. Így jött képbe Blomkamp korábbi kisfilmje, amiből Jackson támogatásával mozis produkciót készíthetett. Sokan az év vagy az évtized legjobb sci-fijének tartják, az imdb-n a 68. legjobb film.

Vérvonal (Mýrin): Egy genetikai kutatóintézet alkalmazottja elkeseredett kutatásba kezd a hivatalos iratok között, hogy magyarázatot találjon kislánya agybetegségének eredetére. Ezzel párhuzamosan Erlendur nyomozó vizsgálatot indít egy öregember meggyilkolásának ügyében, aki meglehetősen bizarr életet élt sötét alagsori lakásában. Ez az első látásra teljesen szokványosnak tűnő eset összekapcsolódik egy harminc évvel korábbi rejtéllyel, ami egy négyéves kislány halálát lengi körül. Úgy tűnik, a gyilkost csakis a magányos farkas, Erlendur kerítheti kézre (akinek eközben drogfüggő lányával is rendeznie kell viharvert kapcsolatát), bármilyen árat is fizessen érte.
Baltasar Kormákur rendezte a filmet 3 millió dollárból. 10 díjjal is büszkélkedhet.

Címkék: néznivaló

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr461403949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuszisz 2009.09.24. 22:39:56

Ez egy jó válogatás, a leírás alapján mindegyiket megnézném, amiket még nem láttam.
süti beállítások módosítása