Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Horrorra akadva reboot

2009.10.19. 13:55 koimbra 9 komment

4 részt élt meg eddig a Horrora akadva és nagyon úgy tűnt, hogy nem ússzuk meg ennyivel. Azonban 3,5 év telt el a legutóbbi epizód óta és nem sok hír jött eddig az ötödik felvonással kapcsolatban. Anna Faris a Fangoriának néhány hete azt mondta, hogy "Tudom, hogy mindenki azt szeretné hallani, hogy lesz-e ötödik rész, de erre sajnos nem tudok válaszolni.".  A cinemablend oldal úgy tudja, hogy Weinsteinék valóban terveznek még egy Horrorra akadva filmet, csakhogy az egészet újraindítanák, azaz reboot lenne.

Az első két Horrorra akadva produkciót a Wayans família készítette, a második nem termelt rosszul, de jóval alulteljesítette az elvárásokat, ezért a stúdió a Csupasz pisztoly és az Airplane! két alkotóját kérte fel, hogy folytassák a franchise-t. David Zucker lett a rendező, az egyik író pedig Pat Proft volt, a harmadik pedig ismét szépen tejelt és habár a negyedik "csak" 178 milliót hozott világszerte, a stúdió azt mondta elégedett az eredménnyel. A széria a horrorfilmeket parodizálta ki, szerintem harmatgyenge volt az első három rész, a negyediken tudtam mosolyogni.

Címkék: remake miújság scary movie

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr151460363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolee83 2009.10.19. 14:03:38

Szerintem az első kettő volt a legjobb!

Shyllard 2009.10.19. 14:55:12

A 3., meg a 4. rész jó volt. Remélem ez a halasztás csak azért van, hogy összeszedjék az ötleteiket :D És isten mentsen meg minket a Wayans tesóktól!

Tipca 2009.10.19. 14:55:28

Az összes részt szerettem, habár a minőség - szerintem - elég hullámzó volt. Az első egyértelműen a legjobb, a második valamivel rosszabb, a harmadik a legrosszabb (de még így is nézhető), a negyedik pedig valahol az első és a második között van félúton. Azon kevés paródiafilmek egyike ez a sorozat, ahol csak ritkán éreztem az izzadságszagú erőlködést, hogy "na most akkor legyünk baromi viccesek". Arról már nem is beszélve, hogy a HA sorozat részeinek úgy ahogy sztorija is van, nem pedig csak egymásra dobált jelenetek sokaságának tűnik. Ilyet utoljára a szitakötőemberes filmben tapasztaltam

CsigaBige 2009.10.19. 15:06:41

Furcsa. Számomra a 4. rész volt dögunalom. Egy-két jó poén volt benne, de apalvetően sokkal jobbak voltak a régiek. Nekem a 2. rész volt a nagy favorit annak idején, fejből tudtam a szövegét, és még mai napig vannank olyan mondatok belőle, amiket használok, mindennapi szállóigévé váltak....szóval "Beszotad ropi!":)

0gre · http://stoneagecomics.comxa.com/index.html 2009.10.19. 16:37:12

Mindegyik egy kicsit jó volt valamilyen szinten, bennem a 3 és az 1 ragadt meg inkább.
Egyik film se mestermű, de kikapcsolt aggyal élvezhető

a8zoli 2009.10.19. 20:25:29

stan helsing sztem erre gondoltok. legalábbis monden horror ikon egybe sűrítve és leslie nielsen...
apple.com/trailers

Spawn85 2009.10.19. 21:27:40

Nekem tetszett mind a négy rész. Én tudtam nevetni rajtuk.

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2009.10.19. 21:48:01

Én is meg voltam elégedve velük, de az első kettő a kedvencem.

mindenbe belekotyogok 2009.10.20. 16:55:26

Szerintem meg csak a páratlan számúak voltak nézhetőek :D
süti beállítások módosítása