Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Füstölgő ászok 2 előzetese

2009.10.27. 21:29 koimbra 3 komment

Tavaly májusban Joe Carnahan bejelentette, hogy dolgozik a Füstölgő ászok folytatásán, ami csak dvd-n jönne ki. Aztán télen a stúdió zöld utat adott a második résznek. Ezt már nem Carnahan rendezte, csak producerként  felügyelte a munkálatokat. Ryan Reyndols nem tér vissza és Alicia Keys nem lesz jelen.  A főbb szerepekben Tom Berenger, Clayne Crawford, Martha Higareda, Ernie Hudson, Michael Parks, Autumn Reeser és Vinnie Jones lesz látható, de az első részben látott színészek közül is visszatérnek néhányan, úgy mint Tommy Flanagan, Maury Sterling és  Christopher Michael Holley. A folytatást P.J. Pesce rendezte, korábban ő dirigálta a Lopakodók 3-at és az Alkonyattól pirkadatik harmadik részét, legutóbb pedig az Elveszett fiúk folytatását készítette.

A Smokin' Aces 2: Assassins' Ball címre hallgató folytatás január 19-én kerül a tékák polcaira Amerikában. A történet szerint egy FBI-nál dolgozó fickót szeretnének eltenni láb alól és össze is gyűlnek a bérgyilkosok a feladat végrehajtására.

Az első rész 17 millió dollárba került, a mozikban Amerikában termelt 35,78 millió dollárt, a világ többi részéről 21,31 milliót szedett össze.  A videókölcsönzésekből befolyt 33,38 millió, az DVD eladásokból pedig 37 millió (Amerikában).sak DVD-n jönne ki.

Címkék: trailer sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr221480072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mansyn 2009.10.27. 22:01:16

Az 1. rész megvan dvd-n szerintem kurva jó, de az előzetest látván a 2. rész az sokkal jobb lesz, azt kiváncsian várom én biztos megnézem.

Dejdő 2009.10.27. 23:07:12

Alapból azok a nevek nem térnek vissza akik miatt igazán jó volt ez a film! A 2.rész is lehet jó,de Piven volt a lényeg! tipikus gagyi 2.rész dvd-re szánva! mint a többi,lásd. vad vágyak 2-3,kegyetlen játékok 2-3.....és folytathatnám!

a8zoli 2009.10.28. 06:30:19

sztem az első trailere nagyon jó volt és maga a film abszolúte közepes lett. na most ha valaki látta az alkonyattól pitymallatig 3 at akkor tudhatja hogy mire számíthat. illetve az is intő jel hogy "tééékáás" megjelenés... a legprontyóbb c-d kat. os filmek jelennek meg tékássan az usában. sztem ne sok jóra számítson senkise. :(
süti beállítások módosítása