Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Chanel 1

2009.10.29. 20:04 Miecs 2 komment

Chanel 1. rész: Nicole Kidman

 

Ha Coco Chanel-t emlegetjük, akkor elég sokáig kb a róla készült film elterjedéséig nem is nagyon jutott eszünkbe ő maga, mint ember. Szinte a CC csak mint márka élt, mintha csak egy kitalált név lenne. És ezt a márkát sorra reklámozták. A promóciók során pedig rengeteg sztár megmutatta magát. Kezdjük a sort Nicole Kidman-nél.

 

Ki is az a Nicole Kidman?

            Eléggé felesleges kérdés. Hisz mindannyian ismerjük egy vagy több filmből. Ám ez a csodaszép színésznő már kiskora óta tudta, hogy tehetséges és élt is vele. Már 4 éves korától kezdve képzőkbe járt, ahol kiaknázták tehetségét. Már 15 évesen tv-sorozatban szerepelt. 1989-ben pedig az Ausztrál Filmintézet díját is magáénak tudhatta a Halálos nyugalom című filmjének köszönhetően, ekkor figyelt fel rá Amerika. Jól tudjuk, hogy Tom Cruise feleségeként szinte ők voltak az ügyeletes álompár 10 éven át. Gyorsan jött házasság volt, sokáig tartott és két örökbefogadott gyermeket eredményezett. 2001-ben számtalan pletyka kelt életre válásukkor, de mivel védték magánéletüket soha nem került nyilvánosságra, hogy mi volt az igazi oka válásuknak. Azóta szült egy kislányt új férjének. Filmjei közül ami engem igazán megfogott a Túl az óperencián című 1992-ből, ahol Tom Cruise oldalán tűnt fel, mint vadóc és veszélyes lány, aki neveltetéséből kifolyólag félénk, de annál kíváncsibb. A 2001es válása valószínűleg befolyásolhatta szakmailag is, mivel közvetlenül utána több díjat is bezsebelhetett egy éven belül: Oscar-díj legjobb női főszereplő -  Az órák (2002), Golden Globe legjobb női főszereplő (musical) – Moulin Rouge (2002), Golden Globe legjobb női főszereplő (filmdráma) – Az órák (2002), BAFTA-díj legjobb női főszereplő – Az órák (2002). Azóta láthattuk már többek között a Hideghegy-ben (2003), A tolmács-ban (2005), adta már hangját a Táncoló talpak-hoz (2006), majd Az arany iránytű (2007) után az Ausztrália (2008). Várjuk a folytatást.

 

Nicole + Chanel:


       Hiába ment jól a munka, a Chanel egy idő után megvált Nicole-tól. 2008-ban lecserélték az akkor éppen terhes színésznőt. Pápá Chanel...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr271484184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2009.10.30. 06:54:10

Nicole színészi tehetségéhez nem fér kétség, de teljesen kiábrándultam belőle, mióta merevarcú baba lett.
Ja, és mindenképp megemlíteném a BMX banditák című filmet, gyerekkorom másik kedvencét!!!:D

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2009.10.30. 08:58:05

Én a Dogville-t emelném ki, zseniális volt szerintem.
süti beállítások módosítása