Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Elhunyt Dargay Attila

2009.10.22. 14:32 koimbra 4 komment

Elhunyt Dargay Attila, a 83 éves animációs filmrendező és képregényrajzolót kedden érte a halál.  A Magyar Filmművészek Szövetsége saját hallotjának tekinti a művészt.

Dargay 1948-ban végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, majd 1951-ben a Nemzeti Színház díszletfestője lett. 1951-54-ig gyakornok volt a rajzfilmgyártásban, 1957-től rendezhetett.

Első rövidebb rajzfilmje, a Ne hagyd magad emberke! 1958-ban látott napvilágot, nevéhez kötődik a Dióbél királyfi és a Hajrá mozdony! is. Dargay alkotta a Pom-pom meséi és Gusztáv rajzfilmsorozatokat és közreműködött a Mézga-család egyes részeiben is, Csukás Istvánnal közösen készítette A nagy ho-ho-horgász epizódjait. 1976-ban pedig ő rendezhette az egészestés Lúdas Matyi rajzfilmet, majd 81-ben a Vukkal jelentkezett, ezt követte a Szaffi és az Erdő kapitánya. Ezek mindegyike klasszikussá vált, kiváló szórakozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Képregényei a Pajtás magazinban jelentek meg, sokáig dolgozott a Dörmögő Dömötörnek is. A Fülesben jelent meg többek között az Óz, a csodák csodája, a Bambi és A bagdadi tolvaj képregénye is.

Címkék: rip

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr11467725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a8zoli 2009.10.22. 18:53:27

nyugdojék békében. sok maradandót alkotott. :(

Spawn85 2009.10.22. 20:51:18

Nyugodjék békében! :(

Hatványpatkány 2009.10.22. 22:26:38

Egyike volt a legnagyobbaknak...
Shine on
süti beállítások módosítása