Elköltöztünk: filmdroid.hu
Sok nézőt vonzott a Moziünnep
2009.09.24. 15:02 3 komment
Idén hatodik alkalommal rendezték meg a Moziünnepet, a hivatalos honlapon megtalálható info szerint 41 város 98 mozijában több, mint 200 filmet nézhettek meg a nézők maximum 550 Ft-os jegyár mellett. 4 nap alatt négyszázezer jegyet adtak el, ami megegyezik a tavalyival. A budapesti Palace Westendbe mentek el a legtöbben, 40 ezer néző mozizott itt a négy nap alatt, a Cinema City Arénában pedig 35 ezren tették tiszteletüket. A Moziünnepen a legtöbben a Becstelen briganty, Hajsza a föld alatt és a Rágcsávók filmeket nézték a legtöbben.
Megemlíteném, nekem úgy rémlik tavaly a szolnoki Cinemacity egy új filmet se vetített, hanem az előző heti alkotásokat nyomatta, idén pedig behozta a Bunyót, ami már pár hete megy a mozikban és a Gyors meló francia akciófilmet, amelynek már az előzetese sem ígért semmi jót. De legalább megnéztem végre a Közellenségeket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.